„Nem volt normális agyrendszerű. Azonban kétségtelen a nagy festői tehetsége. Legjobb munkáin csodálatos színharmóniák lepik meg az embert, oly harmóniák, amilyenek másutt nem láthatók.” Lyka Károly művészettörténész 1930-ban így méltatta Csontváry Kosztka Tivadart az Új Idők hasábjain, az Ernst Múzeumban akkor megrendezett kiállítása apropóján. A festőművész nagyságára számos érvet hoz fel, furcsaságaira két példát említ: Ferenc József betegeskedése idején a gyógyszerész Csontváry parancsokat küldözgetett a király helyes kezelésére vonatkozóan, továbbá kibérelte volna a Keleti pályaudvart egy különösen nagy méretű kép festéséhez. Valószínűleg utóbbi nagy álma vezetett a halálához: tréfás kedvű barátai hivatalos, fejléces papíron válaszoltak beadványaira, állítván, a vasúttársaság tetemes összegért hajlandó a kérésének eleget tenni. Csontváry úgy gondolta, majd kikoplalja a bérleti díjat. És miután a Tanácsköztársaság államosította a patikáját, volt alkalma éhen halni.
Közismert, hogy Lehel Ferenc festő, művészeti író, valamint Gerlóczy Gedeon építész közbelépése akadályozta meg, hogy Csontváry festményei ne szekérponyvaként végezzék be sorsukat. És bár Nyugat-Európában még az 1990-es években sem sikerült elismertetni művészetét vándorkiállításokon, itthon tömegek kíváncsiak „az őrült zseni” kiállításaira, míg képeinek leütési ára rekordokat döntöget az aukciókon. Így volt ez 1993-ban is, amikor először árvereztek el Csontváry-festményt: a Blitz Galéria aukcióján ötmillió forintnál végezte a Halászat Castellamaréban – akkoriban jegyzett festők jó képeit ennek az összegnek a tizedéért is meg lehetett vásárolni. Csontváry a Nagyházi, illetve a Virág Judit Galéria árverésein is rekordokat döntögetett, a Kieselbach árverésén a Traui tájkép naplemente idején 230 millióért kelt el 2012-ben. Hogy a festmények piacán születik-e újabb árverési rekord aranyvasárnap a kongresszusi központban, erről nem érdemes találgatni, annyi bizonyos: 100 millió forintos kikiáltási árról itthon még sosem indult licit festményért. A Virág Judit Galéria aukcióján pedig ennyit kérnek Csontváry Taorminában festett képéért, az Olasz halászért.
Utoljára közönség előtt a Fränkel Szalon 1936-os Csontváry-kiállításán szerepelt a több mint hetven évig lappangó festmény, ezek után került az Egyesült Izzó egykori vezetőjének, Neményi Bertalannak a kollekciójába. A kifinomult ízlésű műgyűjtő Csontvárynak 13 festményét vásárolta meg – azaz a 127 képből álló életmű körülbelül tizedét. (Mintegy 22 Csontváry-festmény lehet magángyűjtőknél, ehhez jönnek még a pszeudo-Csontváryk, az a mintegy másfél száz hamis festmény, amivel Gegesi Kiss Pál műgyűjtőt egykor rászedték.) Neményi Bertalan nyitott szemléletére jellemző, hogy Rippl-Rónai Józseftől 25, Gulácsy Lajostól 14 képet vásárolt, de kollekciójában ott volt Manet, Toulouse-Lautrec, Chagall, Klee, Kandinszkij, Munch, Utrillo, Klimt, Schiele és Kokoschka is. A II. világháború utolsó hónapjaiban a gyűjtemény egy részét a Hitelbank széfjében őriztette, amit a szovjet hadsereg hozzáértő művészettörténészekkel kirabolt; a szakirodalom hosszú ideig úgy hitte, az Olasz halász is orosz hadizsákmányként tűnt el Budapestről 1945-ben, bár Neményi Bertalan a képet nem tüntette föl veszteséglistáján. 1947-ben, rejtélyes körülmények között meghalt New Yorkban, az Olasz halász csak 2009-ben került újra a művészettörténészek látókörébe. Tulajdonosa pedig most látta elérkezettnek az időt arra, hogy aukcióra bocsássa.
A jó állapotú kép 1901 körül készült. Csontváry 1901–1905 között többször járt Taorminában, ahol topográfiai hűséggel festette meg a városba vezető út helyszíneit, a taorminai görög színházat, valamint az óvárost. (Kaszás Gábor művészettörténész szerint olyan alapos munkát végzett, mint a fotósok, amikor több darabból készítenek egy panorámaképet.) A Palazzo Corvaia udvarát – ahogy a galéria katalógusából is kiderül – Csontváry minden valószínűség szerint egy képeslap, Giovanni Crupi fotográfiája nyomán festette, természetesen olyan, másutt nem látható színharmóniákkal, amilyenek Lyka Károlyt is lenyűgözték.
A Virág Judit Galéria egy másik lappangót is árverésre bocsát: Tihanyi Lajos 1908-ban festett, Pont St. Michel című képe mintegy száz év után, 2004-ben bukkant föl újra a nagyközönség előtt. A kép párdarabja – ugyanezzel a címmel − egy éve 170 milliós rekordáron kelt el a Kieselbach árverésén, ám most ez az alkotás akár az „Egyet fizet, kettőt kap” alcímet is megkaphatná: a vászon hátoldalán Tihanyinak egy teljesen befejezett műve, az 1907 nyarán Nagybányán festett Ádám és Éva látható.
