Ez megy az éterben: három betelefonálós műsort hallgattunk meg

Szélsőkormánypárti és vadellenzéki toposzok: amikor a telefon felé indul a kezünk.

Ha jól emlékszem, betelefonálói pályafutásom tizenegy éves koromban indult, és akkor is ért véget. A Danubius esti műsorát hívtam fel, hogy az Abaházi Csabánál vendégeskedő Groovehouse-szal válthassak pár szót. Máig nem feledem, mennyire kellemetlen volt másnap rájönni, hogy valójában az osztály fele hallotta a beszélgetést. Amikor még a történelemtanár is elsütött erről egy viccet óra előtt, úgy döntöttem, feladom ez irányú karrieremet.

Azóta is némiképp irigylem azokat, akik a legnagyobb beleéléssel tudnak junckerezni és merkelezni az éterben, és közben nem jut eszükbe: mások is hallják őket. Közben ugyanakkor azokkal sem tudok mit kezdeni, akik mottóként mantrázzák, hogy „kommenteket nem olvasunk”, tehát az utca emberének politikai véleményére nem adunk. Hogy nem érdemes végtelenül együgyűnek gondolnunk mindenkit, aki nem hivatásos véleményformáló, azt szerencsére rendre bizonyítja a Lánchíd Rádió műsora. Persze a Lecsóban is akad a jól ismert típusból, amelynél ugyanazok a (sokszor felülről nyomott) közhelyek vannak becsípődve, de bőven találunk másféle betelefonálókat.

A szeptember 27-i adásban például Mihályt halljuk, aki elsőként felveti: nem jó, ha a korrupciót az eredményekre hivatkozva „elmismásolják”. Aztán ugyanez a hallgató arról beszél, hogy a Soros-ellenesség nem zsidógyűlölet, és nem szabad mindenkire mucsai menekültellenesként tekinteni. Nem sokkal később már János van a vonalban, aki azt mondja: vállalkozni mindenkinek joga van, de fontos lenne azért a szakmai végzettség is. A mindig türelmes Bella Levente ellenvetésekkel élve említi a kényszervállalkozói, presztízsberuházói lehetőségeket.

A műsorvezető egyébként is rendre ügyesen tudja leszerelni, más vágányra terelni a zaklatottabb telefonálókat. És szerencsére ebben a Lecsóban nem ömlesztve kapjuk a dolgokat: egy érdekfeszítő Pogátsa Zoltán-interjúval indulunk ezen a napon, majd színesítésként híreket mond és kommentál is Bella Levente. Így nem kell aggódni, hogy elcsapjuk a gyomrunkat. (4/5) (L. D.)

„Én azt látom, hogy ma az emberek mosolyognak az utcán; amikor a szocialista kormány idején az ember kiment bárhova Magyarországon, lehajtott fejű emberekkel találkozott. Mintha ellopták volna az emberek arcáról a mosolyt.” Jurák Kata a Karc FM Paláver című interaktív műsorának e hét csütörtöki adásában arra vállalkozott, hogy számba veszi a kormány által 2010 óta megcselekedett összes jótéteményt.

Elújságolta, hogy ma már „vállalhatunk gyermeket, van hol laknunk, van munkahelyünk”, és hogy „az elmúlt években micsoda remek programterv valósult meg”; később felszólította a hallgatókat, hogy „arra koncentráljunk, mennyire sok és fantasztikus dolgot tapasztalhattunk meg a kormány intézkedéseinek köszönhetően!”, illetve bizonyos időközönként gratulált a kormánynak és megköszönte a munkájukat.

A minden hétköznap délután négy és hat között jelentkező Paláverben Jurák Kata mellett Bayer Zsolt, Huth Gergely és Stefka István várja a hallgatók hívásait. Nekik pedig nem kell kétszer mondani: a telefonálók szerves részei az adásnak. Ők azok, akik a műsorvezetők visszafogott hümmögése vagy hangos helyeslése mellett bolsiznak, elvtársaznak, hazaárulóznak, elnézőbb pillanataikban sajnálnak vagy orvosi esetnek minősítenek mindenkit, akik nem ők.

Ami a műsorvezetőket illeti, Jurák Kata hallhatóan szentül hisz a kormány minden egyes megmozdulásában, Stefka István jobbára bóbiskol. Bayer Zsolt és Huth Gergely cinizmusa érdekesebb eset: ők feltehetően nem feltétlen hívők, ám tudják, e pillanatban mit követel meg a haza, és szerepüket remekül játsszák el. A Paláver tökéletes rádióműsor: egy egészen pontosan meghatározott célcsoport jól felmért igényeit elégíti ki maradéktalanul. Olyan, mint a hangos Facebook: a közösségi oldalról jól ismert szélső-kormánypárti toposzok, mániák és dörgedelmek köszönnek vissza itt nagy töménységben, hangalámondással. A híveket összetartja, az egyszerű érdeklődőt ideig-óráig szórakoztatja, a korunkat majdan szemügyre vevő társadalomkutatót pedig bőségesen ellátja anyaggal, amelyből kiderül, hová jut egy magát valaha polgárinak mondó közösség akkor, ha a józan ész helyett jóformán csak a zsigerekre játszik. (A kormány feltétlen híveinek: 5/5, a többieknek: 3/5) (W. Sz.)