Hatodik fejezetéhez érkezett a Fehér köpeny és rajzasztal elnevezésű pódiumbeszélgetés-sorozat a Lechner Tudásközpontban. A rendezvény célja a magyar építészszakma krémjének bemutatása: a legutóbbi alkalommal Callmeyer Ferenc ült le Mészáros Ábellel, hogy megossza emlékeit a közönséggel.
A jövőre immáron 90 éves építész Miskolcon látta meg a napvilágot, a diploma megszerzése után a Mezőtervnél, majd az Ipartervnél dolgozott. – A Mezőtervnél Hajós Alfréd ült velem szemben, jó barátságot ápoltunk. Vicces volt, amikor az irodában versenyt hirdettek, amelynek során mindennap ellenőrizték, ki milyen hatékonysággal dolgozik, és a legügyesebb nevét mindig be is mondták. Ebben leginkább Rácz György jeleskedett, aki időnként százötven százalékot teljesített. A szégyensor végén pedig többnyire Hajós Alfréd állt, aki egyszer kérdőre is vonta Ráczot, mi lehet a különbség kettőjük között, amikor ugyanúgy húzzák a vonalat. Rácz erre elvette Hajós munkalapját, alakított rajta kicsit, és az értékelésnél nagy örömmel jelentették, hogy Hajós elvtárs végre kiemelkedőt nyújtott – mesélte Callmeyer.
A tervezőirodánál az építész egyébként legtöbbször Tóth Kálmánnal dolgozott együtt, az ő feladatuk volt a műemlékileg fontos épületek felmérése, megmentése, felújítása. Munkájuk révén maradhattak meg olyan Balaton környéki épületek (igaz, új funkcióval felruházva), mint például a tihanyi magtár (mozi és művelődési ház) vagy a Rege-udvar (cukrászda). Ekkoriban kapta meg első ízben az Ybl-díjat is, méghozzá a püspökladányi víztorony megtervezéséért.
A beszélgetés során szó esett Callmeyer 1956-os élményeiről is. Elszenvedőként részt vett a véres csütörtökön a Kossuth téren: körülötte nagyon sokan elestek, míg ő agyvelővel borítva be tudott mászni a földművelésügyi minisztérium épületébe, ahol, mint később kiderült, Tamás Károly közigazgatási államtitkár segített neki. Később aztán Callmeyer el is döntötte, emléket állít a halottaknak, s bár engedélyt nem kapott rá, egy kőművessel kiment a helyszínre, s a lövésnyomok mintájára bronzgolyókat fúrtak az árkád oszlopaiba. – Senki se kérdezte, mit csinálunk, a portástól még áramot is kértünk a művelethez – emlékezett vissza Callmeyer, aki azóta is büszke erre a munkájára.
Angliai kitérőjéről is élvezettel beszélt: Richard Sheppard irodájában dolgozott (többek között ő tervezte az uxbridge-i Brunel Műszaki Egyetem több épületét), ahol végül egy kiemelkedő állásajánlatot utasított vissza, s hazaköltözött. – Amikor Sheppard azt kérdezte, miért döntöttem így, azt feleltem neki: mert Budapesten nyaranta, ha végeztem a munkáimmal, a rakparton egészen le tudok sétálni a Dunához, hogy belelógassam a lábamat, míg ez Londonban a Temze esetében nem lehetséges – fogalmazott viccesen az építész.
Pályája azonban Magyarországon is sikerrel folytatódott, ő honosította meg itthon a könnyűszerkezetes, előregyártott elemekkel dolgozó CLASP építési rendszert, illetve barátaival (Tenke Tiborral és Mester Árpáddal) több városrendezési pályázaton is részt vettek. Az ő kezük munkáját dicséri például az újpalotai lakótelep kialakítása. – Tibor egy olyan épületet tervezett, amelynek a tetején volt a víztorony. Mivel akkoriban egy kis garzonban nyomorgott a családjával, szerette volna, ha ebbe a házba kiutalnak neki egy nagyobb lakást, a tanács azonban magasról tett az igényeire – árulta el keserűen Callmeyer, és úgy véli, a jelen építészetének az a baja, hogy a kivagyiság lett a fontos, pedig szerinte inkább a hagyományosabb, a népi értékeket is szem előtt tartó irányvonal lenne a jó irány a Kárpát-medencében.
