– Ez a morcos, összefont karú figura én vagyok, tizenhét évesen – kezdi a tárlatvezetést Kármán Sándor a ceglédi Dobmúzeumban. A kép ötven éve készült, egy Beatles-lázban alapított zenekar, a Kugli és a Fókabácsiék vannak rajta. Kármán Sándor volt a formáció gitárosa.
Úgy lett belőle ütős, hogy a vendégdobosuk egy alkalommal nem ért oda a fellépésükre, így aznap este ő adta a ritmust. Egy évvel később, 1968 őszén jazzrandevút rendeztek Cegléden, amelyen részt vett Magyarország legkeresettebb jazzdobosa, Kovács Gyula is. Kármánra elementáris hatással volt a találkozás. Azon az estén Kovács virtuozitása és különleges egyénisége teljesen magával ragadta a fiatal fiút. – Azóta egyszer sem ébredtem úgy, hogy bárkitől meg kellett volna kérdeznem, merre van az előre – emlékszik vissza a Dobmúzeum alapítója.
Korán eldöntötte, hogy nem akar hivatásos zenész lenni. Huszonegy évesen nősült, és tudta, hogy az éjszakázós életmód nem egyeztethető össze a családdal. Úgy fogalmaz: merő gyávaságból választotta szülei foglalkozását, és lett dekoratőr, kirakatrendező, kiállításrendező, grafikus.
1971-ben megkapta az első fizetését, 1100 forintot. Amikor pár nappal később Budapest legnagyobb hangszerboltjában meglátta az amerikai Rogers dobfelszerelést, elképedt, hiszen a hangszeren a bérénél harmincszor nagyobb összegről szóló árcédula állt. A sors úgy hozta, hogy nem sokkal később a kezébe került egy New Musical Express magazin, amiben talált egy kupont. Ha ezt bárki elküldte a Ludwig dobgyártó cégnek Chicagóba, kapott cserébe egy 106 oldalas katalógust.
– Azt gondoltam, de jó lenne, ha a vasfüggöny kulcslyukán át be tudnánk húzni a külvilágot, de legalább néhány dobgyártó céget – emlékszik vissza a kezdetekre. A következő 15 évben 17 ezer levelet adott postára, amelyekben katalógust kért a világ minden részéről. Ezek képezik a Dobmúzeum könyvtárának alapját. – A dob technikai hangszer, ezért egy dobos élete végéig bővítheti a felszerelését. Olyan, mint egy női ruhatár, sosincs vége – mosolyog Kármán.
Első kiállítását 1979-ben rendezte meg „A dob története” címmel, ezt követte egy bő évtizeddel később a „Százéves a jazzdob” címet viselő második tárlat, aztán megszületett az állandó kiállítás ötlete, amelyet szülei házának garázsában kezdett megvalósítani 1992-ben. A 25 éves évforduló alkalmából postabélyeg is készült, idén, a Múzeumok Éjszakáján jelent meg.
Ha még egy kicsit visszaugrunk a múltba, muszáj megemlítenünk, hogy Kovács Gyula és Kármán Sándor között mester és tanítvány alapon mély barátság szövődött. Amikor Kovács 1992-ben meghalt, Kármán emlékkoncertet szervezett tiszteletére a ceglédi sportcsarnokban, ahová meghívta azóta híressé vált tanítványait. Az eseményt a következő évben is megrendezték, és ekkor már hivatalosan is felvette a Nemzetközi Dobos és Ütős Gála nevet, amely mára a huszonkettedik alkalmon is túl van. Ezt is az alapítvány szervezi. A kuratórium évente megjutalmaz egy magyar dobost, aki magas színvonalú szakmai és emberi teljesítményével kitűnik a többiek közül. Az Arany Dobverő-díjat a gálán adják át.
Amikor a múzeum a 20 négyzetméteres garázsból a ceglédi önkormányzat segítségével jelenlegi, a város főterén található, 200 négyzetméteres helyére költözött, 20 dobfelszerelésből állt a kiállítás. 17 év elteltével ez a szám nem kevesebb, mint 106.
A bejáratnál Weisz Api emlékhelye fogadja a látogatót. A Chappy zenekar legendás dobosát a második világháborúban származása miatt elhurcoltak, 35 évesen meghalt. Kovács Gyula hangszere és relikviái is Kármán Sándor tulajdonába kerültek. Mint fogalmaz, annyi ilyen gyűlt össze az idők során, hogy ha lehet egyszer nagyobb kiállítótere a múzeumnak, Kovács Gyula saját termet kap.
Huszonegy magyar dobkészítő mester különböző hangszerei és szerszámai kerültek a tulajdonába az idők folyamán, de kiállításra csak egynek jut jelenleg hely: Dubán Dezső arany-fekete, tigriscsíkos felszerelése a budapesti körszálló első dobosának készült.
Kiszúrunk egy szokatlan megoldást. Az egyik dobon ugyanis mindenféle potméterek, kimenetek, kapcsolók sorakoznak. „Elektroakusztikus felszerelés a hatvanas évekből, a Caldironi e Meazzi cég Hollywood néven a hatvanas évektől hozott forgalomba dobokat, amelyekben nem mikrofonok, hanem erre a célra szabadalmaztatott pickupok találhatóak. A dobos a nagy dob tetején lévő kezelő gombokkal maga keveri ki a hangerőt és a hangszínt, ez megy tovább az erősítőbe.
Hatalmas vitrinekben, azok tetején és körbe mindenütt lábgépek sorakoznak, ezekből 370 van. Leonardo da Vinci trükkös elképzelését is lemodellezte Kármán Sándor: egy kar tekerésével a fogaskerekek három dobverőt pergetnek egy üstdobon.
Feltűnik a terem közepén egy futurisztikus szerkezet. Az egyetlen olyan szerelés, amelyet Kármán Sándor tervezett és alkotott meg. A harmadik ütősgálát Budapesten rendezték a kongresszusi központban, és szerette volna, ha a bejáratnál valami látványosság fogadja a látogatót. Az előző évben jelent meg a Harley Davidson jubileumi albuma, ahonnan ihletet kapott, hogy a chopper motorok műszaki luxusérzését összegyúrja a dobokéval. A Sonor világmárka adott anyagokat azzal a megkötéssel, hogy ha jól sikerül, elkérik a frankfurti nemzetközi hangszer-világkiállításra a saját standjukra. Az 1875-ben alapított német cég standján ez volt az egyik legnagyobb látványosság az 1999-es Musikmessén. Így született meg a Turbo Designer.
Arányaiban a legnagyobb hely Peter Erskine amerikai jazzdobosnak, a Weather Report ütősének jutott. Megtalálhatóak személyes tárgyai: a kis kabát, amelyben hatévesen tehetségkutatót nyert, gyerekkori dobszerelése, Grammy-díjai, ütői és még sok minden más. Nem tévedés ez? Cegléden?
Amikor az első oktatóvideók bejöhettek Magyarországra, Kármán barátja szólt vendéglátónknak, hogy nagyon hasonlít a dobosra. Valóban: két egymás mellé tett fényképen ugyanabban a pózban, ugyanolyan dob mögött ül a magyar és az amerikai ütős, az egyezés 99,5 százalékos. Egyező bajusz, azonos szemek, testalkat. Kármán elküldte a képet Erskine-nek, amiből máig tartó barátság szövődött. 2003-ban járt is a múzeumban, ekkor egyezett bele abba, hogy a 40 éves pályafutását reprezentáló állandó kiállítást Cegléden rendezzék meg. Két kétmázsás konténerbe fért el mindaz, amit a múzeumnak adományozott.
Azon morfondírozunk, lehet-e hasonló dobmúzeum a világban.
– Ahhoz utazásra kellett volna költenem a pénzem, hogy kizárólagos biztonsággal megmondhassam, van-e hasonló. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a dobosgálán rengeteg nemzetközi hírű, legendás dobos megfordult a két és fél évtized során, és mind azt mondták, amikor ellátogattak a múzeumba, hogy ilyet sehol máshol nem láttak. Kezdetben azt hittem, ez csak kötelező udvariasság, de most már én is érzem, hogy igazuk lehet. Azon kell inkább gondolkodnunk, miként lehet korszerű, interaktív, minden igényt kielégítő kiállítást szervezni a gyűjteményből nagyobb területen. Ki merem mondani, ha ezer négyzetméteres kiállítótér állna a rendelkezésünkre, akkor a világ legkomolyabb jazzdobtörténeti gyűjteményét tudnánk összeállítani. A 106 dobfelszerelés az előző század fordulójától mutatja be a könnyűzenében, a jazzban és a klasszikus zenében használt ütőhangszerek fejlődését. Álmaim múzeumában elindulnánk New Orleansből, végigvonulhatnánk a blues, a ragtime, a dixieland, a swing, a big bandek, a rock and roll, a beat, a jazz és a rock története előtt. Mindegyiket egy emblematikus figura képviselné, színpadokat rendeznénk be nekik. Hangszert már nem is kellene szerezni, csak „kalitka kellene a madárnak”, ahol 21. századhoz méltó kiállítást rendezhetnénk be.
A ceglédi Dobmúzeumot 1996-ban meglátogatta Armand Zildjian is, a világhírű, 400 éves múltra visszatekintő cintányérgyártó cég elnöke és felesége. Ők a garázsmúzeumot láthatták csak, mielőtt megebédeltek volna Kármán szüleinek házában. Ajándékba a cintányérkészítés fázisait demonstráló tárgyakat hoztak, az első lépéstől a kész hangszerig. Tavaly két lányuk, a jelenlegi cégvezetők is felkeresték, ők az új múzeumban nézhettek szét, de ugyanott ebédeltek, ahol annak idején a szüleik, és nekik is Cegléd legjobb cukrásza készített dobostortát (!), a tetején márkajelzéssel ellátott marcipán cintányérral.
Most már tényleg csak azt nem értjük, miként lehetett munka, „polgári” állás és család mellett ezt a munkát elvégezni. Erre Kármán Sándor azt válaszolja: bár nem gyakorló hívő, biztos benne, hogy valaminek lennie kell odafönt. – Ennyi szerencse nekem nem jár – mondja. – Biztos persze, hogy ha az ember ennyire egy irányba húz, akkor előbb-utóbb a környezete is megsegíti.
Sokszor érzi úgy, hogy Isten a tenyerén hordozta. A felesége és a munkatársai sosem éreztették vele, hogy mással kellene inkább foglalkoznia, segítették eredeti hivatásában. Így tarthatott ki 50 éven keresztül ifjúkori szenvedélye mellett, miközben elérte, hogy Cegléd csodájára jár a világ.
Kármán sokat tesz a szakmáért: 2000-ben munkatársaival létrehozta a Magyar Ütőhangszeres Kultúráért Alapítványt, amelynek nevében foglalt célja az ütőhangszeres kultúra népszerűsítse. Ez a szervezet üzemelteti a múzeumot is.
