Chris Rea hangja a betegsége ellenére sem kopott semmit, a dögös blueséneke mai napig nagyot szól. Az Easy Rider sejtelmes kezdőakkordjai, a Josephine és a Julia játékossága, szinte pont olyan jól hangzott a koncerten is, mint egykoron a lemezein. Nyilván Rea játéka lassult, talán nem is keveset, de életigenlő dalai nem pusztán nosztalgikusak, egy-egy koncerten hallható zenei díszítése tényleg élvezetessé teszi a fellépéseit.
Természetesen nem maradt ki a repertoárból a nagy közönségkedvenc Looking for the Summer, és a Road to Hell első és második része sem, amit a közönség jó néhány perces tapssal nyugtázott. Bár az új dalok láthatóan nem hozták lázba a publikumot, véleményem szerint meglesz a megérdemelt helyük a Rea-életműben.
A rövid ráadásban a csapat az On the Beach és a Let’s Dance című slágerekkel búcsúzott. A roppant szimpatikus Rea újra megmutatta, hogy van még mit mondania, s talán a bátrabb dalválasztás és egy jobb hangosítás még többet tehetett volna hozzá ehhez a koncertélményhez.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!