Grifftojás, trónszék és boszorkányfőzet

Elvarázsolja és felszabadítja a gyerekeket a Kányádi Sándor ihletésére létrejött Mesemúzeum.

Klasszikus népmesei figurák bőrébe bújhat, bekukkanthat a felvilágba, és a sárkányt is legyőzheti, aki ellátogat a budapesti Döbrentei u. 15. alatt található Mesemúzeumba. Az intézmény nagy erénye, hogy amellett, hogy meseolvasásra serkent, pozitív asszociációkat kapcsol a legfiatalabbak fejében nem túl izgalmasan hangzó múzeum kifejezéshez. Itt ugyanis nem hagyományos, statikus tárlat fogadja a látogatókat, akik már az előtérben egy tündérmesébe csöppennek.

– Bár a fogadótérben és a programjainkon szerepet kapnak egyéb, gyerekek számára fontos történetek is, amikor rám talált a feladat, hogy kidolgozzam a múzeum koncepcióját, a népmese mellett tettem le a voksomat, hiszen ebből merítenek a kortárs és műmesék is, így a kiállítás a tündérmesék szimbólum- és motívumvilágára épül – fogalmaz az intézmény szakmai vezetője, Helmich Katalin.

Az út, amelyet a múzeum három szobáján át bejárnak a gyerekek, amellett hogy megidézi a klasszikus mesebeli helyszíneket, archetípusokat, tág teret enged a fantáziának. A mesék első teremben felvonuló szereplőinek például csak a sziluettjét látjuk, a konkrét figura képe mindenkinek a képzeletében születik meg.

– A mesék úgy hatnak a legjobban, ha mozgósítani tudják a befogadó belső képi világát, és az illusztrációk nem feltétlenül kedvezően befolyásolják ezt a folyamatot, ezért igyekeztünk minél kevésbé előre huzalozni egy-egy figurát, és egyértelmű, mégis szimbolikus téri elemeket teremteni – mondja Helmich Katalin.

Az erdőben sűrűsödő interaktív, érzékszervi próbatételek közt szerepelnek a tapintás útján felismerendő mesebeli tárgyak, a boszorkány varázsfőzetéből hiányzó, szaglás alapján azonosítandó alapanyagok. Ha a létrán felmászva megmelengetjük a fészekben található grifftojást, bekövetkezik az átváltozás, elválik egymástól az alvilág és a felvilág, és ha legyőztük a sárkányt, elnyerjük méltó jutalmunkat: a díszes trónszékben vár a megérdemelt pihenés.

A múzeum nemcsak az egyéni látogatók, de óvodai, iskolai csoportok előtt is nyitva áll. A forgalom minden előzetes várakozást felülmúlt az elmúlt öt évben. Az évforduló alkalmából készített számvetés impozáns eredményeket hozott. Eddig 83 494 látogató lépte át az alig 200 négyzetméteres múzeum küszöbét, ebből körülbelül 62 000 gyerek.

A délelőtti csoportos foglalkozásokat délutánonként állandó műhelyfoglalkozások váltják. A múzeum megbízott munkatársai által vezetett pszichodráma feszültségoldó, felszabadító élményt nyújt a gyerekeknek, akik hétvégénként családjukkal is visszajöhetnek az itt rendezett író-olvasó találkozókra, amelyeken a kortárs meseirodalommal ismerkedhetnek meg.

A Mesemúzeumban az elmúlt öt évben több mint ötszáz születésnapi zsúrt is rendeztek, csoportos foglalkozás formájában.

– Mi az iskolában kevéssé helyet kapó érzelmi nevelést helyeztük előtérbe, amellett hogy az is a célunk, hogy a gyerekeket elvezessük az olvasás örömeihez. A népmesékben életvezetési tanácsok rejtőznek, rávilágítanak a helyes útra, a sikerre vezető viselkedésre. Mindebben a drámapedagógia módszereivel segédkezünk. Beszélgetve, önreflexióra késztetve vezetjük rá a tanulságokra a gyerekeket – magyarázza az intézmény szakmai vezetője, aki hangsúlyozza, fontos, hogy a gyerekek felszabadultan, jó érzéssel lépjenek ki a múzeumból.

– Itt nem kell keresztkérdésekre felelniük, és együtt tudnak örülni, amikor közösen megszerzik tőlünk, a foglalkozás vezetőitől a mesebirodalom kulcsát. Ebben a világban jól érzik magukat – mondja Helmich Katalin.

Hogy így van, mi sem bizonyítja jobban, mint az emlékkönyvek, amelyek közül már nem egy betelt, s amelyek visszatérésről álmodozó feljegyzései és „a világ legjobb múzeuma” cím ismétlődő odaajándékozása mellett olyan is akad, amelyben szerzője hosszú távú tervként azt tűzi ki, hogy ha fenő, itt akar majd dolgozni.

– Mindezt nem olcsó trükkökkel érjük el, itt a gyerekek valóban felszabadulnak, bejárják a maguk lelki útját, elvarázsolódnak és jól érzik magukat, és talán ezt követően szívesebben hallgatnak népmesét is, mint korábban – fogalmaz Helmich Katalin, aki utal rá, terveik között szerepel egy olyan történetalkotó műhely létrehozása is, ahol a nagyobb gyerekek aktív alakítói lehetnének a közösen formált meséknek, azokat újra- és újraírhatnák. Azért kap központi jelentőséget ez a tevékenység, mert pozitívan hathat arra, hogy a gyerekek belássák: hinniük kell, hogy irányíthatják, befolyásolhatják a saját sorsukat is.