Némiképp vitázva Bölcs Salamon királlyal

Tamid, azaz mindig, újra meg újra: 33 év után újult meg a Magyar Zsidó Múzeum állandó kiállítása.

Továbbra is kedvelt a turisták körében a Dohány utcai zsinagóga és a múzeum, ám most újra nyitna a hazai látogatók felé is, hogy megmutassa, a zsidó kultúra valójában nem annyira ismeretlen, idegen, amilyennek néha tűnhet. (Nemcsak a Tízparancsolat, a hét napjai is bibliai örökség, csak épp a végén sokan nem emeljük magasabbra a lelkünket a fények meggyújtásával.) Így a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatójának, Toronyi Zsuzsannának köszönhetően néhány napja megújult az első emeleti, állandó kiállítás is, aminek épp ideje volt: erre utoljára 1984-ben volt példa. Az új kiállítás címe Tamid (jelentése: mindig, folyamatosan, újra meg újra), ami eredetileg az élet örök körforgására utal, de a jelenleg 421 judaikát bemutató tárlatot is jellemzi: a műtárgyakat ugyanis folyamatosan cserélgetni fogják.

Az első terembe lépőt a Prédikátor könyvének ismert sora fogadja: „Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt.” Ám Bölcs Salamon királlyal némiképp vitázva felvetődik a látogatóban: talán mégsem minden hiábavaló fáradozás. S bár a tárgyak leírása rövid – a Milev mobiltelefonos alkalmazás segítségét nagyon érdemes igénybe venni −, maguk a tárgyak is rendkívüli történeteket, olykor regényeket mesélnek el.

Ilyen például az 1695-ből származó Amszterdami Haggada, amelynek képeihez Abraham ben Jakob, az egykor protestáns, majd zsidó hitre áttért holland illusztrátor Matthaeus Merian 1625 és 1630 között megjelent sorozatának, az Icones Biblicae-nak a rézmetszeteit hívta segítségül. A szédereste ábrázolása ebben a kötetben egybecseng a protestáns imakönyv utolsó vacsorájának ábrázolásával. Ráadásul az Amszterdami Haggadát az egyik első magyarországi nyomdász, a protestáns Misztótfalusi Kis Miklós betűkészletével nyomtatták, amely olyan szépre sikerült, hogy azóta a szép betűtípust amszterdami betűnek hívják a kalligráfiát nagy becsben tartó zsidó kultúrában is. A purim ünnepéhez kapcsolódó, a zsidók csodálatos megmeneküléseit megörökítő, XVII–XVIII. századi megillák között ugyanakkor megtalálhatjuk az 1945-ben íródott Horthy-megillát is, ami a pesti gettó túlélőinek történetét írja le.

Az ünnepnapokon, születésen, házasságon és halálon át a kiállítás zsidó térbe vezet, ahol a diaszpóra fontos helyszínei kerülnek előtérbe, ám tudatosan nem teszi központi témává a holokauszt tragédiáját. Elég ugyanis innen kinézni az ablakon: a látvány a Hősök Zsinagógájára tárul, amely az I. világháborúban elesett katonáknak emeltetett, előtte a temetőkertben pedig fiaik és leányaik nyugszanak.