Merjünk akkorák lenni, amekkorák vagyunk

Könnyen pórul jár, akinek megtetszik egy Esterházy-mondat eleje és vége, de a közepét kihagyja.

A helyükre kerülő szavak pedig kíméletlenül mutattak rá egy kor sajátosságaira. – Ezelőtt a gróf előtt senki nem tudta igazán megmutatni a szocializmus valódi röhejességét – nyugtázta rovatvezetőnk. Távolról tudott tekinteni a közelire, így meglátva a lényegét. – Ennek pedig gyógyító ereje van. Ironikus, de pontos mondata volt Esterházynak a „merjünk nagyok lenni” és a „merjünk kicsik lenni” politikai viaskodásában: merjünk akkorák lenni, amekkorák vagyunk.

Eközben Babits Mihály és Pilinszky János mellett ő volt harmadik nagy írónk a XX. században, akinek írásművészetét jelentősen befolyásolta katolicizmusa – hallhattuk már Radnóti Sándor irodalomtörténésztől. A korábban a Fuharosokról is író kritikus szerint Esterházyt két nagy kérdés foglalkoztatta. Az egyik az istenhit volt annak katolikus formájában, míg a másik a származás, ősiség, a vér: a nagy múltú család története.

– Balassa Péter irodalomtörténész úgy sejtette, a bizonyosság áll az Esterházy-művek mögött. Én ezt vitatom – jegyezte meg. Szerinte az istenhit másként jelent meg az író műveiben, úgy, mint az alábbi Esterházy-sorok is mutatták: „Lehet, hogy nincs Isten. (De inkább van.)” Radnóti hozzátette: az Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat volt az író végső válasza istenhit kapcsán. Ugyanezt a kötetet emelte ki Mártonffy Marcell, amikor még tavaly arról beszélt: „a Márk-változatban az elrejtőző Isten néma marad: az evangélium Jézusa csak az átíró Péter hangján szólal meg. ( ) Jézus hangja ellenben, amelynek átírása első személyűre előzőleg főként művészi kísérletnek tűnt, Péter, a báty halála után is mint jelen való szó hangzik tovább a passió szövegében.”

A hagyományt pedig a rajta elvégzett munka őrzi meg, ahogy most szombaton Mártonffy kifejtette. Vagy ahogy A szív segédigéit nyitó Wittgenstein-idézet szól: „az tud beszélni, aki reménykedni tud s viszont.”