A 2014-ben Cseh Tamás-program néven, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) keretein belül indított könnyűzenei támogató rendszer 2017 októberétől nevet és arculatot váltva Hangfoglaló programként viszi tovább a hazai könnyűzene ösztönzésére és népszerűsítésére létrehozott sokoldalú tevékenységét. A kezdeményezés elsőrendű célja a zenekari támogatás (az idei pályázat során ez együttesenként egységesen két-két millió forint), emellett a koncerthelyszínek segítése és a zenetanulás ösztönzése is alappillérnek számít.
A Hangfoglaló a tapasztalatok megvitatására rendszeresen tart fórumokat és szakmai eszmecseréket, ennek idei utolsó alkalma a hazai klubhelyzetről, a szponzorációs lehetőségekről, koncertszervezésről szólt. A felvezetőben Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló program ideiglenes kollégiumának vezetője arról beszélt, hogy a klubok támogatásának indulásakor érdekes volt szembesülniük vele: a különféle helyek többsége nem infrastrukturális fejlesztésre szeretett volna pénzt kapni, hanem sokkal inkább az események megszervezésére. Bajnai a valószínűleg mindig megmaradó Budapest–vidék különbségekről is szólt; szomorúan konstatálta ugyanis, bizonyos megyékből alig érkeztek be hozzájuk pályázatok, máshol pedig az érezteti hatását, hogy egy-egy település a felsőoktatásának megszűnésével a koncertekre járó bázisát is elveszítette.
Ezt Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője is megerősítette. Pulai bemutatta a felmérést, amelyben a hazai klubok működését vizsgálták. A kutatás önkéntes alapon és megkeresés útján készült, így nem mondható reprezentatívnak (nagyjából nyolcvan klub válaszolt érdemben), ennek ellenére érdekes dolgok derültek ki. Például az, hogy a fellépések jegyára átlagban ezerháromszáz forint körül mozog, ugyanakkor az egy-egy koncertre fordított költség magasabb, mint az abból származó bevétel. Még furább, hogy az ingyenes koncerteken relatíve kevesebb a klubok vesztesége.
A száraz tények után maguk az érintettek ültek asztalhoz, hogy a jelenlegi klubhelyzetről beszámoljanak. Kovács Attila, a soproni Hangár Music Garden vezetője kiemelte, a megjelentek mindannyian kicsit őrültek, amiért ezt a munkát végzik, de szívügyüknek érzik, hogy színvonalas programokat nyújtsanak a közönségnek. Kifejtette: az egyik fő probléma, hogy a koncertlátogatók egy-egy estét nem tartanak feltétlenül kulturális élménynek, inkább csak bulizni szeretnének egy jót. Süli András, a debreceni Víztorony programigazgatója hozzáfűzte, éppen emiatt kellene elérni, hogy úgy tekintsenek egy-egy koncertre az emberek, mint egy színházi előadásra vagy mozira: ezekért inkább hajlandók pénzt áldozni (szemben a zenei élménnyel). Ráadásul hétköznap is elmennek rá, míg ha koncertről van szó, sokan ódzkodnak ettől. Budapesten persze más a helyzet, hiszen a fővárosba sokkal több külföldi fellépő is eljön, akik nem feltétlenül hét végén érnek ide a turnéjukkal. Horváth Máté, a Dürer Kert promótere megjegyezte, ezekben az esetekben viszont pont arra törekednek, hogy a koncertek ne tartsanak túl sokáig, mert így még bárki idejében haza tud jutni pihenni.
Összességében tehát a szervezők igyekeznek odafigyelni a közönség igényeire (hiszen a népszerű zenekarok bevételt hoznak, ebből működhet a klub, és esetenként megpróbálhat feltörekvő csapatokat is bemutatni). Ám minden résztvevő egyetértett abban, hogy a koncertlátogatók szemléletformálására is szükség lenne, és szerintük ez lehet a Hangfoglaló kezdeményezésen belül a következő lépcsőfok.
