Kolozsvár ugyanúgy a román irodalmi élet központja, mint Bukarest

A könyvfesztivál vendége volt Dan Lungu, a kommunista múltfeldolgozás román írója.

„Most semmi sem olyan már, mint azelőtt! Akkoriban mintha bármiféle történés fontosabbnak bizonyult volna, az utca hangosabban és hosszabb ideig zúgott tőle. Most már nem, sőt, öt és hat óra között senki sem nyikorgatja meg a kaput, nőhetne a hernyóhalom akkorára is, mint a Himalája. Mindenki begubózik a házába, nézi a tévét.” A román Dan Lungu társadalomtudósként is ismert, nem csoda hát, hogy 2004-es első regénye, a Tyúkok a mennyben a fentihez hasonló szociológiai pontossággal ábrázolta egy rendszerváltás utáni mikrovilág, egy kocsmai kör mindennapjait. Egyben, miként az érződik, személyes élményei is inspirálták – derült ki az idei könyvfesztiválon, ahol a Szonda Szabolcs fordításában a Pont Kiadónál megjelent könyvet mutatták be. Lungu az egyetemi évei után látogatta meg kisvárosi szüleit, és megdöbbentette, mennyire megváltozott az utca, ahol felnőtt. Novellát tervezett, „álregény” lett belőle: benne a kommunizmus terhes örökségének felmérésével. Lungu egyik fontos témája ez, központi eleme legnagyobb sikerének, az Egy komcsi nyanya vagyoknak is.

Lungu folyóiratszerkesztőként, a román írószövetség tagjaként hazája fontos irodalmi szereplője. Elmondása szerint pedig több szempontból szerencsés helyzetben vannak. Egyfelől az ottani irodalom a decentralizálódás irányába halad: már nem Bukarest az egyetlen központ, ott van Kolozsvár, Beszterce, vagy épp Jászvásár is, ahol Lungu maga is tanít az egyetem szociológia tanszékén. – Olyan diktatórikus korszak után, mely teljesen centralizált mindent, ez egy egészséges irodalmi és kulturális élet jelének tűnik – mondta. Negatívumokat is lát ugyanakkor, példaként az általa legutóbb olvasott statisztikákat említve: ezekből kiderült, a kamaszkorból kilépő generáció több mint 50 százaléka életében nem olvasott el egy teljes könyvet. Ráadásul az irodalmi élet konfliktusokkal is terhelt. Többek közt a Romániai Írószövetség kapcsán, amelynek fénye megkopott, nem tudja megnyerni a fiatalokat, és többen is eltávolodtak a szövetségtől.

Pedig, tesszük hozzá, az új generáció már itt van, és magyarok is akadnak köztük: az 1991-es, nagyváradi születésű Mihók Tamásnak már négy verseskötete megjelent. De a könyvfesztivál vendége volt az egészen fiatal, 1996-os születésű Kali Ágnes költőnő is, aki jelenleg Kolozsváron él.

Megkérdeztük, ő maga is gondolkozik-e a kilépésen, Dan Lungu viszont nemmel felelt: nem tartaná szerencsésnek egy újabb szervezet létrehozását. Ugyanakkor látja a tendenciákat, és tagja volt egy tiltakozó csoportnak is, amikor a szövetség több tagot is kizárt soraiból. Ez azután történt, hogy sokan felszólaltak a nem túl transzparens működéssel szemben: nem készültek éves jelentések, nem volt általános közgyűlés. A kulturális minisztérium támogatja továbbá a folyóiratokat, ezt Lungu már átláthatóbbnak tartja. Viszont gondot jelent számukra, hogy az állam inkább csak intézményeket, szervezeteket támogat, így az íróknak jóval nehezebb önállóan alkotói, fordítói ösztöndíjhoz jutniuk.

Változóban van az irodalom maga is: korábban generációkban gondolkoztak, ez viszont Lungu szerint a kilencvenes években szerencsére megszűnt. A rendszerváltás utáni évtizedben az új korszak írói felfedezték maguknak a nyers nyelvezetet, és fontos téma lett a szexualitás is, az írók kísérletezni kezdtek az új nyelvvel, új témákkal, melyeket a diktatúra korszakában cenzúráztak. – A kifejezésnyelv radikális megváltozásáról beszélhetünk. Sokkal direktebb, erőteljesebb lett a nyelv – Lungu ebben látja a fő különbséget is a magyar irodalommal szemben: úgy véli, nálunk a tematika és a nyelvezet is lágyabb, amit okozhat, hogy „más típusú átmeneten esett át a magyar irodalom, hisz a hetvenes–nyolcvanas években a magyar cenzúra nem volt olyan durva, mint Romániában.” Ugyanakkor ott vannak Dragomán György regényei, például a Máglya is, ezek elég keményen szólnak a kommunizmus romániai feldolgozásáról – vetjük fel. Lungu ehhez hozzáfűzi, Dragomántól A fehér királyt olvasta, szellemiségben, hangulatban, szülő-gyermek kapcsolatokban pedig valóban felismerte a korabeli Romániát.

– Probléma ugyanakkor, hogy nincs román lektűrirodalom. A tömegirodalom alulképviselt hazai szerzők részéről, és erőteljes ifjúsági irodalom sincs, inkább csak fordításokban – jegyzi meg Lungu. A kilencvenes években indult filmtrend, a realista drámák világa viszont elmondása szerint magával rántotta az irodalmat, és ha a korrupcióról még nem is született nagy mű, a családi drámák jellemzők a román irodalomban is.