A katolikus egyház nagycsütörtöki liturgiájában minden évben felhangzik egy ének: Ubi caritas et amor, Deus ibi est (Ahol szeretet és jóság, ott van Istenünk). Nem tudni, a himnusz pontosan mikor keletkezett: az egyik forrás a IV. századra, egy másik a X.-re datálja. Számos komponistát megihletett, az egyházi zeneszerző, Jacques Berthier változatát a franciaországi taizéi ökumenikus szerzetesközösség választotta a himnuszának. Ubi caritas címmel múlt év karácsonya előtt Hardi Orsi és Ferenc virtuális adventi naptárat osztott meg az interneten, amely alapján egyes polgártársaink szemében igazi „migránssimogatók” lettek: minden adventi napon olyan − nem csak keresztény és nem csak közel-keleti – üldözöttet mutattak meg, aki Taizében talált menedékre.
Az egyiptomi kopt keresztény apától és iraki kaldeus anyától származó nyolcéves Jouanna Jordániában született. Még a nagy vérengzések előtt érkezett Párizsba annak köszönhetően, hogy Franciaország 2009-ben befogadott ötszáz keleti keresztény családot. Zsozsó nagyon kedves kislány, sosem panaszkodik, mindennek tud örülni. Taizé falusi iskolájában francia−arab tolmácsként is megállja a helyét. A huszonöt éves Adam volt az első szudáni Taizében, akinek a menedékkérelmét pozitívan bírálták el. Mindig mosolyog, az étkezések előtt legtöbbször ő szokta elkezdeni az asztali áldást franciául, majd arabul. Khouloud káldeus keresztény, több családtagját is elveszítette a sorozatos iraki háborúkban. Férjét, aki egyiptomi származású kopt keresztény, Jordániában ismerte meg. Sok nehézség, megpróbáltatás közepette is meg tudta őrizni hitét, bizalmát, nagylelkűségét. A kezdeti nyelvi nehézségeket a főztjével hidalta át. Az első szó, amit megtanult franciául: mange (egyél). A hétéves Manuel és a négyéves Núr Irakban született, a ninivei síkság keleti keresztények által lakott részén, Karakos (Bakdhida) közelében – e város korábban a moszuli menekülteket fogadta be. 2014 nyarán menekültek el a szüleikkel otthonukból, amikor a terroristák elfoglalták a környéket. A kurdisztáni Erbíl városában egy évig éltek menekülttáborban. Egy francia segélyszervezet közreműködésével kaptak vízumot, repülővel érkeztek Párizsba.
Hogy pontosan mikor kezdődött a közel-keleti keresztények legújabb kori üldöztetése, lehetetlen megmondani. 2011. május 5-én, amikor a dél-szíriai Darában húsz, álarcot viselő motorkerékpáros tüzet nyitott egy keresztény lakóházra? Vagy 2012. március 18-án, amikor Aleppóban egy ferences iskola mellett robbant autóbomba? A Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállítása, a Kereszt-tűzben sem tudja erre a választ – azt sem lehet még tudni, hány keresztény halt mártírhalált az elmúlt hat évben a Közel-Keleten −, ám a taizéi naptárhoz hasonlóan lehetőséget ad arra, hogy legalább a fotográfiákon keresztül a szemébe nézzünk azoknak a keresztényeknek, akik valóban élnek és halnak a Názáreti Jézus nevéért.
Josephine Elias a kézimunkáit árusította Karakosban, férjével és hat fiával 2014-ben menekült el Erbílbe. Négyen még mindig ott élnek, menekülttáborban, fiai közül ketten Európában kaptak menedéket az ENSZ segítségével. Az erbíli menekülttábor, az Ashty 2 (Béke 2) ad oltalmat a matematikatanár Radzsának és angoltanár feleségének is egy harminc négyzetméteres konténerben – ők is Karakosból menekültek el az Iszlám Állam fegyveresei elől, nyári hőségben. Akárcsak Noah Wa’ed és családja, ők korábban templomokban, iskolákban, hotelekben tudták meghúzni magukat.
Széttört Krisztus-fej, megégett Biblia, szétlőtt szentségtartóajtó, arab nún betűt ábrázoló mozaik – a terroristák ezzel a betűvel jelölték meg a Názáreti Jézus halálra szánt követőinek házait. Az áldozatok, menekültek, a rombolás képei mellett a kiállított tárgyak fizikai közelségbe hozzák mindazt a rettenetet, ami évek óta zajlik – tőlünk nem is olyan messze: Aleppó légvonalban közelebb van Budapesthez, mint Madrid. Nehéz eldönteni, mi üti jobban szíven az embert: egy ikon, amely a 2015-ben elrabolt és lefejezett 21 kopt keresztényt ábrázolja? Vagy egy plüssmackó piros szívekkel, amelyet a ninivei síkságon hagyott el egy gyerek? Inkább a puszta számok? Irakban 2003-ban 1,4 millió keresztény élt, tavaly már csak 275 ezer. Szíriában 2015-ben másfél millióan voltak, múlt évben már csak félmillióan. Nem mind talált menedékre a környező országokban, sokan itt vannak, Európában.
„A dzsihadista propaganda jellemzője, hogy egyenlőségjelet tesz keresztények és a középkori keresztesek, valamint a szekuláris, az ő értelmezésükben istentagadó Nyugat közé” – olvasható a kiállításon. Önkéntelenül is felötlik a kérdés: miféle propaganda az, amely gyakran összemossa a határt menekültek és illegális bevándorlók, valamint a muszlimok és a dzsihadista terroristák között?
