Kihajította a képeit, hogy óriássá váljon

Megmutatni az örök emberit igaz mivoltában: Borsos Miklós gyűjteményes kiállítása a Várkert Bazárban.

Általában nem szokták a sorsfordító döntések közé sorolni a múzeumlátogatást vagy az albérletválasztást, pedig számos (művészetre nyitott) ember, alkotó életében ezek az apró epizódok mérföldkövek lehetnek. Meglehet, a fiatal festőtanonc, Borsos Miklós végleg Gulácsy Lajos és Giorgio Morandi tehetséges követőjévé vált volna, ha annak idején nem látogatja szorgalmasan a Szépművészeti Múzeum termeit, ahol az itáliai reneszánsz igézetébe került. Főiskolai tanulmányai megkezdése előtt, 1927-ben Firenzébe utazott, majd 1929-ben újra vándorútra indult: többnyire gyalogszerrel járta be Észak-Olaszországot és Dél-Franciaországot, Firenzét, Bolognát, Provence-t, a Riviérát és Velencét. Néhány megmaradt, korai festményének tanúsága szerint Firenzének a turisták által ma is elhanyagolt részében, Oltrarnóban, a Piazza del Carminén bérelt szobát: itt van a város igazi reneszánsz bölcsője. A Santa Maria del Carmine-templom Brancacci-kápolnájában láthatók a quattrocento alkotója, Morandi által is mesternek választott Masaccio híres freskói, amelyekhez annak idején olyan művészek zarándokoltak el rendszeresen, mint Leonardo, Michelangelo vagy Raffaello. Firenze kincsei Borsos Miklóst teátrális, később megbánt gesztusra indították: számos képét az Arnóba hajította, s 1933-ban végleg felhagyott a festészettel. Hogy aztán olyan jelentős szobrászművésszé váljon, aki nyugodtan mérhető a román–francia Constantin Brancusihoz vagy a brit Henry Moore-hoz, és grafikusként is maradandót alkosson.

E korai évek munkáit is bemutatja Borsos Miklós gyűjteményes kiállítása, amely a Várkert Bazár Testőrpalotájában látható szeptember 24-ig, a Kogart rendezésében. A Kogartnak jelentős Borsos-gyűjteménye van, a művész alkotásaiból múlt év őszén rendezett tárlatot tihanyi kiállítótermében. Fertőszögi Péter és Marosvölgyi Gábor kurátor részben ezt a tihanyi kiállítást installálta újra, részben Borsos győri múzeumát „záratta be” őszig – e tárlat kedvéért Borsos állandó győri kiállítását ugyanis lebontották −, de Pécsről és a Magyar Nemzeti Galériából is kaptak kölcsön műtárgyakat. A kiállítás megnyitója előtt ugyanakkor egy téves információ is elhangzott, mely szerint a budapesti közönség utoljára 1976-ban láthatott Borsos Miklós-tárlatot a Nemzeti Galéria jóvoltából: 2001 telén az azóta bezárt BÁV Kortárs Galéria rendezett kiállítást Borsos utolsó alkotói periódusának munkáiból, míg 2014 tavaszán a Bibliamúzeum mutatta be vallásos ihletésű grafikáit.

– Ízig-vérig mai művész – olvashatjuk Borsos Miklós 1971-ben megjelent memoárja, a Visszanéztem félutamból fülszövegében, s végig ez az egyszerű mondat motoszkált a fejemben a Várkert Bazár kiállításán: az 1990-ben elhunyt Borsos szobrai sokszor maibbaknak hatnak és sokkal inkább a jelenhez szólnak, mint egyik-másik, nemrégiben avatott köztéri alkotás az országban. Kezdetben a mester archaikus formákat teremtett, újrafogalmazva az egyiptomi, görög-római világot, később eljutott az organikus absztrakcióhoz. Az élet olyan alapigazságait mutatta be jelszerűen, klasszikus tisztasággal, mint a nőiség, a termékenység, a mag és a csíra, a születés és a teremtés, a jó és a rossz örök ellentéte. A fa, a kő, a márvány, a trachit és a bazalt mestere szobraival az örök emberit ősi, igaz mivoltában akarta megmutatni, míg grafikusként néhány könnyed, határozott vonallal mesélt hősei – Odüsszeusz vagy Orpheusz – küzdelmeiről, vagy épp a játékos életörömről. Vallásos tárgyú alkotásait a Kogart egy későbbi kiállításon fogja bemutatni.