A hatvanas években kiéleződött a kapcsolat Kínával is, és a „nagy proletár kulturális forradalmat” követően Phenjan is demonstrálni kívánta, hogy képes jelentős kulturális megszorításokra. – Teret hódított a csucshe eszme, a külföldi hatások, segítségek említésének mellőzése – mondja Osváth Gábor Korea-szakértő. Rendre kihagyták például a szovjet hadsereg döntő szerepének említését a félsziget felszabadításában, és még ma is Kim Ir Szennek tulajdonítják az egészet. – A világirodalmat néhány olyan szocreál mű képviselte, mint Gorkijtól az Anya vagy Szerafimovicstól a Vasáradat. A hetvenes években aztán megjelent néhány „kritikai” realista vagy „haladó” romantikus mű, terjengős előszavakban sulykolva a kötet korlátait – sorolja Osváth. Ilyen volt akkor többek közt a Kilencvenhárom Victor Hugótól.
– Az a kategória Észak-Koreában, hogy rendszertől függetlenül írni, legkésőbb a hetvenes évek óta nem létezik – mondja Csoma Mózes. Gyakran már fel sem tüntetik a szerzők, színházi emberek nevét, inkább az alkotóközösségekre teszik a hangsúlyt. Íróknak, tanároknak is kötelező vidéki mezőgazdasági gyakorlatokra mennie, és generációk születnek bele a tudatba: másként nem is lehetne. – Számos észak-koreai menekülttel beszéltem Szöulban és másutt. Mind azt hitték korábban, hogy még így is a világ egyik legtökéletesebb országában élnek – teszi hozzá Csoma.
