A hallgatódalok fejezik ki leginkább a cigányság lelkét

Lakatos Mónikát az autentikus és a populáris zenéről, az egykori lóvásárokról, a gyökereiről kérdeztük.

– Apukám gyönyörűen énekelt, a közösségünkben mindenki büszke volt rá. A halála előtt nem sokkal vettük fel a lemezen szereplő dalokat. Ma is abból táplálkozom, amit tőle és a nénikémtől, aki szintén énekel a lemezen, valamint a közösségeinkben tanultam.

– Mit jelent az album címe: Romanimo?

– Cigányság. A dalok hangulata azt az elmúlóban levő világot ábrázolja, amit gyerekként még mi is megéltünk. A szüleink annak idején lovakkal foglalkoztak, a többnapos lóvásároknak különleges hangulatuk volt, ma a lókupecek már leginkább interneten hirdetnek. Vagy amikor csak úgy átmentünk egymáshoz, anélkül, hogy előtte odatelefonáltunk volna. Beszélgettünk, mulattunk hajnalig. Sajnos, ez a fajta spontaneitás, a nagy közösségi élmények, összejövetelek, ma már egyre ritkábbak.

– Az 1996-os Ki mit tud?-on népdal kategóriában első helyezést ért el. Akkor határozta el, hogy énekesnő lesz?

– Nem tartom magam énekesnőnek – inkább csak énekelgetőnek – nem tanultam zenét, soha nem is gondoltam, hogy az éneklés ilyen nagy mértékben az életem része lesz. Hétgyermekes családba születtem, az unokatestvéreimmel sokat zenélgettünk a magunk örömére, aztán 1994-ben bekerültünk a XVI. kerületben működő Holdvilág Színházba, ott már zenekari próbákat tartottunk. Az igazgató, Malgot István biztosított először lehetőséget arra, hogy színpadon is felléphessünk. A színházban ismerkedtem meg a férjemmel, Mazsival (Rostás Mihály – a Romengo zenekar alapítója – a szerk.) is. A Ki mit tud?-ra is az igazgató nevezett be többünket. A verseny után egyre többször léptünk fel a férjemmel, ő gitározott, én énekeltem. Mazsi egy időben a Romano Drom tagja volt, én vendégként szerepeltem a zenekarban, 2004-ben alapítottuk meg a saját együttesünket, a Romengót.

– 2010-ben jelent meg az első, Kétháné című lemezük, néhány év múlva pedig a Nagyecsed-Budapest. Milyen módon kötődnek a cigány és magyar népi hagyományok egyik bölcsőjének tartott Nagyecsedhez?

– A nagyecsedi oláh cigány zenén nőttünk fel, nagyon szerettük a Nagyecsedi Fekete Szemek, a Kalyi Jag, a Rományi Rotá zenéjét, amely mind, az ottani hagyományokból táplálkozik. Én ugyan Pesten születtem, a XVI. kerületben, de a zenekar többi tagja Lakatos János Guszti és Balogh Tibor, valamint a férjem, Mazsi is Nagyecsedről származnak. Bár a muzsikánk alapja a hagyományos oláh cigány népzene, megpróbáltuk az autentikus dallamokat a saját ízlésünkre formálni: a Kétháné című lemezünkön a magyar népzenész Rosonczy-Kovács Misinek, valamint Dresch Mihálynak – akit mindig örömmel hívunk el vendégfellépőnek – a segítségével a magyar népzene és a jazz motívumait is belecsempésztük a hagyományos cigány népi dallamvilágba. Az album címe – a Kétháné jelentése: együtt – egyebek mellett arra utal, hogy cigány és nem cigány is zenélhet együtt, és élhet békében egymás mellett. Nagyecsed–Budapest című albumunkon – a cím a vidéktől a városig megtett útra, és az út során szerzett sokféle zenei hatásra utal – pedig a kanna és a teknő mellett, az oláh cigány zenében nem hagyományos cimbalom és a nagybőgő, valamint a spanyol gitáros, Juan de Léridának köszönhetően flamenco dallamok is hallhatók.

– Európa több mint 20 országában, valamint Indiában, Koreában, Malajziában is koncerteztek már. Az első két lemezük szerepel a világzenei rádiósok World Music Chart Europe listáján az ötödik, illetve a nyolcadik helyen. Mit gondol, külföldön jobban értékelik az oláh cigány folkzenét, mint itthon?

– Külföldön talán jobban figyelnek arra, hogy mi az, ami autentikus, ami igazi. Itthon a többség inkább a populáris zenét kedveli, egyes cigány zenészek előszeretettel használnak szintetizátort, egy több száz fős cigány lakodalom ma már elképzelhetetlen szintetizátor nélkül. Mi az akusztikus hangszereket részesítjük előnyben, a Nagyecsed-Budapest lemezünkön a Lagzis dalban azt szerettük volna megmutatni, hogy a lakodalmas zenét is el lehet játszani gitárral, tamburával, úgy, hogy közben a dalok nem veszítenek az ízükből, a hangulatukból.

– Miért fontos a zenében megőrizni az eredetiséget?

– Mert a múlt, a hagyomány megtart. Ahogy engem, sok más cigányt is, szinte minden nap érnek atrocitások a származásunk miatt. Ha azonban ismerjük a múltunkat, ha büszkék vagyunk a kultúránkra, akkor a rossz élmények ellenére sem érezzük azt, hogy szégyellnünk kellene a származásunkat. Az sem utolsó szempont, hogy a dalokon keresztül a cigány nyelv is fennmarad. Mi magunk is sokat tanultunk belőlük. De a zenénkkel elsősorban örömöt szeretnénk szerezni cigánynak és nem cigánynak egyaránt.

– A Romanimo lemezbemutató koncertje a napokban volt a Budapest Ritmo Fesztiválon. Weyer Balázs, a Budapest Ritmo és a Hangvető programigazgatója az előadás után azt mondta, lehet, hogy egyszer majd úgy fogunk emlékezni a koncertre, mint arra a pillanatra, amikor Lakatos Mónika világhírű lett. Önnek milyen élmény volt a fellépés?

– Egyike volt azon koncerteknek, amelyet soha nem fogunk elfelejteni. Világhírű lemezkiadók képviselői, ismert zenészek, meglett férfiak – olyanok, akiket már nem könnyű meglepni – együtt könnyeztek a családtagokkal a koncert végén. Kevés ilyen csodálatos élményem volt.

– Hol lépnek fel legközelebb?

– Mexikóban, ahol hat koncertet adunk októberben a Romengo együttessel.