Ami az oroszokat illeti: természetesen nekik is voltak veszteségeik, de a front másik oldalára nem jutott el a rendező, csak az ukrán részen forgatott. A szétlőtt panelházak, játszóterek látványa sokkoló díszlet. És kemények a mondatok, amelyek megmaradnak a film után a néző fejében. Hozzátartozók beszámolói, katonák utolsó üzenetei: „Imádkozzatok, Doneckben vagyok!”, „A fejét meg sem találták”.
A fegyverszünet ellenére mostanában is fellángolnak itt-ott a harcok Kelet-Ukrajnában.
Az ukrán nagykövet, Liubov Nepop a bemutató előtt azt mondta: előző nap is elveszített Ukrajna három embert. A diplomata orosz agresszióról beszélt, a magyar 1956-hoz hasonlítva Ukrajna jelenlegi helyzetét.
A vetítés végén szót kért az orosz nagykövetség főtanácsosa, aki Oroszország álláspontját ismertette olyan hirtelen, hogy a tolmácsolást sem várta meg – a szervezőket korábban úgy tájékoztatták, Igor Szevasztyanov nem fog felszólalni.
Az oroszul nem tudó közönség számára rejtély marad, hogy mit mondott. Utolértük Szevasztyanovot, aki így summázta a beszédét, miután kiderült, magyarul is tud: „Ami Ukrajnában történik, az tragédia. Ukrajna egy része katonai és különböző kényszerítő eszközökkel, gazdasági és közlekedési bojkottal, a villanyáram-szolgáltatás beszüntetésével próbálja rákényszeríteni saját igazságát a Doneckben élő ukrán állampolgárokra. Ez semmiképpen nem orosz agresszió, hanem Ukrajna belső konfliktusa, bizonyos értelemben polgárháború.”
A filmről úgy gondolja, hogy az alkotók objektivitásra törekedtek, de ez a tragédia csak egyik oldala. Doneckben sok áldozat van, beleértve a gyerekeket, asszonyokat és az idősöket. A hadműveletek hatalmas kárt okoztak az épületeknek és az infrastruktúrának. „A háború kétségkívül szörnyű dolog, amelyből az egyetlen kiút a párbeszéd Kijev és Doneck között a minszki megállapodások alapján” – vélte.
