Világított a diktatúra idején, a börtönök mélységein is – emlékezett Sütő Andrásra a ravatalánál, 2006 októberében Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke.
A Herder- és Kossuth-díjas író művei erőt adnak tovább élni, a kisebbségi létben is felemelkedni. Regényeiben az örök értékek vállalását, drámáiban a hatalommal szembesülő embert mutatta meg – fogalmazott Sütő monográfusa, Görömbei András öt évvel későbbi emlékbeszédében. A műveivel és életével egyaránt a magyarság megőrzésének jelentőségét hirdető alkotó ma kilencven éve született a mezőségi Pusztakamaráson.
Sütő András a kolozsvári református kollégiumban tanult, majd rendezőnek készült, ám felsőfokú tanulmányait megszakítva lapszerkesztőnek állt: előbb a Falvak Népe, majd a marosvásárhelyi Igaz Szó munkatársa lett. Az ötvenes években karcolatai, színpadi játékai láttak napvilágot. 1965-től ’77-ig parlamenti képviselő, 1974 és ’82 között pedig a Romániai Írószövetség alelnöke volt. Ebben az időszakban számos irodalmi körúton vehetett részt: járt Olaszországban, Iránban, az NDK-ban, Kanadában, az Egyesült Államokban.
1970-ben jelent meg az Anyám könnyű álmot ígér című naplóregénye. A művészi „kijózanodás és önvizsgálat” felszabadította az alkotói energiáit, amelyek a következő tíz év remekműveihez vezettek. Ekkor jelent meg az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel és A szuzai menyegző. Az író nyíltan kiállt az erdélyi magyarság egyenjogúságáért. 1980-tól színdarabjait letiltották, könyvei megjelenését a cenzúra nem engedélyezte. Művei innentől Magyarországon láttak napvilágot. Advent a Hargitán című darabjának 1986-os budapesti bemutatója komoly diplomáciai vihart kavart. Az Álomkommandó egy évvel későbbi premierjét követően fokozódtak a Sütő elleni indulatok, lakását és munkahelyét lehallgatták, az írót folyamatosan zaklatták, többször halálosan megfenyegették.
– Maradok – és magamban hozzáteszem: maradok, másként nem tehetek. Az életem és írásaim értelmét próbálom védeni – írta Sütő András Sinkovits Imrének címzett levelében 1988 szeptemberében. Írók, értelmiségiek tucatjai hagyták el Erdélyt, Sütő azonban bízott benne, hogy „az iskoláinkból nagyrészt kiszorult anyanyelvünk, ha búvópatakká lesz is valameddig, újból felszínre jut egyszer”. Ezért kell még keserves állapotában is tanúskodnia a szülőföld igaza mellett: „ahogy lehet, amíg lehetséges”.
1990. február 10-én Sütő hívó szavára Marosvásárhelyen százezres tömeg tüntetett némán az anyanyelvi oktatásért. Március 19-én a Vatra Romaneasca román soviniszta szervezet buszokkal szállította a magyar többségű városba a környékbeli románokat. A felhergelt tömeg megrohamozta az RMDSZ-székházat, ahová Sütő András hetvennégy társával együtt menekült be. Az írót súlyosan bántalmazták, egyik szemét elvesztette, több bordája eltört. Budapesten, majd Amerikában kezelték.
A kilencvenes évek első felében a Magyarok Világszövetségének elnöke, Marosvásárhely és Székelyudvarhely díszpolgára lett, műveit Romániában ismét műsorra tűzték a színházak. Ekkortájt rendezi sajtó alá naplójegyzeteit, amelyek Szemet szóért, illetve Heródes napjai címmel jelennek meg. 1993-ban megírja Az ugató madár című drámáját, majd a Balkáni gerlét, mely a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját nyerte el, s 1998 októberében mutatták be.
2001-ben Száműzött könyvek címmel Sütő-könyvsorozat indul, azokból a kötetekből, amelyek az 1989-es romániai rendszerváltás előtt csak Magyarországon jelenhettek meg. 2005-ben A Hét című hetilap hasábjain a fiatal generáció tagjai hosszú vitában kérdőjelezték meg az író nemzetiségi filozófiájának létjogosultságát és kérdeztek rá öröksége valódi értékére.
Az író 1992-ben egy irodalmi esten így foglalta össze munkásságát: „Ha igyekezetemnek és álmatlan éjszakáim írott gyötrelmeinek csak oly zsenge nyoma, emléke marad bár, mint friss havon a fölszálló madáré: ez talán már mentség arra, hogy kis ideig én is itt voltam [ ] egy térkép mögé kényszerült Nagyfejedelemségben, amelyet oly sokszor jártunk be közösen az emberi igazság, méltányosság, a félelem és megaláztatás nélküli élet vágyának, az emlékezés örök jogának álomfogatán. Jó éjszakát!”
Sütő András hosszú betegség után Budapesten hunyt el 2006. szeptember 30-án.
