Little G Weevil: Nem lettem popzenész, ez ugyanaz a blues

Új albumát mutatja be turnéján az Amerikában befutott magyar gitárhős.

Tölgyesi Gábor
2017. 09. 19. 18:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha egy muzsikus több mint húsz év után szakít a tradicionális blues hangzásával, talán nem akkora hír. Ám ha a világ egyik legjobb bluesgitárosa teszi ezt, aki ráadásul magyar, már fölkapjuk a fejünket. Nemcsak a zenei klubok vagy a paksi Gastroblues fesztivál lelkes közönsége állítja, hogy Szűcs Gábor – művésznevén Little G Weevil – valóban a világ egyik legjobb bluesgitárosa: 2013-ban a műfaj fővárosában, Memphisben nemzetközi bluespárbajon nyerte meg a szóló-duó kategóriát, valamint a legjobb gitárosnak járó címet, 17 ország 200 indulója előtt. Igaz, akkor már kilenc éve élt az Egyesült Államokban, de a sikert nagyon nem adták könnyen.

Professzionális szinten, koncertező zenészként 1996-ban kezdett el muzsikálni. Akkoriban a blues nagyon ment Magyarországon, még lemez sem kellett hozzá: szinte minden művelődési ház élő blueszenét akart. Ám az ezredfordulóra legtöbbjük megszüntette a zenei produkciókat, más műfajok felé fordultak a klubok is. Megbecsült muzsikusként Little G Weevilnek megélhetési gondjai még így sem akadtak, de elégedetlen volt a játékstílusával, többet szeretett volna.

Így 2004-ben gondolt egyet: szerencsét próbál a blues hazájában, az Egyesült Államokban. Ahol nem várták tárt karokkal. Mosogatott, szobát takarított, mosodában dolgozott: regénybe illő, embert próbáló másfél év telt el, mire újra a zenélésből élt Memphisben. Második szólóalbuma, a 2011 végén megjelentetett The teaser már slágerlistás lett, következő, Moving című lemezét a tekintélyes angol Mojo Magazine sorolta az év legjobbjai közé. Gitárhősként 2014-ben már egy kereskedelmi televízió tehetségkutatójának mentoraként, zsűritagjaként ismerhette meg a szélesebb magyar közönség.

Little G Weevil negyedik − akusztikus – lemeze, a Three chords too many múlt évben jelent meg, amit az Independent Blues Awards legjobb akusztikusblues-albumnak járó díjára jelöltek. – Azzal a lemezzel le szerettem volna zárni egy korszakot – mondta telefonos megkeresésünkre. − A most megjelenő albumot jó két évig tutujgattam. A Something poppin’ tulajdonképpen ugyanaz a zene, amit eddig is játszottam, csak modernizáltuk a hangzást, megtartva a déli blues hatását. Megcsavartam a ritmikát, a basszust, de ez ugyanaz a blues, csak mai füllel hallgatva könnyebben befogadható. Húsz évig tradicionális bluest játszottam, így lettem ismert a világon, ezért attól nem kell tartani, hogy hirtelen popzenész lett belőlem – mesélte.

− A tradicionális blues közönsége is idős már Amerikában, s ez érezhető a koncerteken. Úgy vettem észre, nekünk, blueszenészeknek is nagyon nagy szükségünk volna arra, hogy jobban fölzárkózzunk a mai hangzásvilághoz, anélkül, hogy saját magunkat megtagadnánk. Így több olyan műfajt is becsempésztem a zenémbe, amelynek köze van a blueshoz, vagy épp a bluesból alakultak ki: R’n’B-t, rock and rollt, rapet, hiphopot.

Miután csodálkozásomnak adtam hangot, Little G Weevil megnyugtatott: – Az eredeti rap és a hiphop nem egy káromkodós, francba elküldős műfaj, hanem értéket képviselő, izgalmas ritmusképletekkel bíró zene. Ma is vannak, akik ezt a régi stílust képviselik, például az a 19 éves atlantai lány, Dulzura, aki közreműködik a lemezen. A rap és a hiphop tulajdonképpen a templomi muzsikából született meg − az utcai prédikátor igehirdetéséből −, és a bluesból folytatódott tovább. Most az afroamerikai kultúrában a rap és a hiphop az, ami a ’30-as, ’40-es években a blues volt. Persze más a hangzás, de maga a kifejezés, a zene lényege ugyanaz: ez pedig nem más, mint az őszinteség.

Little G Weevil ezen a héten magyarországi turnén mutatja meg, hogy a blues a 70-es évek afroamerikai muzsikájával fölpezsdítve a műfaj régi és új híveinek egyaránt élvezetes lehet. Szeptember 20-án a szombathelyi Cinema Caféban, 21-én a szegedi Hungi Vigadóban, 22-én a budapesti Akvárium Klubban, 23-án a békéscsabai Csabagyöngyében lép föl. Partnere a kiváló atlantai dobos, Daniel Harper − korábban vele muzsikált duóban a Müpában is –, valamint billentyűs hangszereken Premecz Mátyás, gitáron Borsodi László, basszusgitáron Pfeff Márton. A formációt két remek atlantai énekesnő, Sharika Allen Brown és Rebekah Easley Ellis teszi teljessé.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.