A Bollocks egy feketén gőzölgő ötórai earl grey a Buckingham palota előtti járdán. Zavarbaejtő. Ezek az alig húszéves srácok a tinédzserek legsötétebb tudatalattiját szabadították Nagy-Britanniára. A Bollocks a pubertáskor The Wallja. Izgága, kérlelhetetlen, félelmetes és kiismerhetetlen. Paul Cook pontosan üt, mint a Big Ben, Steve Jones gitárja úgy szól, mint egy motorosfűrész, amiből kifogyni készül a benzin, a basszus (aminek a javát ugyancsak Jones játszotta föl) hideg, mint a szikláknak ütődő tengervíz Dovernál, Lydon kamaszos-kretén, nyekenyóka kántálása pedig olyan, mintha az elé tett spenótos halra fintorogna. Pedig csak a világgal és saját magával volt baja. És ez utóbbiból merítkezve sikerült az előbbit megváltoztatnia.
