„Pacsirta helyét változtatta. Szembeült a pappal, ki egész idő alatt úgy tett, mintha semmit sem venne észre. Pirosbetűs breviáriumából olvasott, fejét a folyosó belső ablakához támasztva. Beteges arca a kiálló pofacsontokkal nyugalmat árult el.
Reverendája viseltes volt, egy gombja hiányzott is, celluloid papgallérja töredezett. A hatalmas Egyháznak ez a kis, szerény katonája, ki visszautazott falujába, és ott öregedett meg szeretetben, jóságban, sejtette, miről lehet itt szó, tapintatból nem szólt, részvétből nem mutatott érdeklődést. Ő tudta, hogy ez a világ: siralomvölgy.
Csak most pillantott a leányra, kék szemével, mely az Istennel való folytonos szembenézéstől kiélesedett, s ez a határozott pillantás már nem sértette Pacsirtát. Úgy tetszett, hogy hűsíti forróságát. Hálásan nézett vissza rá, megköszönve figyelmét.
Rohama csillapult. Már nem zokogott, csak könnyezett.”
Kosztolányi Dezső Pacsirta című regényéből való az idézet. A vonaton magányosan utazó vénkisasszonyt a kívülállók számára minden előzmény nélkül görcsös zokogás rázza meg. Fájdalmán nem a fülkében ülő jó szándékú fiatalember segíteni akarása, hanem az idős pap szavak nélküli finom gesztusa, együttérzése enyhít.
Az HBO múlt héten kezdte vetíteni az izraeli sikerszéria hazai adaptációjának, a Terápiának a harmadik, befejező évadát (vezető forgatókönyvíró Tasnádi István). Az alig több mint félórás részekből összeálló sorozat öt történetszálból építkezik. Dargay András (Mácsai Pál) ezúttal is négy páciensen próbál segíteni, hogy aztán maga is terápiába kezdjen. Talán a sorozatnak is hála, túl vagyunk azon a felfogáson, amely amerikai mintára unatkozó, jó dolgukban magukkal mit kezdeni nem tudó gazdagok státusszimbólumaként tekint a pszichológushoz járásra. Nem lévén szakember, nem tudom, hogy Dr. Dargay módszerei mennyiben számítanak szokatlannak, de hát ez egy fiktív alkotás, nem oktatófilm: nem lenne történet, feszültség és konfliktus, ha a terapeuta nem válna idővel a páciensek életének részévé, ha a kellő távolságtartást félretéve nem szippantaná be őt is a kezelés folyamata. Saját kudarcai, frusztrációi, vágyai, félelme betegségtől, magánytól, haláltól különös kölcsönhatásba kerülnek a kezeltek érzéseivel. Főhősünk természetesen szakmai válságba is kerül, nyomasztják hivatása korlátai, amelyeket újra és újra, huszonöt év praxis után is meg kell tapasztalnia. Két légy rángatja egymást a légypapíron – írja körül érzéseit pimaszul fiatal kollégájának, Adélnak (Balsai Móni). Akihez csak egy gyógyszer felírása miatt érkezik, de nyilvánvaló, hogy első, tűpontos színészi játékkal előadott találkozásuk egy bonyolult kapcsolat kezdete.
A sorozat koncepciója komoly próbatétel elé állítja az egyes epizódok rendezőit és a színészeket. Az idő nagy részében két ember beszélget egymással szemben egy rendelőben. Nem elcsépelt fordulat itt, hogy jelentése, súlya van minden kimondott szónak, gesztusnak, arcrándulásnak. Eddig megtérült a befektetett energia: a színészek jutalomjátékát látjuk. Udvaros Dorottya egyszerre drámai, könnyed és (ön)ironikus a bulvártévé jégtánc revüjére készülő színésznő szerepében; Schell Judit karakterének alapproblémáját – férje érzelmi agressziója hajszolja kóros kényszerességbe – már akkor megértjük, átéljük, amikor még szinte semmilyen egyértelmű információ nem hangzik el minderről; a barátnője meggyilkolásával gyanúsított, magát bűnözőként azonosító Zsolt bőrébe, rabruhájába bújt Vilmányi Benett pedig éppen annyira félelmetes, mint amennyire kiszolgáltatott, sebzett, túlérzékeny. Számomra az igazi meglepetést a felesége halála után Budapestre költöztetett idős székelyt alakító erdélyi Czintos József okozta, aki az archaikus, a szakralitástól még nem elszakított életforma és a szekularizált, modern nagyvárosi létezés feloldhatatlan ellentétét ábrázolja. És mindezt mindenfajta modorosság, hamis romantika nélkül.
Dargay András figurája számára állandó dilemma, hogy mikor kell aktívan segíteni, és mikor több ennél a puszta együttérzés. Nem tudni még, ez most miként fogja összekuszálni az ő és páciensei életét, de biztosan lehetünk abban, hogy ez az évad is bőven tartogat váratlan fordulatokat, katartikus pillanatokat. Nem csak ezekben van a sorozat ereje, sikerének titka. Ha figyelünk, és hagyjuk magunkat sodortatni a történettel, egyszer csak rádöbbenhetünk, hogy nagyon is ismerős hétköznapi nehézségekkel, traumákkal, szorongással, tragédiákkal küzdenek a szereplők, akik igazából semmi olyasmit nem élnek át, ami velünk ne történhetne meg.
Ez a világ: siralomvölgy – üzeni Kosztolányi. A lélek felkent, hivatásos vagy helyzet adta orvosának sohasem könnyű a dolga. De azért a feladat általában nem is reménytelen. A Terápia minderről illúziótlanul, mégis élvezhetően, néha egyenesen szórakoztatóan mesél.
(Terápia, HBO, minden hétköznap 20 óra)
