Még mindig lezáratlan a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói pályázatának ügye. Ismeretes, a teátrumot alapító és eddig vezető, egyedüliként pályázó Jordán Tamás igazgatói mandátumát – a széles szakmai támogatás és a helyi nézők demonstratív kiállása dacára – egyelőre csak egy évvel hosszabbították meg. A méltatlanul elhúzódó történetben rendre felbukkant Eperjes Károly neve, és ez, mint látni fogjuk, szinte előrevetítette, hogy nem egyszerű történet lesz ez az igazgatóválasztás.
Eperjes Károly a szakmai bírálóbizottság tagjaként, miután Jordán ellen szavazott, a kártyákat is megkeverte, azt állítva valótlanul, hogy a másik pályázót, Dér Andrást megfenyegették, sőt azt is kilátásba helyezte, hogy ő maga is elindul az igazgatói székért. Ezen nincs miért meglepődni, hiszen Eperjes soha nem rejtette véka alá politikai elkötelezettségét, és nemegyszer adott hangot véleményének színházpolitikai kérdésekben.
A szombathelyi színház ügye adta tehát az apropót ahhoz, hogy megrajzoljuk Eperjes Károly portréját. Azonban meglepő tapasztalatokat szereztünk, amikor színházi embereket kerestünk fel azzal a kéréssel, hogy meséljenek Eperjessel való kapcsolatukról, egyáltalán, magáról Eperjes Károlyról. Ugyanis falakba ütköztünk: volt, aki első szóra elzárkózott a lehetőségtől, volt, aki hosszas gondolkodás után mondott nemet, s mindössze egyetlen embert találtunk, aki legalább név nélkül hajlandó volt mesélni. E forrásunk azonban jól ismeri az egykori Új Színház életét, abból az időből, amikor Eperjes Károly tagja volt a társulatnak, s rálátása volt arra is, hogy Márta István után Dörner György miként került a színház élére. De erről egy kicsit később.
Eperjes Károly
1954. február 17-én született Hegykőn. A színészpálya előtt műszerész és labdarúgó is volt. 1974–1976 között a Videotonban dolgozott. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után – Major Tamás és Székely Gábor tanítványa volt – 1980-ban a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte pályáját. 1981–82-ben a Nemzeti Színház tagja volt. 1982–1987 között a Katona József Színház színésze volt. 1987–1988-ban a Radnóti Színpadhoz szerződött. 1988 után szabad foglalkozású színész lett. 1993–1996 között a Művész Színház, a Thália Színház, a Kelemen László Színkör tagja volt. Az 1994-es országgyűlési választásokon a Fidesz országos listáján indult, ahonnan országgyűlési mandátumot szerzett, de egy hónapra rá lemondott. 1998 és 2012 között az Új Színház tagja volt, a társulatot azután hagyta el váratlanul, hogy Dörner Györgyöt nevezték ki a teátrum élére. 2011-ben sikertelenül pályázta meg a Győri Nemzeti Színház igazgatói székét. 2008 és 2015 között a Veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója volt. 2013 és 2014 között újra a Nemzeti Színház tagja, valamint Vidnyánszky Attila igazgató mellett vezérigazgató-helyettes volt.
– Tudja, a Szamóca! Na, mi a rendes neve? Eperjes Károly, az az! Őt láttam legutóbb, talán tíz évvel ezelőtt. Azóta nem nagyon van időm színházba járni, de azért néha látom a tévében, amikor meghívják valami politikai ügyben. A múltkor meg egy vallási műsorban volt vendég – ez a kis monológ egy vonaton hangzott el, kihallgattam, éppen aznap, amikor elhatároztuk, hogy ez a cikk meg fog születni. Nyilván véletlen egybeesés ez, mindenesetre nem kicsi véletlen, ráadásul hasznos is: hiszen tűpontos látleletet adhat arról, hogy egyrészt a magyar társadalom színházba járási szokásai miként is néznek ki manapság – ami talán egy másik cikk tárgyát képezhetné –, másrészt kitűnően ábrázolható ezen a néhány mondaton keresztül Eperjes Károly maga, aki elsősorban kiváló színész, de az utóbbi években inkább arra emlékszünk vele kapcsolatban, hogy valamiképpen mindig elér a keze a politikához. Ezért lehet hát, a csillagoknak ilyen az együttállása, hogy Eperjes Károlyt inkább látják manapság politikai vitaműsorban, esetleg amikor éppen megvallja hitét, mint színházban. De azért az együttálláson túl is lehetnek okok és indokok.
A Kossuth- és Jázsai Mari-díjjal, valamint a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével kitüntetett Eperjes Károly Hegykőn született. A Sopron környéki falucskára Eperjes legtöbbször akkor hivatkozik, amikor a bor kerül szóba, mondván, a soproni borvidék miatt kedveli a nemes italt. „A jó vörösbort mindig kifejezetten szerettem. Sopron környékiek vagyunk, nagyapámnak saját vörösbora volt, tehát családi hagyomány a vörösbor szeretete. Forgatások alatt – például Egerben – jöttem rá, hogy a többiek mindig engem követnek, hogy igyunk azt, amit a Szami, mert a Szami tudja, melyik a jó bor” – mondta egy interjúban. Nem nagyon találni ma már olyan borvidéket széles e hazában, ahol Eperjes Károly ne fordult volna meg, ne lenne borlovag, s így vagy úgy, de ne népszerűsítette volna az adott táj borait.
A bor azonban nem csupán fizikai formájában fontos az életében, hiszen Krisztus véreként is sűrűn találkozik vele. Szülei eredetileg katolikus papnak szánták, de mint látjuk, színész lett, azonban a vallás végigkíséri az életét, bár abban egy fordulópont kitüntetett helyet kap. Ez a fordulópont az, hogy Eperjes önmaga hitét 1994 óta értékeli igazán, és ezt oda vezeti vissza, hogy ugyan addig is katolikus volt, csak éppen liberális keresztény, a szó szerinte nem jó értelmében. „Színházba menet mindig be-bementem a templomba, hogy Uram, gyere velem, és keresztvetéssel mentem a színpadra is. Mégis kevés volt. Igyekeztem jó színész lenni, próbáltam jó ikont festeni, de én magam nem voltam ikon, mert bizonyos bűnöket megengedtem magamnak. Ha-ha-ha! Katolikus vagyok, majd meggyónom. Ez a liberális keresztény. Belementem a mocsokba, majd kimossuk. Nem! El kellett dobnom a liberalizmust, hogy tényleg keresztény legyek, én azóta mindennapos megtérőnek tarthatom magam” – mesélte még 2011 júliusában Erdélyben, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, vagyis Tusványoson. Hitét azóta is sokszor és sokféle formában megvallta.
1994 valóban sorsfordító év lehetett számára: azon túl, hogy innen datálja igazi hitét, ugyanebben az évben került fel a Fidesz országos listájára az országgyűlési választásokon. Annak rendje s módja szerint be is jutott a parlamentbe, ahol azonban nem bírta sokáig, alig egy hónap múlva lemondott mandátumáról. Nem ekkor gondolta meg magát azonban utoljára egy erős politikai kiállás után.
A cikkünk elején említett, névtelenséget kérő forrásunk az Új Színház Dörner György előtti társulatát nagyon jól működő csapatként írta le, amelynek egyenrangú tagja volt Eperjes Károly is, akit precíz és nagy munkabírású színészként jellemzett. Mint mondta, világnézetükben nagyon is különböző emberek dolgoztak együtt, Szami pedig egyedül abból a szempontból lógott ki a sorból, hogy a színházi büfében erősen politizált. – Azonban ez sem tartott sokáig, mert a társulat többi tagja ebben nem igazán volt partner – tette hozzá.
A munka gördülékenységére egy érdekes példát említett. – Gorkij Éjjeli menedékhelyét mutatta be a színház, amit Verebes István rendezett, és Garas Dezső játszotta a főszerepet, Lukát. Eperjesnek a Báró szerepe jutott. Tudható, hogy Verebes, Garas és Eperjes nagyon is különböző világnézettel rendelkezik, mégis példamutató munka folyt közöttük – mondta.
Ez az idilli állapot forrásunk szerint azután változott meg, hogy Eperjes pályázott a Győri Nemzeti Színház igazgatói posztjára 2011-ben, de nem ő, hanem Forgács Péter lett a teátrum vezetője. A pályázat szakmai bírálóbizottságába ugyanis meghívást kapott Szikora János, az Új Színház akkori művészeti vezetője, főrendezője, akinek így ugyanaz volt a munkahelye, mint Eperjesnek. A döntést követően Eperjes állítólag dührohamot kapott, mert szerinte a művészeti vezető nem is szavazhatott volna, Márta Istvántól pedig azt követelte, hogy rúgja ki Szikorát, ami nem történt meg.
Szamóca
Egyik kollégiumi nevelőtanára és edzője sokszor kérte meg Eperjest, hogy utánozzon más tanárokat. Egyszer valamelyik ilyen alkalmi „alakítása” annyira tetszett a tanárnak, hogy azt mondta: »őrült Szamóca«. A diáktársaknak ez annyira megtetszett, hogy onnantól Szamóca lett Eperjes Károly beceneve. Tehát egy jól sikerült paródia miatt maradt rajta ez a név, és ebből lett aztán a rövidebb változat, a Szami.
– Valószínűleg ez vezetett oda, hogy a háttérben szervezkedés kezdődjön, és a sokáig egyedüli pályázó Márta István ellenében váratlanul Dörner György is elinduljon az Új Színház igazgatói székéért szintén 2011-ben. Nyílt titok a színházi életben, hogy e mögött az akció mögött Eperjes Károly állt, aki ezen az oltáron feláldozott több, életre szóló barátságot is, például Gáspár Sándorét, aki ekkor szintúgy az Új Színház tagja volt, és aki ezt jogosan élte meg a társulat elleni hátbatámadásként. Eperjesnek abban azonban volt némi igazsága, hogy Szikorának talán nem kellett volna részt venni a bizottság munkájában – mondta forrásunk.
Eperjes egyik hitvallása, hogy minden, amit az ember csinál, az politika vagy közügy. Azonban érdekes megfigyelni, hogy amikor Eperjes Károly beleáll egy ilyen ügybe, legyen az szimplán politikai vagy színházpolitikai kérdés, valamilyen úton-módon, miután megtörténik, aminek meg kell történnie, végül kihátrál belőle. Így történt ez 1994-ben, amikor mindössze egy hónapig volt a Fidesz parlamenti képviselője, így történt, amikor 2011-ben Dörner lett az Új Színház igazgatója, és néhány hónappal később Eperjes kilépett a társulatból, de így történt akkor is, amikor alig egy éves munka után felmondta vezérigazgató-helyettesi pozícióját a Vidnyánszky vezette Nemzetiben.
És hogy mindezek után a szombathelyi színház igazgatói székéért elindul-e Eperjes, azt sem Jordán Tamás alapító-igazgató, sem forrásunk nem tartja valószínűnek. Utóbbi azt mondta, szerinte itt hamarabb kiütközött Eperjes meggondolatlansága, mint általában szokott.
– Szami ma olyan szereplője lehetne a magyar színházi életnek, mint amilyen Garas Dezső volt sok évtizeden át, de ehhez, sokak szerint, a politika helyett saját színészi teljesítményére, annak folyamatos megújítására kellett volna koncentrálnia – zárta forrásunk.
