James Newton Howard: elragadó, de nagyon hideg

Neki köszönhetjük a Hatodik érzék, a Nolan-féle Batman-széria és a Wyatt Earp filmek zenei témáit.

Budapesti koncertjére kísérőzenekarként Howard a Cseh Filharmonikusokat és a Nagyváradi Filharmónia Énekkarát hozta magával. A szervezőknek a félbeválasztott Papp László Budapest Sportarénát végül sikerült megtölteniük, ami Hans Zimmer és Ennio Morricone néhány hete adott koncertje után – valljuk be – nem kis siker. A negyed kilences nyitányt a Legendás állatok és megfigyelésük kísérőzenéje adta, majd onnan váltott át a nagyzenekar a Hófehér és a vadász szvitjébe.

A Howard a koncertje első felében egyébként a legismertebb filmjei zenéiből állított össze egy válogatást, aminek a gerincét a nem kicsit megosztó, filmes mágus M. Night Shyamalan munkái adták, természetesen

elhangzott a Jelek, a Lány a vízben, az Utolsó léghajlító és a Hatodik érzék betétdala is.

A Wyatt Earp monumentális szekvenciái után jött egy meglepetés Kincses Fanni énekes személyében, aki egy hazai kezdeményezés által került a színpadra, és a nagymenő hollywoodi zeneszerző kíséretében énekelhette el a Hanging Tree című dalt, ami az Éhezők viadalának a betétdala. Annyit megtudtam a danubiusos kollégáktól, hogy a koncert szervezése kezdetén szerettek volna egy magyar tehetséget is a színpadra állítani a nagyzenekar mellé, amit Howard menedzsmentje kapásból elutasított, ám hosszú unszolás hatására sikerült a hazai szervezőknek elérniük, hogy a turné állomásai alatt minden érintett országból kiválaszthatnak egy amatőr énekesnőt, aki előzetesen részt vesz egy válogatón.

Így esett Fannira a választás, aki – a hazai válogató győzteseként – nem hozott szégyent a produkcióra,

sőt a közönség kitörő tapssal nyugtázta, hogy a tehetségkutatók világán kívül is léteznek még tehetséges énekesek.

A koncert második része már jóval eklektikusabbra sikeredett, sajnos a néhol ötlettelenek tűnő biztonsági játékra törekedő iparosmunka után – ami szerintem rányomja bélyegét Howard munkásságára – jöttek az igazán érdekes darabok.  

A zeneszerző a második egy órában, már nemcsak vezényelt, hanem megmutatta hangszeres tudását is, többször a zongorájához ülve. Amit külön kiemelnék, hogy a zenékhez kapcsolódó filmrészletek vetítése – ami Zimmer vagy Morricone esetében számomra érthetetlen okokból kimaradt – itt szerves része volt a koncertnek.

Úgy, mint James Ehnes világhírű hegedűművész vendégjátéka is.

Ő tényleg sokat tett hozzá az estéhez. A Hó száll a cédrusra kísérletezőbb dallamaira jótékony hatással kapcsolódott a kiváló zenész virtuozitása.

Természetesen nem maradt ki a repertoárból az Álljon meg a nászmenet, a King Kong és a tapsviharral zárt Batman főcímdala sem. Nem hiszem, hogy a filmzene kedvelők közül bárki, aki kilátogatott a hangversenyre, bármiféle hiányérzettel távozott volna. Ellenben én felfedezni véltem az igazi Hollywoodot Howard munkásságában: monumentális, elragadó, de egyben nagyon rideg.

Persze a stúdiók tudják, mit akarnak, nincs helye sok kísérletezgetésnek egy megaprodukcióban,

emiatt nem mindenkinek ajánlanám Howard koncertjeit. Csak azoknak, akik tutira mennek. Ezt nem biztos, hogy kritikaként rovom fel, hiszen mindig jó bepillantást nyerni egy viszonylag zárt világ kulisszái mögé.

Bár Howard sztorijai viccesek és érdekesek voltak, sajnos legalább annyira előre megírtak és plasztikusak is. Ezért is örülnék a nagy és mindenki által ismert filmzeneszerzők koncertjei után valami egyedibb hangvételű szerző felbukkanásának is. Mondok is két nevet így hirtelen: az örök kedvenc John Carpenter például nagy dobás lenne, de Brad Fiedel koncertje se lenne piskóta.