− Nekem sokkal egyszerűbb dolgom volt. Mindenképp egy zsoltárt szerettem volna a lemez végére. „Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik” – a 42. zsoltárt Lőrincz Hortenzia választotta, aki énekel a lemezen. Kislánykorában ez volt az első református zsoltár, amit megtanult, énekelt és zongorázott. Ő ajánlotta, jelezte, hogy ezt szeretné.
− A Héttorony fesztivál zárógáláján hétfőn a Vigadóban ad nagykoncertet két zenekarával, a Dresch Vonós Quartettel és a Dresch Quartettel. A fesztivál a Makovecz Imre által tervezett épületekben zajlott: inspirálja az építészet?
− Mindenképpen. Különösen egy kisörspusztai parasztház, amit évekkel ezelőtt vettem. Ezek a régi épületek olyanok, mint ha nem is emberi terv alapján épültek volna, hanem a hagyomány, az élet lehetőségei formálták volna őket. Talán túlzás, de olyan fölemelő érzés abba a házba belépni, mintha egy templomba lépnék be. Ám nem tartom magamat zeneszerzőnek. Csak merek zenét létrehozni: kigondolom és megharmonizálom, és helyet adok az improvizálásnak is. Az elmúlt időben ebben főszerepet kapott saját hangszerem, a fuhun. Tíz évig fejlesztettem: egy billentyűs furulya, úgy van hangolva, mint egy tenorszaxofon, ugyanolyan fogással is működik. A nagy zeneszerzők egyébként nemcsak a zeneszerzés tudományának voltak a birtokában – annak, hogyan kell létrehozni a formákat –, hanem volt fantáziájuk is. Nagy dolog az improvizálás: élővé teszi a zenét.
