Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója jól tudja, mire van szükség ahhoz, hogy a Vígszínház 1100 fős nézőterét estéről estére megtöltsék. Tavaly jó érzékkel esett a választása A Pál utcai fiúk zenés adaptációjára, amire szinte azóta is lehetetlenség jegyet kapni. Az idei évad is nagy durranással indult vasárnap este a körúti teátrumban. A Vígszínház 122 éves történetében első alkalommal tűzte műsorra William Shakespeare leghíresebb művét, a Hamletet. A címszerepet a társulathoz frissen leszerződött ifjabb Vidnyánszky Attilára osztotta a rendező Eszenyi Enikő. Nem véletlenül, hisz a fiatal művész az egyik legizgalmasabb pályakezdő mostanság, aki nemcsak színészként, de saját rendezéseivel is – mint a Liliomfi, az Athéni Timon vagy az Iván, a rettenet – felkavarta a színházi állóvizet.
A Vígszínház azonban nem lehet a kísérletezés terepe, ott csak lavírozni lehet a formabontás és a hagyományos színházi nyelvezet között, nehogy elrettentsék a nézőket. Ezt bizonyítja a most bemutatott Hamlet is. Mára már unalmassá vált a rohamrendőrök, géppisztolyok, aknavetővel felszerelt terepjárók, a stroboszkóp használata, ahogy a mikrofonba beszélés, a nézők folyamatos szembesítése, az élő kamerázás vagy a vízben vergődés is túlhaladottak. Néhány évvel ezelőtt ezek az eszközök még izgalmasnak, mellbevágónak hatottak, de mára már inkább csak öncélú show-elemek.
Klisészerű az öltözékek használata (a jelmezek tervezője Pusztai Judit) is: Dánia sötét tónusú világ, ahol a nagy átlag fekete vagy fehér, csak az apja és húga halálát megbosszulni akaró Laertes (Orosz Ákos) ölt magára vörös ballonkabátot. A szöveg színpadi változatát Forgách András és Vörös Róbert készítette, a laza szerkezetű párbeszédeket rapbetétekkel, szóviccekkel turbózták fel, de az új szöveget nem indokolta igazán semmi, hisz semmivel sem ad többet, mint Nádasdy Ádám kiváló Hamlet-fordítása. Erőltetett a darab lezárása is: nem elég, hogy Fortinbras fehér kosztümös-magas sarkús női felső vezető képében jelenik meg, de Gilicze Márta fájóan rossz előadása súlyosbítja az amúgy is problémás helyzetet.
A karakterek nem igazán hoznak megújulást: Hegedűs D. Géza Claudiusa passzív-agresszív ripacs, Börcsök Enikő Gertrudja elkényeztetett, újgazdag liba, és Ophelia is a megszokott naivafigura marad Réti Nóra előadásában. Kivétel Polonius (Fesztbaum Béla), aki a zsarnokhoz való lojalitása ellenére is tud emberi figura lenni, és ott vannak még a sírásók – Kútvölgyi Erzsébet és Venczel Vera –, akik a legizgalmasabb pillanatokat teremtik meg. A legnagyobb kérdőjel azonban Hamlet marad: lenyűgöző, amit ifjabb Vidnyánszky előad a színpadon. Igazi akrobata, aki nem ismer lehetetlent, a legváratlanabb helyekre mászik fel és lóg alá, tombol és dühöng, tiszta szívből szeret és gyűlöl. Tárházának minden trükkjét beveti, de épp emiatt vész el a lényeg: fogalmunk sincs arról, ki is ez az alak valójában. Abszurd, hogy ez az egész éppolyan, amiről Hamlet maga is beszél: csak görögtűz, ami kihuny, mielőtt ígéretét beváltja.
###HIRDETES###
