1986 tavaszán a közepesen sikeres dalszerző, Mark Mueller - félresikló karrierjének látványos bizonyítékaként - nem épp élete legnagyobb sikerének megírására készült, emlékszik vissza a zeneszerző a Vanity Fair cikkében. Egy rajzfilm főcímdalát rendelték meg tőle, amelyet a következő évben, pontosan harminc évvel ezelőtt terveztek bemutatni. A Walt Disney főnökei azt kötötték ki, hogy legyen „kacsás”, és legyen a sorozat kalandfilmjellegéhez illeszkedően gyors. De legfőképpen azt akarták, hogy a dal ne csak egy átlagos rajzfilmzene legyen, hanem fűszerezzék fülbemászó melódiák.
A dal háromnegyed órával később készen is volt. Mueller visszaemlékezése szerint a szomszédjában lakó két vénkisasszony, Fern és Evelyn süketek voltak mint az ágyú, így nyugodtan ordíthatta házi stúdiójának mikrofonjába, hogy hú-ú. Valamint azt is, hogy lézerjet és aeroplán, továbbá természetesen azt, hogy bajban, vészben (az eredeti szöveg csak részben felel meg a magyarnak, de a „lasers, aeroplanes” abban is szerepelnek). A szerző megmutatta a demót a Disney döntéshozóinak, akik 1250 dollárt ajánlottak érte, de csak abban az esetben, ha valóban felhasználják a dalt, vagyis a sorozatot tényleg bemutatják.
A történet folytatását ismerjük. A Youtube-on több mint félmillió találatot hoz a „kacsamesék főcímdal” keresőkérdés angol változata, közöttük - emeli ki a Vanity Fair, magyar popegyüttes felvételét is. Mark Mueller nem is titkolja, hogy ez az egyetlen slágere, ami maradandó lett - ezt viszont mindenki ismeri. Az eredeti változatot éneklő Jeff Pescettónak is hasonlóak az élményei: „Nemrégiben játszottam az együttesemmel egy klubban. A műsor végén odajött hozzám néhány angol srác, és elmondták, hogy felismerték a hangom a Kacsamesék főcímdalából, és elképesztő, hogy találkozhatnak velem.”
A Kacsamesék nemzetközi sikerében kétségtelenül nagy szerepe volt a főcímdalnak, de sokat segített a történelmi kontextus is. A vasfüggöny lehullása éppen a nemzetközi forgalmazás idejére esett, így a Disney a korábbiaknál sokkal több országba - közöttük a volt szocialista országokba is el tudta adni a rajzfilmet. A vasárnap délután ötkor (később négykor) az egyes csatornán vetített Walt Disney bemutatja című műsor valóban generációs élménnyé vált, hiszen addig jórészt csak moziban vagy szürke importból származó, szörnyű minőségű VHS-kazettákon lehetett a műfaj legnagyobbjainak számító Disney-rajzfilmeket nézni. Akkortól viszont a gyerekek minden vasárnap kétszer fél óra rajzfilmet (először a Kacsameséket és a Csipet-csapatot), valamint egy élőszereplős sorozatot (először az Ausztrál expresszt) kaptak a gyerekek. Mark Mueller olyannyira bejött dalszerzőként a Disney-nek, hogy az egy évvel később bemutatott Csipet-csapat zenéjét is ő írta. A Walt Disney bemutatja 1991 januárjától 1998-ig futott Magyarországon.
Az eredeti Kacsamesék négy évadot és pontosan száz epizódot élt meg. Később próbálkoztak hosszabb különkiadásokkal, vegyes sikerrel. Nálunk kevéssé ismert, hogy a Walt Disney kacsás történetei messze túlnyúlnak a mozivásznon és a tévéképernyőn. A „kacsauniverzum” világa és karakterei megszámlálhatatlan képregénykiadást éltek meg az elmúlt nyolcvan évben szerte a világon. Az univerzum egyáltalán nem nagyzoló kifejezés, tekintve, hogy Donald kacsa és Dagobert McCsíp családja sokszorosan egymásba fonódó történeteinek komplexitása könnyűszerrel összemérhető a Marvel képregénykiadó szuperhősös világával. A kacsauniverzumot Carl Banks rajzoló alkotta meg, de ugyanilyen fontos egy másik legendás alkotó, Don Rosa szerepe is. E képregények olyannyira népszerűek voltak Olaszországban, hogy ott, többé-kevésbé az amerikai jogtulajdonos engedélye nélkül, teljesen új történetszálakat rajzoltak, és ezek olyan jók lettek, hogy a rajongók mára kanonizálták őket, és önálló „olasz univerzumként” léteznek a nagy a kacsavilágon belül.
Persze a Kacsamesék magyarországi története nem lehet teljes egy tragikus esemény említése nélkül. Vakuemlékezet (flashbulb memory) - ez a pszichológiai elnevezése annak a jelenségnek, amikor emberek tömegeinek memóriájába beleégnek azok az élmények, amelyeket valamilyen országos vagy világraszóló jelentőségű, váratlan esemény pillanatában tapasztaltak. Ilyen esemény volt például a Kennedy-gyilkosság (és nem csak Amerikában, a nagymamám sokszor emlegette, hogy éppen a fonógyárban dolgozott a gép mellett, amikor jött sietve az egyik munkatársa, és elmondta, hogy a rádió tudósított a merényletről), az első holdra szállás vagy a Challenger-katasztrófa.
„Egy tengeri szörny felfalta a fagylaltomat!” - mondja az asztalon ugrálva Dagobert bácsi a Kacsamesék A gonosz bálna című epizódjában, majd a kép elsötétül, és percekig csak az MTV1 emblémája látszik, közben a Gyászinduló szól - látható a Youtube-on több példányban is megosztott felvételen. Emlékszem, anyám szinte gondolkodás nélkül kitalálta az okot: meghalt Antall József. 1993. december 12., 18 óra 8 perc volt. Bár a halálhírről már a Walt Disney bemutatja elkezdése előtt is értesültek a Magyar Televízióban, a bejelentéshez meg kellett várni, hogy megérkezzen a stúdióba Boross Péter.
Akkoriban - bár nem voltak a maihoz hasonló nézettségi adatok - osztálytársaim körében végzett felmérésem szerint minden gyerek nézte a Kacsameséket, így a megszakítás, amely akkor legtöbbjükből pusztán értetlenséget és haragot váltott ki, valóban generációs élménnyé vált. A közösségi oldalakon az emberek, akiket mindössze az tart össze, hogy nézték a Kacsameséket, amikor meghalt Antall József, csoportokba rendeződnek, klubokat alkotnak, és egymással cserélgetik élményeiket.
A Kacsamesék felújított változata augusztus 12-én rajtolt Amerikában egy hosszabb különkiadással, a rendes részek pedig néhány hét múlva indulnak útjukra. A karakterek rajzolásán éppen annyit változtattak, hogy azok jobban illeszkedjenek a jelenlegi trendekbe, de félő, hogy már ez is túl sok lesz a régi rajongóknak. Kérdéses, hogy - legyen bármilyen az újraindított verzió - egy mégiscsak gyerekeknek szóló rajzfilmsorozat 2017-ben egyáltalán képes lehet-e hasonló nyomot hagyni egy nemzedék tudatában, mint harminc évvel ezelőtt.
