Egy homokbánya rejtette a honfoglalás kori ritkaságot

Az aranyozott ezüstlemezből készült jászberényi süvegcsúcs nemcsak kuriózum, de jelentős keltezőértéke is van.

Különleges, egyedülálló honfoglalás kori leletegyüttes, így harangozta be a jászberényi Jász Múzeum azt a tárgycsoportot, amelyet szerda délután mutattak be. A kellemes őszi napsütésben pedig kiderült, ahhoz, hogy mindezt megismerhessük, és ebben a formájában az utókor is tanulmányozhassa, az ilyenkor szokásos vakszerencse, egy lelkes lokálpatrióta és némi rábeszélés kellett.

A történet két évvel ezelőtt kezdődött, amikor a település határában egy homokbánya fejtésekor néhány helyi lakos, köztük Hajzer Kálmán négy sírra lett figyelmes, s a bennük található anyagot megmentették az enyészettől. Így kerültek felszínre egyebek között vascsatok, nyílcsúcsok, egy vas kengyelpár, s találtak ezüstből készült karikát, lemezt, két pénzérmét és egy aranyozott ezüstcsüngőt is. A csoport éke egy körülbelül 11 centiméter magas, aranyozott ezüstlemezből készült, gömbben végződő kúpdísz, amely egykor viselője süvegét ékesítette. Ez azért számít unikumnak, mert ez idáig mindössze egyetlen hasonló tárgyat találtak, 1890-ben a beregszászi Kis-hegyen, egy honfoglalás kori sírban. Érdekesség, hogy a ma a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében található tiszaháti süvegcsúcsra ugyancsak kőfejtő munkálatok során bukkantak, így ott sem volt lehetőség a szakszerű dokumentációra, a leletkörülményeket akkor is már csak a helyi munkások elbeszélése alapján tudta rekonstruálni Lehoczki Tivadar régész, a Schönborn-uradalom főügyésze.

„Tisztában voltam vele, micsoda kincs került elő” – mesélte lelkesen a jászberényi bemutatón Hajzer Kálmán, aki a felfedezésről a helyi és a szolnoki Damjanich János Múzeumot is tájékoztatta. A süvegcsúcs amúgy nem nála, hanem egy másik helyinél landolt, aki elsőre nem is tudta hova tenni, mit hozott elő a markolólapát. Hajzer azt szerette volna, ha a leletcsoport egyben, az ékkel együtt a helyi múzeumba kerülne, így mindent megtett azért, hogy meggyőzze az illetőt, adja azt is oda a múzeumnak. A csavar akkor jött, amikor Hajzer már-már lemondott erről. „Nem sokkal szilveszter előtt is beugrottam hozzá, az újév közeledtére való tekintettel azt kérdezte, nem tudnék-e petárdát szerezni. Vittem neki, sőt még tűzijátékot is, és ennek annyira megörült, hogy bement a másik szobába, kihozta a süvegcsúcsot, a kezembe adta, és mondta: »Tessék, itt van, vidd be a múzeumba, de nehogy a rendőrök jöjjenek értem, nem tettem semmi rosszat«” – idézte fel az örömteli végkifejletet Hajzer Kálmán.

Amellett persze, hogy az ezüstlemezen futó ornamentika is szemet gyönyörködtető ötvösmunka, a tárgynak az esztétikán túlmutató jelentősége kölcsönöz még nagyobb tekintélyt. Abba a sírba, ahová viselőjével együtt elhelyezték, két pénzérmét is raktak a végső útjára induló ember mellé. Ezek pedig kormeghatározó jellegű leletek, ami ritka, s főleg a korai honfoglalás kori leleteknél aranyat ér. A sztyeppei népeknél ugyanis nem volt klasszikus értelemben vett pénzforgalom, és sok esetben a zsákmányolt vert érméket – nemesfémtartalmuk miatt – inkább státusjelzőként használták: kilyukasztották, és ruhára varrták, vagy épp nyakékként szolgált tovább. A jászberényi sírban talált pénzek is e sorsra jutottak. Nagyon nagy szolgálatot tesznek most a kutatásnak, hiszen egy ilyen sírt még ha csak hozzávetőlegesen is, de keltezni lehet.

Szépen igazolják, hogy a jászberényi süvegcsúcs a honfoglalás korai időszakából való. Ahogy azt a bemutatón a leletanyagot feldolgozó Fodor István, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója kiemelte, nem is akármilyen kalandba kalauzolnak ezek az érmék. A pénzt ugyanis I. Berengár itáliai király verette, akire az egykori Pannóniát is uraló Arnulf német-római császár azért szabadította rá a magyarokat, hogy ne foglalja el a Dunántúlt, egyúttal kiiktassák ellenlábasát.

Az itáliai király tizenötezer fős seregét a kalandozó magyarok egy ötezer fős kontingense egy portyahadjárat során 899. szeptember 24-én a Brenta folyó melletti csatában tönkreverte. Az ütközet előtt a magyarok, bekerítve érezvén magukat, azt kérték, ha hagyják őket hazamenni, az összes rabolt holmijukat is hátrahagyják. A császári trónra áhítozó királynak azonban az önhittsége lett a veszte, a folyón lopakodva átkelő magyarok szinte mindenkit lemészároltak. Maga Berengár is csak egy közkatona ruhájában tudott kereket oldani, és súlyos sarc árán szabadult meg a kalandozóktól. Feltehetően ebből a zsákmányból származó két darab került elő a süvegcsúcs mellől, a Berengar Rex felirat alapján pedig arra lehet következtetni, hogy az érméket 887 és 915 között, azaz még a császári cím megszerzése előtt verette az uralkodó.

Noha Dienes István, majd Kovács László régészek a svédországi Birka 9–10. századi normann (viking) temetőjének anyagai között találtak analógiát a süvegcsúcsra, a Berengár-érmék bizonyítják egyértelműen, hogy korai honfoglalás kori tárgyról van szó. A jászberényi lelet egyúttal közvetve a beregszászi darabot is keltezi, amely így szintén valószínűleg a 10. század elején-közepén készülhetett.

Mivel Csalog József 1954-es távozása után nemrég ismét lett régésze a Jász Múzeumnak, a restaurált leletegyüttes az ottani gyűjteménybe kerülhet – mondta Hortiné Bathó Edit igazgató. Gulyás András régész lapunknak pedig arról beszélt, a konkrét lelőhely sajnos elpusztult, úgy tervezik, folytatják a terület kutatását, amely valószínűleg egy kis honfoglalás kori temetőt rejthet.