Talán Gyurcsány Ferenc tavaszi tekercse és Lévai Anikó mákos gubája sem politizálódott át annyira az elmúlt években, mint Benke László sült fagylaltja. A nemzet Laci bácsija jobb helyeken obskúrus Youtube-csatornák tréfás kedvű bácsikája lenne, Magyarországon viszont mostanra politikai állásfoglalássá vált, amit „ételkölteményeiről” gondolunk. Jellemző módon a gasztronómiának itt már semmi keresnivalója nincs: ha valaki ad absurdum ilyen szemmel alkotna véleményt egy séf munkájáról, ma rögtön megkapja az elitista címkét.
Laci bácsi videóit nézve különösebbnél különösebb szerzeményekbe futhatunk: itt egy zöldborsótorta, ott egy sonkás bundás banán, amott egy milánóispagetti-torta. Bár ilyeneket épeszű ember biztosan nem készít ebédre, magasértelmiségiek és kormánypárti árokásók kikiáltották Benke Lászlót a nép hősévé, csak mert sokan ismerik őt, és állítólag azokhoz szól, akik olcsón szeretnek sokat enni. A 888 szerzője így a „Michelin-sznobizmus” elleni lázadás arcává tette a séfet, a radikálbalos Dinamó pedig a „fogyasztási gasztropornográfia” ellen kelt ki.
Hogy Molnár B. Tamáséknak nagy szerepük van a hazai éttermi kultúra fejlesztésében, míg Benke csak a gasztronómiai igény- és ízléstelenség terjesztéséhez járul hozzá, nem számít. Még az sem, hogy Schobert Norbert fitneszguru üzlettársaként hitetné el, hogy „az igaz magyar konyha” őrzője, a sokat bíró magyar gyomor degeszre tömője.
Hagyjuk is Laci bácsi főztjeit: a rántást, a töméntelen Vegetát és a makói hagymatortát. A lényeg itt úgyis annyi, hogy helyet foglaljunk az évtizedes politikai lövészárkokban. (L. D.)
0,5/5
Nemes Gábor ökogazda vékonydongájú macskakölyköt emel le egy alacsony faágról, és megejtő természetességgel nyújtja át a mellette baktató Buday séfnek. A napfény cirógat, a levelek susognak, a szakács sietve simít végig a nyugodt állat hátán, puhán lehajol, s útjára engedi a foltos kandúrfit, de alighogy felegyenesedik, egyből egy Piroska-kosárra mutat, amit vendéglátója hősünk kezébe is ad. A macska a háttérben bávatag. Történik mindez szavak és vágás nélkül, nagyjából öt másodperc alatt. Mintha egy liftzenére komponált, kalóriaszegény Tarr Béla-snittet látnánk. A Life Tv műsorán nyár óta futó Keverd újra, Buday legújabb, hetedik epizódjából vett részlet fontos elemeket árul el a műsor szellemiségéről. E jellemzők a faékegyszerűség, a megjátszott természetesség és a koncepció részévé tett – tulajdonképpen – szerethető bénázás. Az adásidő első harmadát a szolid termékmegjelenítésekkel tarkított beszerzőút tölti ki, amelynek során a mesterszakács gondozott termelőegységekbe látogat, hogy onnan zöldségészeti alapismeretekkel és friss alapanyagokkal megpakolva, derűsen távozzon. Ettől fogva a műfaj sterilstúdiós monodráma, ilyetén módon a régisulis, éleskéses – aprítok, darálok, dinsztelek, sütök, eközben kényszeredetten kommentálok – őstípust idézi meg. Serpenyőkistotálok, borsszóróközelik, fekete póló, kék farmer. Primőr zöldségek, pénztárcakímélő menük. Semmi sallang. Vizuálisan sem. Buday Péter konyhájában könnyű, ízletes és friss ételek készülnek. Kár, hogy a megvalósítás lejárt szavatosságú. (V. N.)
