Mickey egér kezében a százmilliárdos hasznot hozó filmes univerzumok

A Star Wars még évtizedek múlva is velünk lesz, még ha a szuperhősfilmek fölött eljár is az idő.

De a filmeken túllépve a sorozatok világában sem állunk másképp: ebben a hónapban nyilatkozott arról az AMC csatorna vezetője, Josh Sapan, hogy a Walking Dead című, töretlenül népszerű, nyolcadik évadában járó posztapokaliptikus-zombis sorozat világa még akár harminc-ötven évig a csatorna műsorán maradhat különböző formákban. Az évtizedet meghatározó másik sikersorozat, a Trónok harca pedig ugyan a következő két évben a végéhez ér, de már dolgoznak öt másik sorozaton, amely George R. R. Martin fantasyvilágában játszódik az eredeti sorozattól nagyjából függetlenül.

A modern, most futó filmes univerzumok üzleti modelljének sokan a Harry Potter-filmeket látják: J. K. Rowling világszerte elképesztően sikeres, varázslóiskolás könyveit nyolc filmben dolgozták fel, a formátum pedig magas nézőszámot és folyamatos bevételt hozott a stúdiónak évekig. Ez a sorozat még direkt folytatásokra épült, nem egy osztott univerzumra, de a Harry Potter-sorozat véget érése ellenére nagyon is életben van az univerzum: tavaly a Legendás állatok és megfigyelésük című mozival indult egy újabb filmsorozat, amely évtizedekkel a varázslótanonc születése előtt játszódik. 

Az univerzumformátum narratív tökéletesítése a Marvel univerzumához fűződik: a 2008-ban a Vasemberrel elindított filmsorozat filmről filmre hozta be a cég legismertebb szuperhőseit, egyre többet megmutatva egyúttal a világból, amelyben mozognak. Később az egyes hősök csapatba kovácsolása mellett tovább tágították a játékteret a világűr másik oldalán játszódó A galaxis őrzői című mozival, miközben külön folytatásokban vitték tovább a fő történetszálat. A Marvel-univerzum lényege, hogy a néző követheti az összes filmet vagy csak egy-egy hőst, de még az is lehet, hogy csak egyetlen filmre ül be, mégis jól fog szórakozni. 

– Az univerzumépítés azért is lehet ennyire sikeres, mivel a nézők több aspektusból megismerhetik az adott „verzum” világát, karaktereit – mondta lapunknak N. Juhász Tamás irodalom- és filmkritikus, aki azt is megjegyzi, hogy a filmes világépítés nem új jelenség. Az Universal filmstúdió kezdeti időszaka lehet érdekes ebből a szempontból, amikor elkezdték horrortörténetek megfilmesítését – lásd Drakula, Frankenstein vagy a Múmia –, amelyekből aztán számtalan folytatást is készítettek; majd 1943-ban megalkották az első „versus filmet”, a Frankenstein Meets the Wolf Mant. 

Azóta több ilyen univerzumot is láthattunk felépülni: N. Juhász ezek közül a későbbi slasher horrorfilmeket, mint például a Péntek 13. sorozatot vagy a Rémálom az Elm utcában-t említi, amelyeket a reboot filmek előtt szintén összekötöttek a Freddy vs. Jason című filmmel; de ideszámíthatjuk az Alien- és Predator-filmek összekapcsolását vagy éppenséggel a Star Treket. Ez szerinte talán az egyik legösszetettebb sorozatfolyam, amelyet valaha készítettek: ötvenegy éve fut, ma már több mint hétszázhúsz epizódból és tizenhárom filmből áll. Az eredeti sorozat után 1987-ben indult új sorozat, majd 2005-ig megszakítás nélkül, néha egyszerre futott több cím is, az idén pedig egy újabb indult Star Trek: Discovery címmel. Ez alapján a kritikus szerint tartós vagy éppenséggel visszatérő jelenségről beszélhetünk, amely időszakosan újra lázba hozhatja a nézőket, az olvasókat és akár a videojátékosokat is. 

H. Nagy Péter irodalomtörténész, popkultúra-kutató szerint a képregényfilmek felfutása szempontjából fontos a technológia kérdése, ugyanis igazán komolyan csak a megfelelő technológiai háttérrel lehetett hozzányúlni a történetekhez. H. Nagy azonban nem biztos abban, hogy a mostani trend az újdonság erejének elvesztése után évtizedekig kitartana. Hiszen a filmes műfajok jönnek-mennek: felépül egy klisérendszer, és az „élmény reprodukciója” egy idő után egyszerűen nem működik, a műfaj unalmassá válik. Példaként a western kifáradását hozta fel, amit éppen a Star Wars és ezzel az űropera vitt tovább egy bizonyos formában. A kutató egyébként esélyesebbnek látja, hogy évtizedek múlva a Star Wars még velünk lesz, még ha a szuperhősfilmek fölött eljár is az idő. 

A stúdióknak persze van válaszuk a nagy franchise-ok kifulladására: az elmúlt években Hollywood komolyan nyitott például Kína felé. Így nem egy ízben előfordulhatott, hogy egy-egy film a hazai közönség előtt elhasalt, de világszinten bőven visszahozta azt a pénzt, amelyet belefektettek. Ráadásul egyre kevesebb kézben összpontosul a több milliárd dolláros üzlet: egészen pontosan Mickey egér kezében. A Disney az egyébként is széles portfóliója mellé 2009-ben előbb a Marvel Studiost vásárolta fel, majd 2012-ben a Lucasfilmet és rajta keresztül a Star Wars jogait. Az utóbbi hetekben pedig felröppent a hír, hogy a többek között Marvel-szuperhősöket birtokló Fox is a Disney kezébe kerülhet. 

Ez azt jelenti a néző szempontjából, hogy például feltűnhetnének az X-Men mutánsai a Bosszúállók hősei mellett, vagy hogy végre rendezhetne valaki egy tisztességes Fantasztikus négyes filmet, amit egyelőre még nem sikerült abszolválnia a mostani jogtulajdonosnak. Másrészről viszont a Disney így példátlan méretű szórakoztatóipari mamutcéggé válna, amelyet gyakorlatilag lehetetlen lenne megkerülni a filmiparban. Ha megtörténik a felvásárlás, ha nem, a Disney addig bizonyosan futtatni fogja a már megismert és szeretett filmes univerzumokat, amíg abból bármennyi profitot is ki lehet termelni.

És éppen a képregények világa ismert arról a tényről, hogy az előző ötven évben folyamatosan képes volt a megújulásra: ma is sikerrel futnak azok a képregények, amelyeknek az 1930-as és az 1960-as évek között megalkotott szuperhősök a főszereplői. Az események aztán szépen lassan összekuszálódnak: egy-egy hős szerepét egy másik személy veszi át, vagy éppen ugyanazokkal a hősökkel a fő univerzumon átlépve egy-egy alternatív világot építenek fel, majd ezek is interakcióba lépnek egymással. Végül időről időre rebootolják az egész kiépült univerzumot, letisztázzák a kontinuitást, és friss szemmel kezdik elölről az egészet.

A fő kérdés, hogy ezt a gyakorlatot mennyire lehet átültetni a filmiparra. Egy újszülöttnek pedig minden vicc új, így ha ügyesen csinálják, harmincnégy év múlva bizony ott fogok állni a mozi vagy valami annak megfeleltethető szórakoztatóipari komplexum jegypénztáránál egy Vasember-maszkos kiskölyökkel, és az animációs technikákkal megfiatalított Robert Downey Jr. arcát fogom bámulni két órán át. 

Kell ennél sötétebb disztópia?