A Rotten Tomatoeson jelenleg a Baywatch 20 százalékon, A Karib-tenger kalózai 29 százalékon áll. A spektrum másik oldalán a Wonder Woman áll, amelyet 92 százalékra értékelnek, a kritikusok egyszerűen imádják. De mit jelentenek valójában ezek a számok? Hogyan lehet egy cikk szöveges ítéletét számszerűsíteni? A Wonder Woman 92 százaléka valóban azt jelenti-e, hogy ez egyike a világ valaha készített legjobb filmjeinek? (Dehogyis!) Érdemes kicsit a Rotten Tomatoes algoritmusa mögé néznünk, hogy legközelebb ne fosszuk meg magunkat egy potenciálisan jó filmélménytől – vagy ne csalódjunk nagyot, ha megnézünk egy sokra értékelt, de valójában ezer sebből vérző filmet (lásd Wonder Woman).
A legfontosabb tanulság az, hogy a Rotten Tomatoes első látásra varázslatosnak, a mesterséges intelligencia mintapéldányának tűnő algoritmusa valójában faék egyszerűségű. Az oldal szerkesztői, miután elolvastak egy kritikát, eldöntik, hogy az pozitív volt-e a filmre nézvést vagy negatív. A kritika tehát vagy plusz, vagy mínusz jelet kap, és nem vesződnek azzal, hogy ennél árnyaltabban értékeljék. Ezután már nem is tesznek mást, mint összeszámolják, hogy mennyi a pozitív kritika az összes közül, és már elő is állt a film százalékos értékelése.
Ebből azonnal világossá válnak a módszer korlátai. A „végül is nem rossz, egyszer meg lehet nézni” típusú kritika ugyanúgy egy pozitívnak számít, mint a „minden idők legjobb filmje”. Persze ez a negatív véleményekre ugyanígy igaz, az oldal üzemeltetői pedig azzal érvelnek, hogy e két ellentétes torzító hatás kioltja egymást, és végül a pontszám mégis megbízható lesz. Vagy nem. Persze az sem biztos, hogy jó módszer, ha megpróbálunk súlyozni a kritikák között, ahogy a Metacritic teszi, hiszen ebben az esetben a fontosabbnak és a kevésbé fontosnak minősített kritikák önkényes kiválasztása vonhat kritikát maga után.
