Múlhatatlan szerelem köti össze Cseh Tamás dalait és a Vodku Fiait. A zenekar 2010 telén ült össze először ezeket a dalokat játszani egy pesti kocsmában, és már néhány szám után azt vehették észre a muzsikusok, hogy a tizenévesektől kezdve az idősekig „furcsa szeretem-színe lett mindenkinek”. Azóta volt egy-két este: színész barátaikkal együtt több mint kétszázszor játszották Cseh Tamás műveit. – Pedig szemben sok zenekarral, mi ezt sosem akartuk iparszerűen művelni, igazából nem terveztünk sok koncertet – mondja a zenekar gitárosa, énekese, Bata István. – De az első fellépések után mindig legalább négy-öt szervező jött oda hozzánk, hogy menjünk, csináljuk még, mert Cseh Tamás dalaira máshol is szükség van. Ez a mondat cseng a fülünkben azóta is, hogy „szükség van erre” − ráadásul ezt mások mondják, nem csak a saját fejünk után megyünk. Így aztán sokfelé járunk. Az meg talán nem szorul hosszabb magyarázatra, miért köt minket ilyen nagy szerelem ezekhez a dalokhoz. Olyan sajátos műfajban íródtak, amit soha senki más nem csinált. Nem folk, nem beat, de nem is könnyűzene. Városi dalnak sem nevezhető valójában, az oroszoknál legalábbis a városi dal egészen mást jelent. De Cseh Tamásnál, valamint Bereményi Gézánál még senki nem rajzolta meg pontosabban, hogy hogyan élünk Magyarországon, elsősorban Budapesten.
Cseh Tamás hatalmas életművéből valóban rendhagyó, többkötetes hangzó történelemkönyv állítható össze, a Vodku Fiai zenekar más muzsikusokkal és színészekkel együttműködve ezt már meg is tette az év elején. A különböző korokat megjelenítő díszletek között, régi újságcikkek és más kordokumentumok fölhasználásával két estén át idézték meg Cseh Tamás dalain keresztül a napsütötte 60-as, az esőverte 70-es és a csuklya alatt rejtőző 80-as éveket, majd a rendszerváltást követő reményteljes és kiábrándító időszakot, dugig megtöltve a MOM Kulturális Központot. 2018. január 21-én – a magyar kultúra napja és Cseh Tamás 75. születésnapja előtt egy nappal – délután és este pedig a kétezer főt befogadó MOM Sportban lépnek föl a Get Closer koncertsorozat részeként.