Létrehozni egy párhuzamos valóságot

A világszerte nagy sikert arató magyar videodizájner most Lovasi András ünnepi koncertjén varázsol a képekkel.

– Miből áll egészen pontosan egy videoanimátor munkája?
– A videodizájner elnevezés pontosabb, a munkakör egyszerre követeli meg ugyanis a technikai és a műszaki felkészültséget. Leggyakrabban kiállításokhoz, színházi előadások számára készítek vetített háttereket, illetve vetítéseket tervezek nagy méretű élő eseményekhez. Mindennek a kreatív része erősen hasonlít a hagyományos kevert média világához, amelybe az animáció vagy a film is tartozik. Amikor viszont bejárható méretű videoinstallációt tervezek, az adott teret is nekem kell létrehoznom. Ilyen volt David Bowie tinédzserkori szobája is, amelyet a londoni Victoria and Albert Museum kiállítására terveztem meg.

– Manapság a közösségi média, de a sajtótermékek is elképzelhetetlenek lennének fényképek, videók nélkül, naponta érnek bennünket erős vizuális behatások. Zenei élmény sincs már képi elemek nélkül?
– A színházba, kiállításra és koncertre járók is igénylik az erős vizuális megoldásokat. Valószínűleg feljebb ment az ingerküszöbünk az állandó ingerhatásoktól. A koncertvizuál műfaja nekem is hatalmas kihívás, ugyanakkor az is igaz, hogy ha valami nem félelmetes számomra, akkor már szinte unatkozom. Szükségem van az adrenalinra a tervezés során.

– Lovasi András 50 éves Aréna-koncertje biztosítja ezt?
– Maximálisan. Két és fél órás koncertre készülünk több mint harminc számmal, és ezek közül mindegyiket kíséri valamilyen vizuális tartalom. Tinédzserkorom óta vágyam volt, hogy video jockey-ként is kipróbáljam magam, ám ez egészen sokáig nem jött össze, ezzel a koncerttel viszont közel kerülök végre a régi álomhoz.

– Mit tud hozzátenni a számokhoz, a koncertélményhez?
– Lovasi az ülős, sokkal inkább színházi élményt nyújtó koncert mellett döntött. Még az előadást megszakító szünet is ezt erősíti. Éppen azért kértek fel engem a munkára, mert számtalan színházi előadásban működtem közre Londonban, ahol vizuális eszközökkel is támogattuk a hagyományos színházi elemeket. Ezek rendszerint nagy sikerrel futottak. Maga Lovasi András is úgy tartja, hogy ma egy koncertélmény felét a vizualitás adja.

– Mennyiben speciális ez a kihívás?
– Lovasi zenéje és szövegvilága nagyon erős, szimbolikus és filozofikus. Ehhez olyan képi világot kell létrehoznom, amely a számok erős hangulatát úgy egészíti ki, hogy közben nem a szöveget illusztrálja, hanem egy párhuzamosan lebegő valóságot hoz létre. Kihívást jelent az is, hogy harminc év szerzeményeit fűzzük fel egyetlen közös történetszálra. Aki ismeri a dalait, pontosan tudja, hogy ez akkora erőpróba, mintha különböző kirakós játékok elemeiből próbálnánk összerakni egy teljes képet.

– Honnan próbálta megragadni a szerteágazó és sokrétű életművet?
– Gyakran, amikor elindul az alkotás folyamata, még nem tudom, mi lesz a vége. A feladatok organikusan alakulnak. A Lovasi-koncert esetében a legelején megkaptam a számok listáját, és ezzel kezdetét vette az alkotás. Kigondoltam az elejét, és az egyes számokhoz is voltak már ötleteim. Közben persze változott a számok listája és sorrendje is, ennek megfelelően nekem is változtatnom kellett. Ahogyan az alkotás folyamatában lenni szokott, a dolgok váratlanul és szinte „maguktól” csúsztak végül a helyükre. Van abban valami varázslatos, ahogy a munka vége felé haladva az elvarratlan szálak is értelmet nyernek, és olyan kapcsolatok jelennek meg, amelyek valószínűleg jelen voltak ugyan, de magam sem gondoltam rájuk.

– Mikor lenne maradéktalanul elégedett a műsort követően?
– A koncertre készülve igyekeztem minél több nagyzenekar, világsztár fellépésének vizuális kelléktárát szemügyre venni, és arra döbbentem rá, hogy még a legnagyobbak közt is kevesen használnak olyan eszközöket, amelyek tényleg maradandó élményt nyújtanak. Gyakori a nonfiguratív, villogó, repkedő formás stimulus. Ennek nem vagyok híve, és azt hiszem, Lovasi esetében nem is működne az ilyesmi. Szeretném, ha a két hónapos, hatalmas fizikai, szellemi és érzelmi energiabefektetést igénylő alkotói folyamat azt eredményezné, hogy a közönséget izgalmas vizuális világgal a fejében engedhetnénk haza, ami velük is marad, és a koncertre visszaemlékezve felidézhető.