– Az Auschwitzba hurcolt cigányok történetétől – Xaszajlasz e Iboly címmel – a megcsalt szerelmes férfi kálváriájáig sokféle dalt hallhatunk az új albumon. Miről szólnak ezek a hallgatók és balladák?
– Többnyire szerelemről, magányról, örömről, olykor egészen hétköznapi dolgokról. Nagy részük népi eredetű, de a lemezen szerepel olyan hallgató is, amit mi írtunk. A Xaszajlasz e Iboly, azaz elveszett az Iboly (mert Budapesten mulatozik, miközben otthon a férje sír utána) az egyik legrégibb hallgató, még az én anyukám is az idősektől tanulta. Mivel a közösségeinkben már többnyire feledésbe merült, ezért is tartottuk fontosnak, hogy szerepeljen a lemezen.
– Minden hallgató szomorú?
– Relatív, mi a szomorú, mert a cigányok a hallgatókkal sírnak is, de olykor mulatnak is. Az előadásmódtól, a helyzettől is függ, hogyan énekeljük őket. Előfordul, hogy a dalnak eredetileg szomorú a szövege, de vidám helyzetben, az adott pillanathoz igazítva megváltoztatjuk. Nincs két egyforma előadásmód, a lemezfelvétel során előfordult, hogy többször nekifutottunk bizonyos daloknak, mert a felvétel idején éppen nem olyan lelkiállapotban voltam, mint amit közölni szerettünk volna a dallal. A tradicionális cigány zenében a hallgatók fejezik ki leginkább a cigányság lelkét.
– Nem tart tőle, hogy ezt a lassú, szomorú műfajt nehezen fogadják majd az emberek?
– De nagyon is. Tényleg nehéz ugyanis az anyag. A cigányzenét előadó együttesek, mivel a közönség általában a tempós táncdalokat várja tőlük, a koncerteken nem igazán játszanak hallgatókat. A dalok nagy része cigány nyelvű, aki megérti a szöveget, aki abban a világban nőtt fel, amit ezek a dalok közvetítenek, biztosan érteni fogja azt is, ha éppen mulatva adok elő egy hallgatót. De, hogy mit szól hozzá az, aki nem ismeri közelebbről a cigány kultúrát, azt nem tudom. Csak remélni merem, hogy a dalok hangulata megérint mindenkit, akik meghallgatják ezt a lemezt.
– Az édesapja, Lakatos Géza József hangja is szerepel az albumon. Tőle is tanult hallgatókat?
– Apukám gyönyörűen énekelt, a közösségünkben mindenki büszke volt rá. A halála előtt nem sokkal vettük fel a lemezen szereplő dalokat. Ma is abból táplálkozom, amit tőle és a nénikémtől, aki szintén énekel a lemezen, valamint a közösségeinkben tanultam.
– Mit jelent az album címe: Romanimo?
– Cigányság. A dalok hangulata azt az elmúlóban levő világot ábrázolja, amit gyerekként még mi is megéltünk. A szüleink annak idején lovakkal foglalkoztak, a többnapos lóvásároknak különleges hangulatuk volt, ma a lókupecek már leginkább interneten hirdetnek. Vagy amikor csak úgy átmentünk egymáshoz, anélkül, hogy előtte odatelefonáltunk volna. Beszélgettünk, mulattunk hajnalig. Sajnos, ez a fajta spontaneitás, a nagy közösségi élmények, összejövetelek, ma már egyre ritkábbak.
– Az 1996-os Ki mit tud?-on népdal kategóriában első helyezést ért el. Akkor határozta el, hogy énekesnő lesz?
– Nem tartom magam énekesnőnek – inkább csak énekelgetőnek – nem tanultam zenét, soha nem is gondoltam, hogy az éneklés ilyen nagy mértékben az életem része lesz. Hétgyermekes családba születtem, az unokatestvéreimmel sokat zenélgettünk a magunk örömére, aztán 1994-ben bekerültünk a XVI. kerületben működő Holdvilág Színházba, ott már zenekari próbákat tartottunk. Az igazgató, Malgot István biztosított először lehetőséget arra, hogy színpadon is felléphessünk. A színházban ismerkedtem meg a férjemmel, Mazsival (Rostás Mihály – a Romengo zenekar alapítója – a szerk.) is. A Ki mit tud?-ra is az igazgató nevezett be többünket. A verseny után egyre többször léptünk fel a férjemmel, ő gitározott, én énekeltem. Mazsi egy időben a Romano Drom tagja volt, én vendégként szerepeltem a zenekarban, 2004-ben alapítottuk meg a saját együttesünket, a Romengót.
– 2010-ben jelent meg az első, Kétháné című lemezük, néhány év múlva pedig a Nagyecsed-Budapest. Milyen módon kötődnek a cigány és magyar népi hagyományok egyik bölcsőjének tartott Nagyecsedhez?
– A nagyecsedi oláh cigány zenén nőttünk fel, nagyon szerettük a Nagyecsedi Fekete Szemek, a Kalyi Jag, a Rományi Rotá zenéjét, amely mind, az ottani hagyományokból táplálkozik. Én ugyan Pesten születtem, a XVI. kerületben, de a zenekar többi tagja Lakatos János Guszti és Balogh Tibor, valamint a férjem, Mazsi is Nagyecsedről származnak. Bár a muzsikánk alapja a hagyományos oláh cigány népzene, megpróbáltuk az autentikus dallamokat a saját ízlésünkre formálni: a Kétháné című lemezünkön a magyar népzenész Rosonczy-Kovács Misinek, valamint Dresch Mihálynak – akit mindig örömmel hívunk el vendégfellépőnek – a segítségével a magyar népzene és a jazz motívumait is belecsempésztük a hagyományos cigány népi dallamvilágba. Az album címe – a Kétháné jelentése: együtt – egyebek mellett arra utal, hogy cigány és nem cigány is zenélhet együtt, és élhet békében egymás mellett. Nagyecsed–Budapest című albumunkon – a cím a vidéktől a városig megtett útra, és az út során szerzett sokféle zenei hatásra utal – pedig a kanna és a teknő mellett, az oláh cigány zenében nem hagyományos cimbalom és a nagybőgő, valamint a spanyol gitáros, Juan de Léridának köszönhetően flamenco dallamok is hallhatók.
– Európa több mint 20 országában, valamint Indiában, Koreában, Malajziában is koncerteztek már. Az első két lemezük szerepel a világzenei rádiósok World Music Chart Europe listáján az ötödik, illetve a nyolcadik helyen. Mit gondol, külföldön jobban értékelik az oláh cigány folkzenét, mint itthon?
– Külföldön talán jobban figyelnek arra, hogy mi az, ami autentikus, ami igazi. Itthon a többség inkább a populáris zenét kedveli, egyes cigány zenészek előszeretettel használnak szintetizátort, egy több száz fős cigány lakodalom ma már elképzelhetetlen szintetizátor nélkül. Mi az akusztikus hangszereket részesítjük előnyben, a Nagyecsed-Budapest lemezünkön a Lagzis dalban azt szerettük volna megmutatni, hogy a lakodalmas zenét is el lehet játszani gitárral, tamburával, úgy, hogy közben a dalok nem veszítenek az ízükből, a hangulatukból.
– Miért fontos a zenében megőrizni az eredetiséget?
– Mert a múlt, a hagyomány megtart. Ahogy engem, sok más cigányt is, szinte minden nap érnek atrocitások a származásunk miatt. Ha azonban ismerjük a múltunkat, ha büszkék vagyunk a kultúránkra, akkor a rossz élmények ellenére sem érezzük azt, hogy szégyellnünk kellene a származásunkat. Az sem utolsó szempont, hogy a dalokon keresztül a cigány nyelv is fennmarad. Mi magunk is sokat tanultunk belőlük. De a zenénkkel elsősorban örömöt szeretnénk szerezni cigánynak és nem cigánynak egyaránt.
– A Romanimo lemezbemutató koncertje a napokban volt a Budapest Ritmo Fesztiválon. Weyer Balázs, a Budapest Ritmo és a Hangvető programigazgatója az előadás után azt mondta, lehet, hogy egyszer majd úgy fogunk emlékezni a koncertre, mint arra a pillanatra, amikor Lakatos Mónika világhírű lett. Önnek milyen élmény volt a fellépés?
– Egyike volt azon koncerteknek, amelyet soha nem fogunk elfelejteni. Világhírű lemezkiadók képviselői, ismert zenészek, meglett férfiak – olyanok, akiket már nem könnyű meglepni – együtt könnyeztek a családtagokkal a koncert végén. Kevés ilyen csodálatos élményem volt.
– Hol lépnek fel legközelebb?
– Mexikóban, ahol hat koncertet adunk októberben a Romengo együttessel.
