Öt év és négy lemez: ennyi adatott meg az 1980-as évek brit indie rock zenekarának, a The Smithsnek, ám ez elég is volt ahhoz, hogy a könnyűzene legnagyobb hatású előadói között jegyezzék. A The Smiths a hatvanas évek gitárhangzását idéző zenéjéhez költői szövegeket, szokatlan témákat társított: a szomorúságon túl ott volt a király- és elitellenesség, a párkapcsolaton belüli erőszak, a gyermekmolesztálás, a gyilkosság – és a vegetarianizmus. Meat is murder (A hús egyenlő a gyilkossággal) – hirdette címében második lemezük, amely a brit toplisták első helyén landolt. Ám a zenekar énekese és szövegírója, Steven Patrick Morrissey és a zeneszerző, Johnny Marr gitáros egója nem fért meg sokáig egy rockcsárdában.
A brit zenei hetilap, a New Musical Express (NME) kritikusai tízévenként állítják össze minden idők legjobb ötszáz albumának listáját. A legutóbbi, 2013-as listát a The Smiths harmadik lemeze, a The queen is dead (A királynő halott) vezeti – annak ellenére, hogy Morrissey és a lap évekig haragban álltak egymással. Az NME ugyanis állította, a zenekar föloszlása után fényes szólókarriert befutó énekes időközben idegengyűlölővé vált, hiszen azt vallja: Anglia az angoloké. Korábban Morrissey-t ultrabalosnak könyvelték el.
Margaret Thatcher kormányzása a nyolcvanas években számos zenekart és muzsikust ihletett dühös dalra. Elvis Costello egyik számában például arról énekelt, milyen lesz megtaposni Thatcher sírját, míg Morrissey a Viva hate (Éljen a gyűlölet) című szólólemezén arról álmodott, a miniszterelnök guillotine alatt végzi (a brit rendőrség ekkor házkutatást tartott nála, de a lakásában nem találtak kivégzőeszközt). Az időközben Los Angelesbe költöző énekes az FBI kihallgatóival is megismerkedhetett, amikor George W. Busht terroristának nevezte az iraki háború miatt. Harcos vegetáriánusként Morrissey csak az állatokkal empatikus: amikor a norvég Anders Behring Breivik 77 embert gyilkolt meg, Morrissey annyit jegyzett meg, a McDonald’sban és a KFC-ben nap mint nap ez zajlik.
