– Hazaugrom viharfelszerelésért, aztán megnézem PJ Harveyt, utána beszélhetünk – mondja Lovasi András, kicsit értetlenkedünk, majd tovább is gondoljuk, ahogy norvég matrózok mintájára küzd a be-becsapó jeges árral a színpadon. Nem könnyű gondolatjáték ez, mert egész nap olvadozik minden, mi is. Viszont javaslatára végül meghallgatjuk PJ Harvey koncertjét, ami egyik legjobb döntésünknek bizonyul.
Ne szaladjunk ennyire előre. Lévén a rettenetes meleg, azt próbáljuk meg felderíteni, milyen felfrissülésre ad lehetőséget a rendezvény, ha forrna a víz ott belül, a fejben. Arra szinte lépten-nyomon adódik lehetőség, hogy a fesztiválozók csap- vagy zuhanyvízzel hűtsék magukat. Ha az instant felfrissülésénél is többre vágynának, erre kiválóan alkalmas a Sziget Beach névre keresztelt oázis a szigetspiccen. A kiszolgálóegységgel megtámogatott pihenőhelyen a fák adják az árnyékot, a Duna vize hűsíti a levegőt, és kulturált lehetőség adódik elnyúlni a földön, hunyni egyet. Nem is jellemző a zaj erre fele, a fiatalok inkább az előző éjszakától elcsigázva, a következőhöz erőt gyűjtve néznek ki magukból a padlószőnyegen, párnák közt vagy a rögtönzött bútorokon heverészve. Népszűrű szolgáltatás a vízipipa-kölcsönzés, sokan pöfékelnek. A vízben kerítés jelöli, meddig lehet biztonságosan bemenni, a fürdőzőket szünet nélkül pásztázzák a vízi mentők. Az egyiküket arról kérdezem, akadt-e már komolyabb dolguk, akár a korábbi években is, amire azt feleli, hogy szerencsére nem, általában csak hámsérülésekkel, horzsolásokkal fordulnak hozzájuk.
Magunk is erőt merítettünk, most már alámerülhetünk a sűrűjébe. Zenei felhozatalát tekintve kimondottan erős nap a pénteki. A Quimbyre kiszabott háromnegyed ötös kezdés furcsán hat, de a zenekar jó kedvvel állja a sarat, felszabadultan zenél, koncertjük szépen, tisztán szól a nagyjából félig telt sátor közönsége előtt. Azért az minden körülményt ismerve is meglepő, hogy a Varga Líviusz és Kiss Tibi többet szól angol nyelven a közönséghez, mint magyarul. Apró kis praktikáiknak köszönhetően kiderül, hogy a nem hazai nézők is egész szép számmal vannak jelen.
Ezt követően indulhatunk is a nagyszínpadhoz. Az angol PJ Harvey koncertje középtávra visszatekintve is az egyik legnagyobb zenei élményem. Hiába van a zenélés mellett költő, író Harvey harminc éve a pályán, zenéje a mai napig kísérletező, egyben letisztult. Népes zenekarában, a számtalan hangszer sűrűjében a végtelen profizmus az úr. Ritkán látni zenészeket ennyire átszellemülten, elmélyülten tevékenykedni a színpadon. Nem is biztos, hogy fesztiválközönségnek való ez a produkció. Annyit elárulhatunk, Lovasi lekéste, de zenésztársa, Leskovics Gábor így összegezte a koncertet. „Minden elismerésem a Sziget-szervezőké, hogy bevállalták ezt a koncertet, holott tudták, hogy olyan értelemben nem lesz sikeres, ahogy az szervezői szempontból fontos lenne. Ritkán láthatunk ilyen magas színvonalú koncertet. Kompromisszummentes eszköztelenség, a végén egy meghajlás. Nagyon tetszettek a hangszeres megoldások, az, hogy nem dobszerelés van, hanem az ütős szekciót szétosztották három ember közt. Hatalmas élmény volt.”
A Harveyt követő Kasabian nem új a Szigeten, és ismét csak az derült ki, igazi, ütős fesztiválzenekarról beszélünk. Egyetlen percre sem engedték el a közönséget, az eljátszott tizenhét szám mindegyikével keményen dolgozták meg hallgatóikat. A zsúfolásig telt nézőteret az első másodpercben megvadította a koncertkezdő Ill Rey, és az állapot a legvégéig fennmaradt. A West Ryder Pauper Lunatic Asylum slágere, a Fire ugyanilyen erős zárást jelentett.
Kiváló levezetésnek bizonyult a negyed tizenkettőkor kezdődő Kiscsillag koncert, ami meglepetést nem tartogatott, de összeszedett egy masszív, telt házas közönséget, és az aznapi világsztárok után biztos fogódzót jelentett a nagy kavalkádban. Lehet ugyanis, hogy kicsi, de csillag, és a miénk.
