Little G Weevil: Nem lettem popzenész, ez ugyanaz a blues

Új albumát mutatja be turnéján az Amerikában befutott magyar gitárhős.

Ha egy muzsikus több mint húsz év után szakít a tradicionális blues hangzásával, talán nem akkora hír. Ám ha a világ egyik legjobb bluesgitárosa teszi ezt, aki ráadásul magyar, már fölkapjuk a fejünket. Nemcsak a zenei klubok vagy a paksi Gastroblues fesztivál lelkes közönsége állítja, hogy Szűcs Gábor – művésznevén Little G Weevil – valóban a világ egyik legjobb bluesgitárosa: 2013-ban a műfaj fővárosában, Memphisben nemzetközi bluespárbajon nyerte meg a szóló-duó kategóriát, valamint a legjobb gitárosnak járó címet, 17 ország 200 indulója előtt. Igaz, akkor már kilenc éve élt az Egyesült Államokban, de a sikert nagyon nem adták könnyen.

Professzionális szinten, koncertező zenészként 1996-ban kezdett el muzsikálni. Akkoriban a blues nagyon ment Magyarországon, még lemez sem kellett hozzá: szinte minden művelődési ház élő blueszenét akart. Ám az ezredfordulóra legtöbbjük megszüntette a zenei produkciókat, más műfajok felé fordultak a klubok is. Megbecsült muzsikusként Little G Weevilnek megélhetési gondjai még így sem akadtak, de elégedetlen volt a játékstílusával, többet szeretett volna.

Így 2004-ben gondolt egyet: szerencsét próbál a blues hazájában, az Egyesült Államokban. Ahol nem várták tárt karokkal. Mosogatott, szobát takarított, mosodában dolgozott: regénybe illő, embert próbáló másfél év telt el, mire újra a zenélésből élt Memphisben. Második szólóalbuma, a 2011 végén megjelentetett The teaser már slágerlistás lett, következő, Moving című lemezét a tekintélyes angol Mojo Magazine sorolta az év legjobbjai közé. Gitárhősként 2014-ben már egy kereskedelmi televízió tehetségkutatójának mentoraként, zsűritagjaként ismerhette meg a szélesebb magyar közönség.

Little G Weevil negyedik − akusztikus – lemeze, a Three chords too many múlt évben jelent meg, amit az Independent Blues Awards legjobb akusztikusblues-albumnak járó díjára jelöltek. – Azzal a lemezzel le szerettem volna zárni egy korszakot – mondta telefonos megkeresésünkre. − A most megjelenő albumot jó két évig tutujgattam. A Something poppin’ tulajdonképpen ugyanaz a zene, amit eddig is játszottam, csak modernizáltuk a hangzást, megtartva a déli blues hatását. Megcsavartam a ritmikát, a basszust, de ez ugyanaz a blues, csak mai füllel hallgatva könnyebben befogadható. Húsz évig tradicionális bluest játszottam, így lettem ismert a világon, ezért attól nem kell tartani, hogy hirtelen popzenész lett belőlem – mesélte.

− A tradicionális blues közönsége is idős már Amerikában, s ez érezhető a koncerteken. Úgy vettem észre, nekünk, blueszenészeknek is nagyon nagy szükségünk volna arra, hogy jobban fölzárkózzunk a mai hangzásvilághoz, anélkül, hogy saját magunkat megtagadnánk. Így több olyan műfajt is becsempésztem a zenémbe, amelynek köze van a blueshoz, vagy épp a bluesból alakultak ki: R’n’B-t, rock and rollt, rapet, hiphopot.

Miután csodálkozásomnak adtam hangot, Little G Weevil megnyugtatott: – Az eredeti rap és a hiphop nem egy káromkodós, francba elküldős műfaj, hanem értéket képviselő, izgalmas ritmusképletekkel bíró zene. Ma is vannak, akik ezt a régi stílust képviselik, például az a 19 éves atlantai lány, Dulzura, aki közreműködik a lemezen. A rap és a hiphop tulajdonképpen a templomi muzsikából született meg − az utcai prédikátor igehirdetéséből −, és a bluesból folytatódott tovább. Most az afroamerikai kultúrában a rap és a hiphop az, ami a ’30-as, ’40-es években a blues volt. Persze más a hangzás, de maga a kifejezés, a zene lényege ugyanaz: ez pedig nem más, mint az őszinteség.

Little G Weevil ezen a héten magyarországi turnén mutatja meg, hogy a blues a 70-es évek afroamerikai muzsikájával fölpezsdítve a műfaj régi és új híveinek egyaránt élvezetes lehet. Szeptember 20-án a szombathelyi Cinema Caféban, 21-én a szegedi Hungi Vigadóban, 22-én a budapesti Akvárium Klubban, 23-án a békéscsabai Csabagyöngyében lép föl. Partnere a kiváló atlantai dobos, Daniel Harper − korábban vele muzsikált duóban a Müpában is –, valamint billentyűs hangszereken Premecz Mátyás, gitáron Borsodi László, basszusgitáron Pfeff Márton. A formációt két remek atlantai énekesnő, Sharika Allen Brown és Rebekah Easley Ellis teszi teljessé.