Beható tárlatvezetésen vehettek részt a sajtó munkatársai a Néprajzi Múzeum jelenlegi épületében. Az egykori – és jövőbeni – igazságügyi palota pazar tereiben a múzeum főigazgatója, dr. Kemecsi Lajos vezette végig az érdeklődőket, hangsúlyozva, hogy bár annak idején, amikor a Könyves Kálmán körúti gimnáziumi épületből ideköltözött a gyűjtemény, az épület még igen tágasnak bizonyult, azóta a múzeum jócskán túlnőtt fizikai keretein.
Az épület, amelyből 1951-ben szorították ki a Legfőbb Ügyészséget, először párttörténeti múzeumként funkcionált, majd a Magyar Nemzeti Galériához tartozott, egészen 1975-ig, amikor átvette a Néprajzi Múzeum. A visszarendeződés jegyében most nemcsak a Kúria kerül vissza az Igazságügyi palotába, de a Néprajzi Múzeum is korábbi helyszínéhez tér vissza, amikor majd birtokba veszi a Városligetben kifejezetten számára tervezett új épületet, tekintve, hogy korábban évtizedeken át az ott álló Iparcsarnokban talált otthonra az akkor még jóval szerényebb gyűjtemény.
Míg korábban a gyűjtés, a feldolgozás és a bemutatás volt a múzeumok fő feladata, a 21. században az UNESCO irányelvei szerint a megőrzés mellett az oktatás, a gyűjtemény értékeinek kommunikálása és a kutatás válik elsődleges funkcióvá. Ennek jegyében újul meg a Néprajzi Múzeum is, amely remélhetőleg ezúttal végleges, feladatainak és küldetésének megfelelő térbe kerül.
– Bár a palota fekvése gyönyörű és belső kialakítása is impozáns, tele van a korszerű múzeum számára értelmezhetetlen és felesleges terekkel – fogalmaz a főigazgató, aki először a padlástérbe vezet minket. A folyosókon különböző színű és méretű vödröket állandósítottak, amelyek a beázást hivatottak fölfogni. A jókora installációs kellékek szűk, képtelen járatokon keresztül kerülnek a padlástérbe, hiszen egyéb raktárhelyiség nem áll rendelkezésre ezek számára az épületben. A tíz-tizenkétezer darabos szokás- és játékgyűjtemény is a tetőtérben kialakított szűk szobában kap helyet. A babagyűjtemény, csakúgy mint a busó maszkok plafonig érő polc- és fiókrendszerekben, szűk folyosókról közelíthetők meg.
– A padlás mint helyszín nem idegen a néprajzgyűjtő munkájától, de reméljük, hogy az új épület megfoszt minket annak a lehetőségétől, hogy ehhez hasonló helyszínen kelljen folytatnunk a raktározást – mondja az igazgató, aki arról beszél, a Szabolcs utcai raktár hamarosan alkalmas lesz arra, hogy befogadja a több mint 250 ezer múzeumi tárgy jó részét, és ha minden jól megy, a városligeti épület kivitelezése is megkezdődik az év végén vagy a jövő év elején.
Már jó ideje folyik a költözés előkészítése, ami a múzeum bezárásával új lendületet vesz. A csomagolás előtt az átköltöztetendő tárgyak mindegyikéről fotó készül, és QR-kóddal is ellátják őket, amely a jövőben nemcsak a gyűjteményen belüli elhelyezést, de a kutatást is nagyban segíti majd.
– A kódon keresztül egyetlen okostelefonnal hozzájuthatunk ezentúl a tárgy állapotleírásához, de megtaláljuk itt az összes gyűjtési információt, a mozgási naplókat, a tárgy fotóját, vagy ha van, akár a gyűjtése körül készült archív fotókat is, mindent, amit tudni lehet róla – magyarázza dr. Kemecsi Lajos.
A restaurátorok Kossuth téri kilátással rendelkező, ám igen szűk szobájának galériáján az ötezer főkötőből nézhetünk meg néhányat, amelyeket a nagy útra igyekeznek felkészíteni a szakemberek.
– Ezek a darabok sokféle anyagból készültek, az üveggyöngytől a selymen át a textil- és papírvirágokig, mindent rögzíteni, támasztani kell, hogy megfelelő csomagolással tudjuk ellátni őket – magyarázza a restaurátor, aki utal rá, a két-háromszáz éves fejdíszektől a húsz-harminc éves példányokig mindenféle megtalálható a gyűjteményben.
– Kevesen tudják, de a költözéssel párhuzamosan zajlik egy generációváltás is az intézményben – fogalmaz a főigazgató, dr. Kemecsi Lajos, aki hozzáteszi, jobb betanulási folyamat nem is lehetséges a fiatal szakemberek számára, mint hogy a nyugdíjba vonuló, évtizedek óta itt dolgozó, tapasztalt munkatársakkal együtt készítik fel a gyűjteményt a nagy utazásra.
Sétánk az alsó terekben ér véget. Vida Gabriella az impozáns, harmincezres kerámiagyűjteménybe enged betekintést. A történelmi Magyarország háztartásaiban használt kerámia- és üvegtárgyak, népi fazekas termékek széles spektruma bontakozik ki előttünk a nagy belmagasságú, szűk térben. Az edények mellett jelentős XVIII. századi csempegyűjtemény fölött is rendelkezik a múzeum, úgyhogy nemegyszer előfordult már, hogy megtalálták itt erdélyi régészek a földből kifordult, XVII–XVIII. századi csempetöredékek eredetijét.
Eddig az ország egyik legnagyobb, közel félmillió képpel rendelkező fotóarchívuma is az alagsorban kapott helyet. Ez a részleg az egyetlen, amely a kiállítások bezárása után is, 2018 végéig fogadja a kutatókat. A savmentes dobozokban tárolt negatívok és pozitívok a plafonig érő polcokon tornyosulnak, de az új helyen ezek is komoly tűzbiztonsági rendszerrel védett helyet kapnak. Legöregebb darabjait még Xántus János hozta haza ázsiai expedíciójáról. A Japánban, Kínában vásárolt pozitívok az 1860–1870-es évekből származnak és az etnológiai archívum fontos részét képezik.
Az öreg tárgyak állagmegőrzéséhez elengedhetetlen feltételeket nem könnyű megteremteni, de az új helyszínen a főigazgató reményei szerint végre optimálisak lesznek a körülmények. Ami azt illeti, a múzeumi dolgozók által végzett érdemi munkát valóban nem az Igazságügyi palota tereihez szabták. Ideje, hogy nemcsak a tárgyak, de a muzeológusok, restaurátorok és gyűjteményvezetők is méltó munkakörülmények közt láthassák el mindannyiunk számára értékes és fontos feladataikat.
