Sade gróf 1785-ben írta Szodoma százhúsz napja című regényét egy több mint tíz méter hosszú pergamentekercsre, miközben börtönbüntetését töltötte a Bastille-ban. A nemi perverziókat módszeres alapossággal bemutató írást szerdán bocsátották volna árverésre – olvasható az MTI összeállításában.
A francia kulturális minisztérium azonban a héten nemzeti kincsnek nyilvánította Sade márki kéziratát és a szürrealizmus teoretikusaként számontartott André Breton író, esztéta négy munkáját. A műveket a rendelkezés következtében nem lehet külföldi vásárlónak eladni.
Sade márki könyve iránt amerikai és európai vásárlók is érdeklődtek – közölte a párizsi székhelyű Aguttes árverési ház.
A francia államnak 30 hónapja van arra, hogy közadakozásból, magánadományokból előteremtse az árverésről kivont tételek árát, ha ez nem sikerül, azokat ismét árverésre bocsáthatják.
A márki, aki a francia forradalom kitörésekor, 1789-ben kiszabadult a Bastille-ból, cellájában hagyta a regényt, amelyet csak később találtak meg és publikáltak.
A kézirat az előzetes becslések szerint 4-6 millió eurót (1,3-1,9 milliárd forintot) ér.
A regény cselekménye egy elzárt világban játszódik, ahol a hatalom négy kényúr kezében van. Az írás az összes létező nemi perverziót felvonultatja az értük a korabeli törvények alapján kiszabható büntetések súlyossága szerint csoportosítva azokat.
Breton négy írását, a szürrealista művészeti mozgalom alapvetéseit az árverés előtt 5,5 millió euróra (1,7 milliárd forintra) becsülték.
Sade márki regénye és Breton művei az Aristophil-csoport 130 ezer darabos gyűjteményéből kerültek volna árverésre. Az 1990-ben alapított csoportnak 18 ezer befektetője volt, a társaság azonban 2015-ben csődbe ment, alapítóját, Gérard Lhéritier-t csalásért vették őrizetbe, és vizsgálat indult ellene.
A hatalmas gyűjteményt, amelyben egyebek mellett Dumas A három testőr című regényének eredeti kézirata is megtalálható, árveréseken próbálják értékesíteni, hogy a befektetőket kártalanítsák.