– Mindig lázadtam a hatalom ellen, utáltam, ha parancsolgattak, nem tűrtem el sem a szüleimtől, sem a tanáraimtól, senkitől – mondta egy interjúban Jack Nicholson. A háromszoros Oscar-díjas színész ma ünnepli a nyolcvanadik születésnapját, ám a világhoz való viszonya feltehetően nem sokat változott a gyermekkora óta. – Azt hiszem, még mindig szerelmes vagyok a saját véleményembe, és nem nagyon érdekel, mások mit gondolnak. Többet kéne figyelnem az emberekre.
Mindegy, hogy a Szelíd motorosok alkoholista ügyvédje, a Száll a kakukk fészkére vagány szimulánsa, a Ragyogás baltás őrültje, a Batman főgonosza, a Lesz ez még így se mániás írója vagy A tégla ripacs maffiafőnöke ugrik be elsőként a neve hallatán, Jack Nicholsont mindenki ismeri. Ő az egyik utolsó hollywoodi színészóriás, akinek a hírneve jóval több egyszerű sztárságnál, Jack Nicholson intézmény és családtag egyszerre. Persze egy félelmetes rokon, egy őrült nagybácsi, akit inkább csak a távolból szemlélünk, ám a biztonságos messzeségből le sem vesszük a szemünket démoni vigyoráról.
– Ő művész minden értelemben – jellemezte Jack Nicholsont Rob Reiner rendező. – Nemcsak színész, de festő és író is, ám mindenekelőtt az élet az ő igazi művészete. És tekintve, hogy mi mindenen ment keresztül, csoda, hogy még egyáltalán lábra tud állni.
A színész a New Jersey állambeli Neptune-ben született 1937-ben. Tizenhét évesen otthagyta a családját, az iskolát, és Hollywoodba ment szerencsét próbálni. Eleinte az MGM stúdió irodai asszisztenseként hordta a teát William Hannah-nak és Joseph Barberának, A Flintstone család, a Tom és Jerry, és a Hupikék törpikék alkotóinak. Hamar kiderült, hogy a teakészítés mellett máshoz is ért, és tehetséges rajzoló válna belőle, ám Jack Nicholson inkább a színészetet választotta. 1958-ban egy kis költségvetésű drámában mutatkozott be, az áttörésre azonban egy évtizedet várnia kellett. A sikert a Szelíd motorosok hozta meg, amely az „új amerikai antihőssé” avatta Nicholsont, a kritikusok a fiatal Marlon Brandót és James Deant emlegették vele kapcsolatban.
A hetvenes évek közepén, sikerei (első) csúcsára érve tudta meg a Nicholson család féltve őrzött titkát, amelyet addig egy átlagos kisvárosi gyermekkor emléke rejtett el. Kiderült, hogy akit anyjának hitt, valójában a nagymamája volt, az igazi anyjáról pedig mindvégig azt gondolta, a nővére. June Nicholson 17 évesen hozta a világra a gyermekét, az apa kiléte bizonytalan volt, így a nagyszülők úgy döntöttek, sajátjukként nevelik fel Jacket. A titokra csak anyja és nagyszülei halála után derült fény. A színész később egy interjúban elárulta, örül, hogy korábban nem tudta az igazságot, és kizárólag hálát érez anyja és nagyanyja iránt.
1974-ben megkapta Roman Polanski Kínai negyed című filmjének főszerepét. A rendezővel régóta szoros kapcsolatban álltak, a színész tartotta a lelket Polanskiban, amikor feleségét, Sharon Tate-et az otthonukban meggyilkolta a Manson család. Az eset után Nicholson sokáig egy kalapáccsal a párnája alatt aludt. Három évvel a Kínai negyed után Polanskit Jack Nicholson házában tartoztatták le szexuális erőszak vádjával, az áldozat a tizenhárom éves Samantha Geimer volt. Tette miatt a rendező elmenekült az Egyesült Államokból, ahol azóta is érvényben van az elfogatóparancs ellene.
Jack Nicholson egyik legemlékezetesebb alakítását az 1975-ös Száll a kakukk fészkére című filmben nyújtotta, amelyért megkapta első Oscar-díját. Egy évre rá példaképével, Marlon Brandóval játszott együtt a Missouri fejvadászban. A két színész a forgatáson túl is hamar egymásra hangolódott, egy időben egymás szomszédságában is laktak a legendás Mullholland Drive-on. Miután Warren Beatty is a közelbe költözött, a környéket a „Rosszfiúk dombjaként” kezdték el emlegetni Los Angelesben. Brando halála után a házát Jack Nicholson vette meg, tisztelgésül barátja emléke előtt, majd a pusztulófélben lévő épületet ledózeroltatta.
Ha csak egy képet idézhetnénk fel a színészről, sokaknak valószínűleg egy baltával szétvert ajtó, és a résben felbukkanó őrült szempár jönne elő. – Itt van Johnny – kiáltotta a Ragyogás egyik leghíresebb jelentében Jack Nicholson. A Stephen King regénye alapján 1980-ban készült film egy írói ábrándokat dédelgető férfi lassú megbomlását mutatja be egy külvilágtól elzárt, behavazott szállodában. Oscart ugyan nem kapott érte, alakítása mégis legendássá vált.
Az évtized végén arcán hatalmasra festett mosollyal bukkant fel a Batman című filmben, a főellenség, Joker szerepében. A filmbeli vigyornál már csak a valóságos lehetett nagyobb minden hó végén, amikor a színész kézhez kapta a bankszámlaegyenlegét. Nicholson ugyanis nem fix gázsit kért a filmért, hanem részesedést a bevételből. Ma már minden hónapra jut egy szuperhősfilm, és nagy részük kasszasiker, de a nyolcvanas években még egyáltalán nem tűnt ilyen jó befektetésnek a denevérember. A siker azonban Nicholsont igazolta, a Batman a mai napig nagyjából 60 millió dollárt hozott neki a konyhára, amivel természetesen a legjobban fizetett szereplő lett a filmtörténelemben.
Más rekordok is fűződnek Jack Nicholson nevéhez. A férfi színészek közül őt jelölték a legtöbbször, összesen tizenkét alkalommal Oscar-díjra, és Michael Caine mellett ő az egyetlen, aki 1960-től kezdve a kétezres évekig minden évtizedben felbukkant az arany szoborra esélyesek között. A tizenkét jelölésből háromszor meg is kapta a díjat, ennél többször csak Katharine Hepburnt díjazták, őt négy alkalommal.
A kétezres évekig a színész vígan lubickolt az antihős szerepében, 2001. szeptember 11-e után azonban valami megváltozott benne. S bár már az 1997-es Lesz ez még így sem főhőse is távol állt egy démoni főgonosztól, a terrortámadás után határozta el végleg, hogy megtanul komédiázni. A terv pofonegyszerű volt, a sokk után az emberek újra nevetni akartak, Jack Nicholson pedig megadta nekik ezt az élményt. Sorra alkotta meg a könnyed, édes-bús történetekbe burkolt szeretetteljes figurákat a Schmidt történetétől A bakancslistáig.
Legendás szerepeihez csak az el nem játszott karakterek mérhetők. A színész számos ajánlatot utasított el, vagy épp a rendezők mondtak le róla idő előtt. Így nem került be a Keresztapába, az Apokalipszis mostba, az Esőemberbe és a Taxisofőrbe. Egyik legszenvedélyesebb szerepét pedig nem is a filmvásznon, hanem a kosárlabdapálya mellett kell keresnünk. Jack Nicholson fanatikus rajongója a Los Angeles Lakers csapatának. A hetvenes évek óta a hazai meccseken bérelt helye van közvetlenül a pálya szélén, az ellenfél kispadja mellett. Ülve azonban ritkán látni, a színész drukkolása legendás, többször került összetűzésbe az ellenfél játékosaival, edzőivel, és a játékvezetőknek sem kegyelmez, 2003-ban egy meccsről kis híján kizárták, amiért nekiment az egyik bírónak.
Ez a szenvedély nemcsak a szerepeit és a sport iránti rajongását, de a magánéletét is meghatározta. – Az életem, visszatekintve, egyetlen hosszú szexuális fantáziának tűnik – elmélkedett a hetvenedik születésnapját követően egy interjúban. Ezt ugyan gyorsan finomította azzal, hogy „persze jóval több ennél”, ám a veszélyes nőfaló szerepéből így is nehezen léphetne ki. Annak ellenére, hogy a harmincas éveitől kezdve erősen kopaszodó, és hízásra hajlamos színész sosem volt egy klasszikus férfiideál. Ám ami hiányzott a külsőben, azt pótolta önbizalommal. – Ha azt gondolod magadról, hogy vonzó vagy, vonzó is leszel – fogalmazta meg ars poeticáját, amely számos zárhoz bizonyult megfelelő kulcsnak.
Házas csak egyszer volt, ám az nem tartott sokáig, Anjelica Huston színésznővel ezzel szemben csaknem tizenhét évig éltek se veled, se nélküled kapcsolatban, a színész azonban ez idő alatt sem tagadta meg magát más nőktől. Igyekezete nem maradt nyom nélkül, négy nőtől összesen öt gyermeke született. Az apaság pedig, mint többször bevallotta, az egyik legnagyszerűbb dolog, amiben része lehet, gyermekei nélkül nem lenne teljes az élete. Jack Nicholson szenvedélyes nőfalóból idős korára magányos agglegény lett. – Egyedül fogok meghalni – kesergett néhány éve. – Egy utolsó nagy románcra vágyom, bár már nem nagyon bízom benne.
Néhány éve elterjedt a pletyka, hogy memóriaproblémák miatt visszavonult a filmezéstől, ám ő ezt többször cáfolta mondván, még mindig olyan az agya, mint egy matematikusé, de csak olyan szerepet vállal el, amely megindítja az embereket, érzelmekről és valódi emberekről akar filmet csinálni, erre a műfajra azonban manapság nem annyira vevő a közönség. Hét év után mégis visszatér a kamerák elé, februárban jelentették be, hogy Jack Nicholson játssza a Toni Erdmann című film amerikai remake-jének főszerepét.
A magányos elmúlás tehát még várhat, hiszen Jack Nicholson létezik, jelen van, bár ehhez már komoly erőfeszítésre van szüksége. – Ha reggelente a tükörbe nézek, már nem saját arcom néz vissza – mondta a hetvenedik születésnapját követően. – Olyan lettem, mint egy Monet-festmény. De nem tehetek mást, csak hogy önmagam leszek, még ha ehhez végig is kell hazudnom az egész napot.
Mottójához, akármi történik is, mindvégig ragaszkodik: „még több szórakozást!”
