„Imádkozzatok, Doneckben vagyok!” – Meghalni Ukrajnáért

Meghalni Ukrajnáért. Kemény dokumentumfilm az elesett kárpátaljai katonákról.

Ukrajnában háború van. Az elmúlt években az is megtanulta az ukrajnai szakadár területek – Doneck, Luhanszk – nevét, akit az ügy egyáltalán nem érint. Abba viszont nem biztos, hogy belegondolunk Magyarországon, a háború tényleg azt jelenti, amire az idősebbek akár még emlékezhetnek is, és amit a fiatalabbak csak a filmekből meg a könyvekből ismernek. Ukrajnában tényleg háború van, ahová behívják a férfiakat, ahol el lehet esni, ahonnan felismerhetetlen holttestek érkeznek haza. És ahol egy falu polgármesterének olyan feladatai támadnak hirtelen, mint egy elesett falubeli katona holttestének hazahozatala. Így hozta haza a kárpátaljai Fancsika polgármestere, Jurij Majran Lőrincz Sándor holttestét a fél országon keresztül. Kisbusszal, összedobott pénzből, barátok segítségével. A kárpátaljai gyász képeit nem először látja a magyar közönség – lapunk fotóriportere, Végh László is készített a témáról egy megdöbbentő sorozatot.

Kárpátaljáról magyarokat is behívtak az ukrán hadseregbe, az ő hátramaradt hozzátartozóik szólalnak meg Csarnai Attila Meghalni Ukrajnáért című dokumentumfilmjében, amelynek Skrabski Fruzsina a producere. Csarnai a Csepeli Hírmondó újságírója, ez a második filmje. Az elsőt még a csepeli kettős gyilkosságról forgatta.

A családok rettegtek, és nem alaptalanul. Volt, akinél egyszer csak elmaradtak a telefonhívások, aztán már csak a halálhírük érkezett. Idős szülőket, gyerekeket hagytak hátra. Megdöbbentő kép, amikor az autóút két oldalán, a házak előtt térdelve várja a lakosság Lőrincz Sándor temetési menetét. Az elesetteket nemzetiségüktől függetlenül hősként tisztelik. Sokan nem szívesen vonultak be, mások zokszó nélkül. Volt, aki magyarként önkéntesnek jelentkezett. Mint Varga Zoltán, aki túlélte a frontot, szerepelt a filmben, és ott is volt a film bemutatóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Csarnai nem teszi fel azt a kérdést, hogy egy magyar katona másképp érez-e a háborúval kapcsolatban, mint egy ukrán. Úgy fogalmaz: igyekeztek kerülni a politikát. A film a gyászról szól. Varga Zoltán azt mondja: azért vonult be, mert szereti a hazáját. – Kárpátalján élek, és Kárpátalja Ukrajnában van. Büszke vagyok mindkét gyökeremre – teszi hozzá.

Ami az oroszokat illeti: természetesen nekik is voltak veszteségeik, de a front másik oldalára nem jutott el a rendező, csak az ukrán részen forgatott. A szétlőtt panelházak, játszóterek látványa sokkoló díszlet. És kemények a mondatok, amelyek megmaradnak a film után a néző fejében. Hozzátartozók beszámolói, katonák utolsó üzenetei: „Imádkozzatok, Doneckben vagyok!”, „A fejét meg sem találták”.

A fegyverszünet ellenére mostanában is fellángolnak itt-ott a harcok Kelet-Ukrajnában. 

Az ukrán nagykövet, Liubov Nepop a bemutató előtt azt mondta: előző nap is elveszített Ukrajna három embert. A diplomata orosz agresszióról beszélt, a magyar 1956-hoz hasonlítva Ukrajna jelenlegi helyzetét.

A vetítés végén szót kért az orosz nagykövetség főtanácsosa, aki Oroszország álláspontját ismertette olyan hirtelen, hogy a tolmácsolást sem várta meg – a szervezőket korábban úgy tájékoztatták, Igor Szevasztyanov nem fog felszólalni.

Az oroszul nem tudó közönség számára rejtély marad, hogy mit mondott. Utolértük Szevasztyanovot, aki így summázta a beszédét, miután kiderült, magyarul is tud: „Ami Ukrajnában történik, az tragédia. Ukrajna egy része katonai és különböző kényszerítő eszközökkel, gazdasági és közlekedési bojkottal, a villanyáram-szolgáltatás beszüntetésével próbálja rákényszeríteni saját igazságát a Doneckben élő ukrán állampolgárokra. Ez semmiképpen nem orosz agresszió, hanem Ukrajna belső konfliktusa, bizonyos értelemben polgárháború.”

A filmről úgy gondolja, hogy az alkotók objektivitásra törekedtek, de ez a tragédia csak egyik oldala. Doneckben sok áldozat van, beleértve a gyerekeket, asszonyokat és az idősöket. A hadműveletek hatalmas kárt okoztak az épületeknek és az infrastruktúrának. „A háború kétségkívül szörnyű dolog, amelyből az egyetlen kiút a párbeszéd Kijev és Doneck között a minszki megállapodások alapján” – vélte.

Ebben az ukrán nagykövet egyáltalán nem ért vele egyet, ő ugyanis azt mondta: az egyetlen út, hogy Oroszország beszüntesse az agressziót, kivonja csapatait Ukrajnából, ahol most is fegyverekkel van jelen. Szerinte Ukrajnában ma ugyanaz a jelszó, mint 1956-ban Magyarországon: „Ruszkik, haza!”

Hartyányi Jaroszlava, a magyar Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója be is kiabált Szevasztyanov beszéde közben, hogy az orosz követség képviselőjének bocsánatot kellene kérnie, illetve többen tapssal próbálták elhallgattatni Szevasztyanovot.