Hasfelmetsző Jack története filmeket, képregényt, könyveket ihletett. Ez talán az egyetlen sorozatgyilkosság a történelemben, amely több mint száz évig képes volt lázban tartani az egész világot. Ma sem lehet tudni, ki gyilkolt meg 1888-tól 1891-ig a londoni Whitechapel nyomornegyedben brutális kegyetlenséggel tizenegy nőt, többségében prostituáltakat. Lehet, hogy a rejtélyes Jack alakja azért is maradt meg ennyire a köztudatban, mert a bűntények egybeestek a nyomtatott sajtó tömeges elterjedésével, amely már ekkor képes volt azt a jelenséget produkálni, amit ma médiahisztériának nevezünk. A rendőrök mellett magándetektívek és amatőr nyomozók is szaglásztak az ügyben, az egész társadalom a gyilkosságsorozattal foglalkozott. Talán azért is, mert olyan társadalmi problémákra irányította a figyelmet, mint a Londonba vándorló szegény tömegek szociális helyzete vagy az antiszemitizmus.
Elméletek százai láttak napvilágot arról, hogy ki követhette el a rémtetteket, de ez nem szegi kedvét az új elképzelések gyártóinak. Nemrég jelent meg egy újabb könyv, amelynek szerzője, az író, tévés és volt konzervatív parlamenti képviselő, Gyles Brandreth, sokadikként azt ígéri, pontot tesz a Hasfelmetsző-ügy végére. Brandreth a brit Daily Telegraph napilapba is írt egy cikket arról, mire jutott a nyomozással: szent meggyőződése, hogy az elkövetők ketten voltak, két kelet-európai bevándorló méghozzá, akik a brit állam rendjét, különösen a királyi ház hatalmát akarták aláásni. Mi több, anarchista kör tagjai voltak, és egy meg nem nevezett orosz anarchista ötlötte ki a Hasfelmetsző Jack-gyilkosságokat. És hogy miért nem gyanúsították? Nos, Brandreth elmélete alapján a brit kormánynak is dolgozott.
Nem véletlen, hogy a könyvet fikcióként írta meg, nem dokumentumregényként – de azért hangsúlyozza: a maga részéről biztos benne, hogy ez az igazság. Az ütemezése kiváló, mert az utóbbi időben egyébként is a kelet-európai bevándorlók ellen fordult a brit társadalom egy része, a kötet így biztosan kapósabb lesz, mint öt éve lett volna. Ráadásul terrorcselekmények borzolják a kedélyeket, amelyek a brit állam rendje ellen irányulnak, ahogy Brandreth szerint a Hasfelmetsző-gyilkosságok. A furcsa véletlenek azonban semmit nem bizonyítanak – a legjobb példa erre az elkövető utáni kutakodás. Már a korabeli nyomozás során is több mint száz embert hallgattak ki, és később is számos lehetséges gyanúsítottat neveztek meg. Volt köztük hentes, ügyvéd, de olyan hírességek is, mint Lewis Carroll, az Alice Csodaországban írója és az elismert képzőművész, Walter Sickert, de még a királynő unokája, Albert herceg is gyanúba keveredett. A celebritásokat persze nem a saját korukban, csak utólag hozta összefüggésbe a gyilkosságokkal egy-egy szerző. Az ügyet a kriminalisztika fejlődése sem oldotta meg. 2014-ben elterjedt ugyan a hír, hogy egy hobbiírónak és egy molekuláris biológusnak DNS-teszttel sikerült kimutatnia az egyik gyanúsított – a zsidó származású, Lengyelországból Nagy-Britanniába menekült Aaron Kosminski – DNS-ét az egyik áldozat mellett talált sálon. De súlyos kételyek vetődtek fel, miután a szerzők nem mutatták be tudományos részletességgel az eredményeket.
Bár nem sok bizonyíték értékelhető ennyi idő elteltével, mégis újra és újra előáll valaki, aki tudni véli az igazat. Olyanok is akadtak, akik állították: valamelyik rokonuk volt a Hasfelmetsző. Tony Williams 2005-ben kiadott könyvében egyik felmenőjét, a Viktória királynő udvarában dolgozó orvost, Sir John Williamst vádolta meg, szerinte a doktor kísérletezni akart a szerencsétlen nőkön.
A hetvenes években Joseph Gorman állt elő elképesztő történettel. Ő Walter Sickert törvénytelen fiának vallotta magát, és azt állította, a gyilkosságok egy összeesküvés részei voltak, amely a királyi udvarban működő szabadkőműves páholyból indult ki. Gorman vallomása a fiatal újságíró, Stephen Knight kiadványában jelent meg, aki igazolva látta Gorman sztoriját. A történet alapján Albert herceg, Viktória királynő unokája szerelmi viszonyba keveredett egy egyszerű eladólánnyal, titokban házasságra lépett vele, és gyermeke született tőle. Az ügyet a páholy megpróbálta eltussolni. Az udvari pszichiáter azért gyilkolta meg a prostituáltakat, mert azok ismerték a titkos feleséget, és kezdték gyanítani, hogy kitől van a törvénytelen gyermek. A festőt, Sickertet zsarolták emiatt, aki állítólag a herceg titkos találkái felett őrködött.
Sir William Withey Gull, Viktória királynő orvosa a királyi házra is veszélyt jelentő zsarolás hatására lendült akcióba, de a kegyetlenkedést végül a páholy is megelégelte. A történet népszerűsége nem csökkent azután sem, hogy a kritikusai számos ellentmondásra mutattak rá. Az orvos figurája mégis felbukkan az 1988-as tévéfilmváltozatban, Michael Caine főszereplésével, de Alan Moore A pokolból című képregényében, illetve a belőle készült 2002-es filmben is, amelyben Abberline nyomozót Johnny Depp, az ördögi doktort pedig Ian Holm játszotta.
