A hölgy, aki a művészettel jegyezte el magát

Ritka karrier: Garas Klára, a Szépművészeti egykori igazgatója nőként lett nemzetközi hírű a szakmájában.

Garas Klára a szamárlétra minden fokát végigjárta: először gyakornok volt, majd tudományos munkatárs, aztán a Régi Képtár osztályvezetője, tudományos titkár, végül főigazgató. „A Szépművészeti Múzeum vezetőjeként két életet élt: nappal »közmunkásként« intézte a múzeum ügyeit, éjszaka pedig folytatta a kutatómunkáját. Nagyon jól eligazodott a világ minden gyűjteményében és levéltárában, gyűjteménytörténeti munkája egyedülálló. Nagyon nehéz és összetett feladat a főúri és királyi gyűjtemények történetének feldolgozása, a műalkotások vándorlásának rekonstruálása: rendkívüli lexikális tudás és vizuális memória kell hozzá. Egyik nagy munkája volt Habsburg Lipót Vilmos főherceg, németalföldi helytartó XVII. századi gyűjteményének feldolgozása – amelynek darabjai ma főként a bécsi Kunsthistorisches Museumban láthatóak, néhány pedig a budapesti Szépművészeti Múzeumban −, amit az osztrák és belga művészettörténészeket megelőzve készített el. Szakterülete az olasz reneszánsz és a német, osztrák, közép-európai barokk volt, s bár rengeteg tudományos írás és ismeretterjesztő könyv jelent meg a neve alatt, illetve a szerkesztésében, az osztrák festőművészről, Franz Anton Maulbertschről írt monográfiáját mindenképp említenem kell. Írásaiban mindig egyszerű volt, érthető, humoros és életigenlő, ami nekem nagyon imponált. 1945 után Radocsay Dénessel, Genthon Istvánnal és Aggházy Máriával járta az országot − vállalva a nomád körülményeket −, hogy felmérje, a háborús pusztítás után milyen műemlékek, templomok, épületek, paloták maradtak meg az országban. Sokszor biciklivel mentek, »többmázsás« fényképezőgépekkel. »Az út mindig csak felfelé vezetett«, mesélte ezekről a felfedezőutakról” – emlékszik vissza Gosztola.

Főigazgatóságának utolsó évében, 1983 novemberében rabolták ki a múzeumot. A hét műtárgy szerencsére három hónapon belül megkerült, de Garas Klára az élete utolsó pillanatáig traumaként élte meg az eseményt. „Rettenetesen megviselte, a legutóbbi időkig is felemlegette. Volt olyan munkatársuk, akit idegileg annyira megviselt a rablás, hogy belehalt” – meséli Gosztola Annamária. „A rablás éjszakájáról volt egy anekdotája: olyan szélsebesen autózott a múzeumba, hogy gyorshajtás miatt egy rendőr leintette az Andrássy úton. A »büntetése« végül az lett, hogy a rablás felől érdeklődő rendőrt »betaxizta« a Szépművészeti Múzeumba.” A nyolcvanas évek csóró lehetőségeit jól jellemzi, hogy téli időszakban még a múzeum is korábban zárt, hogy spóroljanak a villanyszámlán. Így, mai szemmel nézve a rablás szinte kódolva volt.

Garas Klára 98. születésnapja után egy héttel, június 26-án, a hajnali órákban hunyt el. − Gosztola Annamária szerint olyan típusú tudós talán már nem is létezik, mint amilyen ő volt. Még egy éve is rendkívül friss volt szellemileg, s meglehet, hosszú életét aszkéta életmódjának is köszönhette: szinte csak annyit evett, mint egy madár. Csupán néhány csábításnak engedett időnként: a csokoládénak és a vörösbornak. Egynek viszont sosem tudott ellenállni: rajongásig imádta a futballmeccseket.