Amellett persze, hogy az ezüstlemezen futó ornamentika is szemet gyönyörködtető ötvösmunka, a tárgynak az esztétikán túlmutató jelentősége kölcsönöz még nagyobb tekintélyt. Abba a sírba, ahová viselőjével együtt elhelyezték, két pénzérmét is raktak a végső útjára induló ember mellé. Ezek pedig kormeghatározó jellegű leletek, ami ritka, s főleg a korai honfoglalás kori leleteknél aranyat ér. A sztyeppei népeknél ugyanis nem volt klasszikus értelemben vett pénzforgalom, és sok esetben a zsákmányolt vert érméket – nemesfémtartalmuk miatt – inkább státusjelzőként használták: kilyukasztották, és ruhára varrták, vagy épp nyakékként szolgált tovább. A jászberényi sírban talált pénzek is e sorsra jutottak. Nagyon nagy szolgálatot tesznek most a kutatásnak, hiszen egy ilyen sírt még ha csak hozzávetőlegesen is, de keltezni lehet.
Szépen igazolják, hogy a jászberényi süvegcsúcs a honfoglalás korai időszakából való. Ahogy azt a bemutatón a leletanyagot feldolgozó Fodor István, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója kiemelte, nem is akármilyen kalandba kalauzolnak ezek az érmék. A pénzt ugyanis I. Berengár itáliai király verette, akire az egykori Pannóniát is uraló Arnulf német-római császár azért szabadította rá a magyarokat, hogy ne foglalja el a Dunántúlt, egyúttal kiiktassák ellenlábasát.
Az itáliai király tizenötezer fős seregét a kalandozó magyarok egy ötezer fős kontingense egy portyahadjárat során 899. szeptember 24-én a Brenta folyó melletti csatában tönkreverte. Az ütközet előtt a magyarok, bekerítve érezvén magukat, azt kérték, ha hagyják őket hazamenni, az összes rabolt holmijukat is hátrahagyják. A császári trónra áhítozó királynak azonban az önhittsége lett a veszte, a folyón lopakodva átkelő magyarok szinte mindenkit lemészároltak. Maga Berengár is csak egy közkatona ruhájában tudott kereket oldani, és súlyos sarc árán szabadult meg a kalandozóktól. Feltehetően ebből a zsákmányból származó két darab került elő a süvegcsúcs mellől, a Berengar Rex felirat alapján pedig arra lehet következtetni, hogy az érméket 887 és 915 között, azaz még a császári cím megszerzése előtt verette az uralkodó.
