Ötven éve mutatták be az első hazai beatmozit

Banovich Tamás Ezek a fiatalok című filmjében tucatnyi sláger hangzik el.

Ötven éve ezen a napon, egy balatonlellei kertmoziban a legfrissebb magyar zenés film, az Ezek a fiatalok ősbemutatójára készülődtek. Szörényi Levente, a film zenéjének többségét jegyző Illés zenekar énekese ma már nem emlékszik, miért itt vetítették a filmet. Lehet, hogy a nyár miatt, de előfordulhatott az is, hogy a kultúrpolitikai vezetés óvatosságból akarta, hogy a fővárostól minél távolabb kerüljön sor a premierre. Ha ez utóbbi feltevés az igaz, akkor a terv nem igazán jött össze. Ahogy Ignácz Ádám kutató írja a filmről szóló tanulmányában: „A délután négy órára kitűzött premierre már egy-két órával a kezdés előtt százával tódulnak a helyszínre vonatokon érkező nézők, akik végül zsúfolásig megtöltötték a helyszínt. Akárcsak a következő tíz nap mindegyikén. [ ] Néhány hónap elteltével már egymillióra becsülték a nézőszámot.”

De miről szól Banovich Tamás filmje? Leginkább az érettségiző fiatalok univerzális problémáiról. De nem a vékonyka történetnek köszönhető a kirobbanó siker: Szörényi Levente is úgy gondolja, hogy elsősorban a dalok miatt volt fontos ez a mozi. Míg megismerjük a film főszereplőjének, a szintén zenész Koroknai Lacinak (Kosztolányi Balázs) a történetét, tizenkét dalt hallhatunk: hét Szörényi-szerzeményt, kettő Illés Lajos-opust, illetve egyet-egyet Szörényi Szabolcstól, Schöck Ottótól és Sztevanovity Zorántól. A szövegeket Bródy János és Sztevanovity Dusán írta. A legtöbb dalt az Illés adja elő, de feltűnik a filmben az Omega, a Metro, Zalatnay Sarolta, illetve a film főszerepében tulajdonképpen önmagát alakító Koncz Zsuzsa is.

A rendező egyértelműen magyar nyelvű dalokat keresett, ilyenek pedig az Illésnek voltak akkoriban itthon, az elsőt 1965-ben írták. Bár Szörényi nem először állt kamera előtt, nagy dolognak érezte, hogy filmet forgatnak, épp úgy, mint korábban a Beatles.

Az Ezek a fiatalok megjelenésekor a magyar beat klasszikus zenekarai már évek óta működtek, klubokban játszottak, és egy-egy kislemezük is megjelent. A hatvanas években a Szabad Európa és a Radio Luxembourg adásaiból felvett magnószalagok, a sportolók által behozott kislemezek, illetve Czeglédi A. Sándor Rákóczi úti Hanglemezudvara jelentette a nyugati zenék forrását. A zenekarokon nagy volt a nyomás, a közönség minden hétvégén új dalokat követelt. – Ezeket lekagylóztuk, aztán hétvégén már játszottuk is kamu angollal – emlékszik vissza Szörényi Levente.

A fősodorba azonban még nem tört be a beat, amit a kultúrpolitika is gyanakodva figyelt: a televízióban csak elvétve, gyakran negatív konnotációkkal szerepelt a fiatalok zenéje. Beszédes, hogy a Még fáj minden csók előadása a táncdalfesztiválon megosztotta az országot, és még évekkel később is érte támadás ezért Szörényit. Bár olyan is akadt, aki egészen máshogy értette a nótát. – Az egyik öreg egy koncert után megkérdezte tőlem, hogy „ugye ez a dal ’56-ról szól?” Mondom, frászt, ez egy igazi szerelmi történet. Ilyen időket éltünk – meséli. A film koncertjeleneteiben egyébként korántsem szakadt, lázadó fiatalokat látni: jól fésült, öltönyös tinédzserek visszafogottan álldogálva hallgatják a mai szemmel finom, akkor azonban egyértelműen erősnek számító szövegeket és ritmusokat. Már a korabeli kritika is felrótta a filmnek, hogy ez nem valószerű. Szörényi is megerősíti nekünk, hogy a Vár Klubban tartott koncertjeiken az elitebb közönség visszafogottabb volt ugyan, de a jólfésültség ott sem volt jellemző; az angyalföldi Bosch Klubban azonban ennél sokkal vadabb bulik zajlottak. – Ott verekedtek a számok alatt, ügyet sem vetettek arra, hogy játszik valaki – mondja a zeneszerző.

Ignácz Ádám tanulmányában arról ír, hogy a rendező Banovich Tamásnak éppen az volt a célja, hogy a beatmozgalom egészét annak kritizált vetületeitől a lehető leginkább „megtisztítsa”, és az új irányzatot a világon mindenütt lezajló generációs törés szükségszerű velejárójaként tüntesse fel. Szörényi arról beszél, hogy a film a beatzene történetében nem is az addigra már stabil fiatal közönség, hanem a hatalom szempontjából volt fontos: a kultúrpolitika számára indította el az elfogadhatóság útján a beatzenét. És tényleg: a film zenéit összegyűjtő albumot a mai napig az Illés első nagylemezeként tartják számon, ami gyakorlatilag az első beatnagylemez is hazánkban. Innentől fogva nem volt megállás.