A Szegénylegények nagy sikert aratott, egymilliós, a korban egyébként egyáltalán nem ritka nézőszámot ért el. A filmkritikusoktól nagydíjat, operatőri díjat, a filmszemlén a társadalmi zsűri fődíját kapta, bemutatták Cannes-ban, Locarnóban elnyerte a Fipresci-díjat, 1967-ben pedig Londonban az év legjobb külföldi filmjének választották. Szuggesztív hatása alól ma sem könnyen szabadul a néző.
A korabeli közönség először találkozhatott az utóbb a Jancsó-filmek legismertebb stílusjegyévé vált, bonyolult kameramozgásokkal, bizarr képi világgal kísért hosszú beállításokkal, amelyek nemcsak a párbeszédeket rendelik alá a képi világnak, de a befogadó hagyományos pozícióját is megváltoztatják. Hazai sikerében része lehetett annak, hogy a forradalom leverése után tíz évvel ötvenhat emlékét, a megtorlás módszereit idézte fel.
Kiváló a színészgárda is, Latinovits Zoltán mellett a másik főszereplő Görbe János, akit a korabeli filmkritikusok a legjobb férfialakítás díjával ismertek el. Feltűnik a képeken többek között Agárdy Gábor, Barsy Béla, Őze Lajos, Tordy Géza, Somogyváry Rudolf és a fiatal, robbanékony-lobbanékony székely „őstehetség”, Madaras József. Madaras, vagy ahogy pályatársai, barátai hívták: Josti, augusztus 16-án lenne nyolcvanéves. A film műsorra tűzésével rá emlékezik a Duna tévé.
