Ahol csendből és egyenlőségből építkeznek

Finnország elmúlt száz évének építészetét és formatervezését mutatja be a Fuga kiállítása.

Gondoltak már rá, hogy a világszínvonalú finn oktatás nem a tantervvel és a pedagógiai módszerekkel kezdődik, hanem az iskolák épületével és a használati tárgyak minőségével? Talán nincs még egy olyan nemzet, amelynek építészete és iparművészete tisztább képet adna a néplélekről, mint a finn. A zord természeti környezet, a hatalmas távolságok, a csend, a közösség megtartó szerepe, a jólét és mindenekelőtt az egyenlőség eszménye vezeti a tervezők kezét, és csiszolja készre az alkotásaikat. Finnország függetlenségének századik évfordulója alkalmából vándorkiállítás mutatja be az ország építészetét és dizájnművészetét. A Visszhangok (A finn formatervezés és építészet 100 éve) című tárlat a Fuga Budapest Építészeti Központban látható július 17-ig.

Nem csupán a látványt tartják fontosnak a finn építészek, alkotásaikkal a társadalom fejlődését és boldogulását is szeretnék elősegíteni – fogalmazott a tárlathoz kapcsolódó könyvben Rainer Mahlamäki építészprofesszor, a kiállítás kurátora. Éppen ez, a társadalmi dimenzió a finn dizájn legfontosabb vonása.

Finnországban mindig arra törekedtek, hogy mindenki számára megfelelő életkörülményeket teremtsenek, egyenlő hozzáférést az oktatáshoz és a munkához. Ez tükröződik az épületek kialakításában is. Az iskolák tervezése tökéletes példa arra a szándékra, hogy társadalmi háttértől, származástól és egzisztenciális helyzettől függetlenül mindenki egyformán részesedjen az ország anyagi és szellemi javaiból.

Az egyenlőség a hagyomány része, a hagyomány pedig az egyszerűségből, a természettel való párbeszédből és a csendből épül föl. Az építészetben mindez a funkcionalitásban és a pragmatizmusban jelenik meg. Persze az egyszerűsítés nem csupán esztétikai elv volt, de az országot a XX. században sújtó nyersanyag- és eszközhiány miatt kényszer is. A finneknek abból kellett építeniük, amihez hozzáfértek. Ez a módszer pedig idővel normává vált, akkor sem szakadtak el tőle, amikor már lehetőségük lett volna rá.

Nem feledkezik meg a kiállítás a tájról sem. A Finnország több mint felét borító erdőség és a tavak végeláthatatlan rendszere a finn lélek fontos részét képezik. Az országban mindenkinek joga van hozzá, hogy élvezze a természetet, függetlenül attól, hogy az adott terület kinek a birtokában van. Ez a mentalitás legalább olyan fontos alkotóeleme a finn építészek munkáinak, mint a legkézenfekvőbb alapanyag, a fa.

A fa szeretete határozta meg kezdettől fogva a finnek formatervezési kultúráját is, de a természetes anyagok használata mellett az ember és a környezet harmonikus kapcsolata, a praktikum és szellemesség is a finn dizájn fő jellemzőjévé vált az évtizedek alatt. Az 50-es években, amikor a finn formatervezés elindult világhódító útjára, és a népi-paraszti kultúra még tetten érhető volt a vidéki életben, a finnek már merték a hagyományos kézművestechnikákat a nemzetközi törekvésekkel ötvözni. Míg a XIX. század végén a Kalevalából merítő nemzeti romantikus építészet és képzőművészet volt a nemzeti identitás legerősebb kifejezőeszköze, addig a XX. századtól kezdve már a dizájn és az építészet töltötte be ezt a szerepet.

Mindig is fontos szempont volt a finn tervezők számára, hogy a hétköznapi élet részéve tegyék a dizájnt. A legendás Fiskars cég gyártott például először ollót balkezeseknek, míg Alvar Aalto – akinek a neve hamar összeforrt a finn dizájnnal – a paimiói tüdőszanatórium betegei számára készített, hullámvonalat idéző pihenőszékét a modernizmussal szembeni humánus válaszként emlegetik mind a mai napig. De forradalminak számított az Arabia által gyártott, letisztult formavilágú, egységes megjelenésű, többfunkciós elemekből álló Kilta kávéskészlet is, amely a praktikum jelképe lett.

A fekete-fehér csíkos póló a női ruhatár egyik alapdarabja, de kevesen tudják, hogy ezt is egy finn tervező újította meg. Annika Rimala 1968-ban tervezte meg a Marimekko cégnek az azóta igazi ikonná vált pólót, amely az egyenlő, keskeny sávos csíkozás miatt a Tasaraita, vagyis egyforma csík nevet kapta. Rimala olyan ruhadarabban gondolkodott, amely örök érvényű, mindenhez és mindenkihez illik. Az említett tárgyak közül a mai napig sokat gyártanak, természetesen a megváltozott igényekhez igazodva.

Sokat elárul a finn dizájn rugalmasságáról és nyitottságáról a kiállításon is látható citromsárga gumicsizma. Ezt a nagy múltú Nokia cég a korai időszakában gyártotta, de aztán, alkalmazkodva a modern kori elvárásokhoz, a gumigyártásról a 80-as években átváltottak inkább a vezeték nélküli telefonokra.