Számos magyar képzőművész, fotográfus nem tudott ellenállni Párizs kulturális vonzásának, s nem volt kivétel Vásárhelyi Győző sem, ő 1930-ban emigrált, és reklámgrafikusként kereste a kenyerét a francia fővárosban. Magyar gyökereit azonban sosem szakította el: már 1933-ban az Ernst Múzeumban kiállítást rendeztek plakátterveiből, könyvborítóiból. (Grafikái ritkán láthatók kiállításon, már csak ezért is érdemes elzarándokolni az óbudai Zichy-kastélyba.) A nagy fordulatot egy találkozás hozta Denis René képkereskedővel, akivel közösen galériát nyitottak Párizsban 1944-ben, itt állították ki Vasarely korai, szürrealista munkáit. Vasarely e korszakát utóbb csak tévutaknak hívta, selyemsál terveit látva azonban csak egy kritikai megjegyzés tehető: e sálak túl szépek lennének ahhoz, hogy a nők lelkifurdalás nélkül hordani tudják, inkább képkeretben a helyük, így viszont mit sem érnek a Bauhaus-elvek.
A Vasarely Múzeum kronologikusan mutatja be a művész különböző alkotói korszakait, amelyek viszont időben olykor egybecsúsztak. Geometrikus absztrakt kalandja az 1940-es évek elejétől a 60-as évek elejéig tartott, az ihletet hol középkori kőházak geometrikus szerkezetéből merítette, hol a tengerből, amelynek partján Vasarely azt figyelte meg, hogy a vízcseppek kristálylencseként miként világítják át a színeket és csiszolják le a formákat. Már 1946-ben részt vett a geometrikus absztrakt művészek nagy seregszemléjén, Az új valóságok első szalonján, optikai kísérletei pedig egybeestek a tudományos élet vizsgálataival. Ezek után jött a mindent elsöprő siker, a kinetikus művészet feltalálása: az optikailag vibráló hatású műtárgyak azt az illúziót keltik a nézőben, hogy ha lép egyet, a kép is vele mozog. Innen már csak egy verébugrás a Gestalt-elmélet alaktani, észlelési tanulmányozása, hogy a szemmel való játék miként befolyásolja a gondolkodásunkat.
