Két éve augusztus 17-én hatalmas vihar csapott le Budapestre. Néhány óra alatt annyi eső esett, mint máskor egy hónapban, az autók tengelyig gázoltak az árban, a budai Vár oldalából lezúduló víz a szemem láttára öntötte el az 5-ös buszt a Dózsa György térnél. Az utasok rémülten ugrottak a magasabb ülések felé, hiába. Hasonló élményben lett volna részük, ha az utazás helyett beülnek egy filmre az Uránia mozi alagsori vetítőibe. A felhőszakadás miatt a Csortos Gyula- és a Fábri Zoltán-terembe több száz köbméter víz tört be, személyi sérülés szerencsére nem történt, de hatalmas károk keletkeztek a műemlék épület helyiségeiben. A filmszínház akkori közleménye szerint a mentést azonnal megkezdték, a termeket lezárták, és a helyreállítás idejére zárva is maradnak. Ennek két éve, és az Uránia alagsorát azóta sem nyitották meg. Igaz, még a felújítás sem kezdődött el, a beázott termek használatra teljesen alkalmatlanul állnak 2015 augusztusa óta.
1896-ban Schmahl Henrik tervei alapján készült el a Rákóczi úti épület. Az építész sikeresen ötvözte a velencei gótika, az itáliai reneszánsz formavilágát az arab-mór építészet díszítőelemeivel. Eredetileg az Uránia – Caprice néven – orfeumként, 1899-től pedig tudományos színházként üzemelt. Filmszínházzá 1916-ban alakították át, és ebben a minőségében várta a közönséget egészen 1999-ig, amikor pénzügyi nehézségek miatt lakat került az épületre. A kormány még abban az évben elhatározta, hogy megmenti a rossz állapotban lévő mozit; a rekonstrukció végül 2001-ben kezdődött, és 1,1 milliárd forintot emésztett föl.
2002. április 1-jén a Káel Csaba által rendezett Bánk bánnal nyitotta meg kapuit a közönség előtt az Uránia Nemzeti Filmszínház, egy hétre rá pedig az akkor még a legdrágább magyar filmnek számító A Hídember díszbemutatóját tartották a moziban. A kulturális kormányzat célja a felújítással az volt, hogy olyan filmszínházat hozzanak létre, „amely stílusában, hangulatában különbözik a Magyarországon meghonosodott amerikai típusú mozik többségétől. Az Uránia azoknak a nézőknek készült, akik igényes filmeket szeretnének látni, békebeli színházakra emlékeztető díszletek és nyugodt, harmonikus körülmények között.” Jókora sikert aratott a mozi rekonstrukciója: az építészeti örökség megőrzése kategóriájában 2006-ban megkapta az Európai Unió egyik legrangosabb kitüntetését, az Europa Nostra-díjat.
Mindezek fényében látszik különösen szomorúnak a jelenlegi állapot. Az, hogy két éve hozzá sem nyúltak a magyar filmművészet óriásairól elnevezett két teremhez, kétségessé teszi a korábban nagy büszkeséggel levezényelt rekonstrukció és az érte kapott EU-díj jelentőségét. Persze nem a mozi, nem is a közönség, csupán a kormányzat szempontjából.
A 60 fős kamaratermeket annak idején ráadásul nem holmi díszítésként alakították ki, ezek a filmszínház működésének szerves részei voltak. Számos olyan film van, amely számára a kamaratermi méret az ideális. Így ezeket vagy be sem mutatják, vagy a díszterembe kerülnek, alaposan felborítva a mozi működését. Az elmúlt két évben így a nevében is az ország vezető filmszínházaként hirdetett intézmény képtelen volt ellátni eredeti feladatát.
Megkerestük az ügyben az Urániát, szerettük volna megtudni, pontosan milyen károkat szenvedett a két terem a beázás miatt, és milyen munkákat végeztek eddig az alagsorban. A filmszínház vezetése későbbre ígért választ. Kíváncsiak voltunk a kulturális tárca, illetve az örökségvédelmi feladatokat is ellátó Miniszterelnökség álláspontjára is. Sajnos azonban lapzártánkig sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma, sem a Lázár János által vezetett kormányzati szerv nem reagált a kérdéseinkre. Így nem tudtuk meg, mi a tervük a súlyos károkat szenvedett műemléki épülettel, vagyis hogy a közönség mikor kaphatja vissza a nemzeti filmszínház két kamaratermét.
