Öt év és négy lemez: ennyi adatott meg az 1980-as évek brit indie rock zenekarának, a The Smithsnek, ám ez elég is volt ahhoz, hogy a könnyűzene legnagyobb hatású előadói között jegyezzék. A The Smiths a hatvanas évek gitárhangzását idéző zenéjéhez költői szövegeket, szokatlan témákat társított: a szomorúságon túl ott volt a király- és elitellenesség, a párkapcsolaton belüli erőszak, a gyermekmolesztálás, a gyilkosság – és a vegetarianizmus. Meat is murder (A hús egyenlő a gyilkossággal) – hirdette címében második lemezük, amely a brit toplisták első helyén landolt. Ám a zenekar énekese és szövegírója, Steven Patrick Morrissey és a zeneszerző, Johnny Marr gitáros egója nem fért meg sokáig egy rockcsárdában.
A brit zenei hetilap, a New Musical Express (NME) kritikusai tízévenként állítják össze minden idők legjobb ötszáz albumának listáját. A legutóbbi, 2013-as listát a The Smiths harmadik lemeze, a The queen is dead (A királynő halott) vezeti – annak ellenére, hogy Morrissey és a lap évekig haragban álltak egymással. Az NME ugyanis állította, a zenekar föloszlása után fényes szólókarriert befutó énekes időközben idegengyűlölővé vált, hiszen azt vallja: Anglia az angoloké. Korábban Morrissey-t ultrabalosnak könyvelték el.
Margaret Thatcher kormányzása a nyolcvanas években számos zenekart és muzsikust ihletett dühös dalra. Elvis Costello egyik számában például arról énekelt, milyen lesz megtaposni Thatcher sírját, míg Morrissey a Viva hate (Éljen a gyűlölet) című szólólemezén arról álmodott, a miniszterelnök guillotine alatt végzi (a brit rendőrség ekkor házkutatást tartott nála, de a lakásában nem találtak kivégzőeszközt). Az időközben Los Angelesbe költöző énekes az FBI kihallgatóival is megismerkedhetett, amikor George W. Busht terroristának nevezte az iraki háború miatt. Harcos vegetáriánusként Morrissey csak az állatokkal empatikus: amikor a norvég Anders Behring Breivik 77 embert gyilkolt meg, Morrissey annyit jegyzett meg, a McDonald’sban és a KFC-ben nap mint nap ez zajlik.
Low in high school című, 11. szólólemeze apropóján most a Der Spiegel német hetilapnak adott minden szempontból kimerítő interjút. Úgy kezdte: az embereknek nem szabad nézniük a híreket, mert a média csak a hatalom társadalom felett gyakorolt kontrolljának egyik eszköze. Harvey Weinstein áldozatai szerinte csalódott nők, akiknek nem sikerült a szereposztó dívány után azt a karriert befutniuk, amit reméltek; Kevin Spacey ellen pedig nevetséges hadjárat folyik: minek alszik egy 14 éves fiú vele egy szobában, és hol vannak ilyenkor a szülei? Morrissey szerint − aki amúgy gyűlöli az erőszakot − a rock ’n’ roll története is tele van olyan muzsikusokkal, akik fiatalkorú rajongókat is az ágyukba cipeltek, mégsem lehet mindet bebörtönözni.
Berlin a nemi erőszak fővárosa lett Merkel miatt, holott millió német áldozta életét országa identitásáért; a brexit a demokrácia győzelme, legalább nem lesz Anglia a német birodalom – az Európai Unió – része: Morrissey ilyen és ehhez hasonló, ismert szólamokat pedzegetett. Mégsem alt-right fenegyerek, pusztán debattőr. Ha létezne egy gomb, aminek megnyomásával az amerikai elnök, Donald Trump életét kiolthatná, akkor ő ezt „az emberiség érdekében” megtenné. Amerikai turnéjának koncertjegyeit mindezek mellett − vagy ellenére − úgy viszik, mint a cukrot.
