Nyomozás a boncasztalon

Széttöredezett és hullámzó erejű a Vígszínház Bűn és bűnhődése Michal Dočekal rendezésében.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij lélektani regényét nem először adaptálták színpadra a Vígszínházban. Máig emlékezetes az az 1978-as előadás, amelyben Jurij Ljubimov, a moszkvai Taganka Színház vezetője saját dramatizálásában rendezte meg a társadalomfilozófiai kérdéseken alapuló írást. Ebben a változatban Raszkolnyikovot Kern András, Porfirijt Tordy Géza alakította. Utóbbi 2001-ben saját ízlése szerint alakított át a Ljubimov-féle változatot, akkor a rendőrbírót Kern játszotta, Raszkolnyikovot pedig Kamarás Iván.

Legutóbb Michal Dočekal, a prágai Cseh Nemzeti Színház igazgatója vitte színre Térey János újrafordításában a példázatszerű regényt. Dočekal visszatérő vendég a körúti színházban, a Bűn és bűnhődés már a negyedik rendezése. Steril, hideg fényű térbe, egy boncterembe helyezi a történetet (díszlet: Martin Chocholusek), melyet szimpla krimivé egyszerűsít, ráadásul úgy, hogy maga a bűntény meg sem történik. A gyilkosságokat csupán két, üvegvitrinbe rejtett fejsze szimbolizálja. Dočekal a bűn leleplezésének folyamatát, a tettes, Raszkolnyikov (Orosz Ákos) és Porfirij (Stohl András) küzdelmét állítja a középpontba, pedig Dosztojevszkij egyáltalán nem bűnügyi történetet írt. Őt a lélekben zajló drámák érdekelték. Raszkolnyikov egy uzsorásnő brutális megölésével szeretné igazolni saját elméletét: a felsőbbrendű embereknek mindenhez, még az erkölcsi normák felrúgásához is joguk van, hisz a legsúlyosabb bűnt, a gyilkosságot is elkövethetik a jó cél elérése érdekében. Váratlanul azonban hiba csúszik az elméletébe, hisz meg kell ölnie egy ártatlan szemtanút. 

Dočekal a gondolatisággal szemben a formára helyezi a hangsúlyt. A helyszínelők által használt számozással jelzi az éles vágásokkal elkülönített, filmszerű jeleneteket, a futurisztikus tárgyak közül a központi kellék pedig egy betegszállító eszköz, mely egyszerre fekhely, halottaságy, kocsmapult. Dosztojevszkij korhű fekete ruhát viselő, fehérre pingált hőseit időtlen térbe helyezi, míg egy furcsa-groteszk figurákból álló csapat – Gilicze Márta, Ember Márk, Vecsei Miklós – mikrofonban brechti songokat énekel és narrálja a történéseket.

A látványvilág izgalmas, de választ nem kapunk arra, hogy Raszkolnyikov miért is gyilkol valójában, képes-e leszámolni az erkölcsi szabályokkal, lesz-e egyáltalán bűntudata, és miért is vállalja végül a szenvedést. Orosz Ákos erőből próbálja megoldani a szerepet, nem jár be semmilyen utat, csak üvölt és vergődik. Raszkolnyikovja nem ereszkedik le a lélek legmélyebb bugyraiba, nem hatalmasodnak el rajta víziók és félelmek. Nincs hite, mely elvezetné döntése meghozataláig, a bűn megvallásáig. Csupán csak a többi szereplővel közösen elmondott Miatyánk és a ruhájára ráragasztott piros kereszt utal erre. Stohl András rendőrbírója is épp ilyen hamis figura, egy kegyetlen manipulátor és egy túlrajzolt Columbo-szerű nyomozó ötvözete. Kettősük ettől súlytalanná válik. Talán Börcsök Enikő (Katyerina Ivanovna), Lengyel Tamás (Szvidrigaljov) és Telekes Péter (Luzsin) értette meg leginkább az általuk játszott karakterek motivációját.