Fogyasztjuk Coelhót, mint a mágikus tanokat

Hetvenéves a brazil regényíró, akinek nem árt a kritika. Szinte minden tizedik magyarra jut egy könyv tőle.

Szabó Tibor Benjámin, a Coelho-könyveket Magyarországon kiadó Athenaeum Kiadó igazgatója szerint nem általános a világban az, amit itthon tapasztalunk: hogy magára valamit adó embernek illik szörnyülködni a jelenségen, és közben tízméteres távolságot tartani bármitől, ami Coelho. Az angolszász világban szerinte nem így merül fel a kérdés. Becsülik Coelho teljesítményét. – El tudják fogadni a dolgokat annak, amik: Coelhót Coelhónak, Stephen Kinget Stephen Kingnek, Thomas Pynchont pedig Thomas Pynchonnak. Úgy gondolkodnak, hogy amit az emberek el akarnak olvasni, az jó, amit pedig harminc év múlva is, az értékes – mondja Szabó.

Urbán Bálint szerint a Coelho-jelenség beleillik egy tágabb kontextusba. A modernitás csődje és a posztmodern szétaprózódó világa (ahol már nem egy igazság létezik, hanem rengeteg) azt eredményezte, hogy már nem volt egyetlen, biztos metafizikai rendszer. Az emberek pedig, úgy látszik, vágynak erre. Ezért lehet, hogy felszínes formában, de elterjedtek a keleti vallások, a jóga, az ezoterikus tanok a nyugati fogyasztói társadalomban. Coelho sikere talán ennek az irodalmi változata.

Paulo Coelho jezsuita iskolába járt. A katonai diktatúrában bomlasztó tevékenység miatt börtönbe került, és kínzásoknak vetették alá. Később a brazil hippimozgalomhoz csatlakozott. Sok más mellett rockzenei szövegek szerzője is volt. Megkísértette a drog, sőt a sátánizmus is, de visszatért a kereszténységhez. Magyarul hamarosan újra megjelenő könyve (egy régebbi munkája, Az ötödik hegy) Illés próféta történetét dolgozza fel. Használja más vallások kiragadott gondolatait, motívumait is. Ez a spirituális olvasztótégely a maga egyszerű igazságaival az önsegítés működő útjának tűnhet, és sokak számára talán az is.

Coelho olyan országból indult világhódító útjára, ahol óriási múltja van a ponyvairodalomnak. De ez talán kevés lett volna, ha nem találkozik Monica Antuanesszel. Az egyetemről frissen szabadult közgazdásznak a kezébe került Coelho könyve, A zarándoklat. A fiatal menedzser megkereste az ismeretlen újságírót, és felajánlotta, hogy világsztárt csinál belőle. A világsikert ma is egy kis, 4-5 fős csapat tartja kézben. Coelho időről időre találkozóra hívja a külföldi kiadókat, Szabó Tibor Benjámin is ott lehetett vele Frankfurtban. Karizmatikus figuraként írja le, aki nagy hatással van hallgatóira.

Coelho műveiben kevés „brazilságot” fedezhetünk fel. Urbán Bálint szerint irodalmon kívüli fórumokon brazilként határozza meg magát, de a szövegekben ennek majdnem semmi nyoma. Regényei különböző országokban és történelmi korokban játszódnak. Mata Hariról éppúgy írt, mint napjainkban élő svájci újságírónőről vagy Illés prófétáról.

Az író felváltva él Genfben és egy déltengeri szigeten. Sokfelé utazott, de a tájakból szinte csak kliséket emel át a könyvekbe. Svájcban játszódó regényéért le is dorongolta a svájci sajtó, mert kissé megkavarva köszön vissza benne az ország politikai rendszere. Ez azért is feltűnő, mert az egyik főszereplő politikus. A logikai bakugrások sem ritkák: az öt kilométeres út Coelhónál minden további nélkül tarthat három napig – lóháton. Urbán Bálint „slendrián realizmusnak” nevezi a jelenséget.

A lazaságnak ahhoz is lehet köze, hogy Coelho kétévente publikál egy regényt. Szabó Tibor Benjámin azt vette észre, egy ideje próbál lassítani. Már 70 éves, érthetően kevésbé energikus, mint amilyennek akár 2005-ben, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tűnt. Magyar kiadója szerint fárasztja a világhír, legszívesebben feleségével sétál a hegyekben. 2007-ben felhagyott a nyilvános szereplésekkel, de az Oprah Winfrey Show-ra azért igent mondott 2014-ben.

Magyarországon nem szokás elárulni az eladott példányszámokat, de Szabó Tibor Benjámin kivételt tett: az összes magyarul megjelent könyv eladásai meghaladták az egymillió-háromszázezret, vagyis majdnem minden tizedik magyarra jut egy valamelyik Coelho-könyvből.