„A hajléktalanproblémát megoldottuk”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A nincstelenségre a felső tízezer műfajával, az operával kívánja felhívni a figyelmet Col Legno.

Sashegyi Zsófia
2017. 08. 04. 11:56

Dvorcsák személye már nem ismeretlen a médiában. A nehéz körülmények közé született, kacskaringós pályát bejárt férfi ma már csak festészettel, költészettel foglalkozik. Műtermet jótékony felajánlásból egy művésztársa bérel számára, de otthona még ma sincs. Mint mondja, a plakáton ábrázolt elgyötört férfi arcképét egy bányászról készített fotó ihlette. Dvorcsák kamaszként, a javítóintézetben kezdett érdeklődni a képzőművészet iránt, de csak a katonaság után kezdett festéssel foglalkozni. Zűrös előéletének felébredt lelkiismerete hatására fordított hátat, és ma már csak művészettel foglalkozik.

– A legnagyobb nehézséget a gyökértelenség, a létbizonytalanság jelentette számomra. Az ember nehezen bízik meg másokban, folyton hátsó szándékot kutat, és sokáig tartja a három lépés távolságot másokkal szemben – vallja Dvorcsák Gábor, aki alkotásaival hosszú ideje nyer díjakat a Fedél Nélkül által kiírt képzőművészeti és költészeti pályázatokon. 2015-ben ő is ott volt a lap azon szerzői között, akik részesültek Az egyetlen hajléktalan című opera bemutatójának bevételéből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.