Mi történik, ha az ezredforduló környékén született generáció fölfedezi magának a 90-es éveket? Bebizonyosodik, hogy a naprakésznek látszó megállapítások nagyon gyorsan érvényüket vesztik, és amin ma nevetünk, azon pár év múlva jó eséllyel föl fogunk majd háborodni. Minden idők egyik legnépszerűbb és legtöbbet idézett sitcomjának, a Jóbarátoknak (Friends) a példája legalábbis erre enged következtetni. A sorozat 1994-től tíz évadon át futott, és ma már alig találunk olyan, a legnagyobb tévéshow-kat összesítő listát, amelyen ne lenne az élbolyban a hat New York-i fiatal mindennapjait bemutató produkció. Ám a rajongók véleményét gyorsan felülírhatja a fiatalabb generáció ítélete. A huszonéves korosztály a Netflixen – ahol előfizetéssel korlátlanul nézhetünk filmeket és sorozatokat – szembesülhetett először a Jóbarátokkal. Mivel az előzetes tudás terhétől mentesen, szabadon nézhették a szériát, véleményükért csak az aktuális korszellemet tehetjük felelőssé. Ebből kiindulva a 90-es évek a távoli múlt egy gyanús szeletének látszik csupán.
Kevesen gondolták volna: egy komédia részeinek apropóján döbbenhetünk rá, hogy a 90-es években rasszista, szexista és homofób vicceken nevetett a közönség. A huszonéves nézők mindenesetre erről írnak a közösségi média felületein. Szerintük a Jóbarátok olyan témákból csinál viccet, amiken egyáltalán nem volna szabad kacagni.
Legfőbb kifogásuk a homofóbia. Az egyik főszereplő, Chandler (Matthew Perry) állandóan attól retteg, hogy melegnek nézik, félelme pedig újabb és újabb tréfák forrása, amit a fiatal közönség fölöttébb rossz néven vett. Ugyanígy nehezményezték, hogy a paleontológusprofesszorként feltűnő Ross (David Schwimmer) első felesége és közös gyermekük édesanyja leszbikus, ami komoly szerepet játszott a házasság felbomlásában, és ezt a szereplők sem rejtették véka alá. Számtalanszor idézik meg az alakját, és tréfálnak a kárára. Az pedig csak hab volt a tortán számukra, hogy Chandler apja egy Las Vegas-i drag queen, aki női ruhába bújva szórakoztatja a kaszinóváros közönségét, alapot adva a kevésbé korrekt viccelődésre (kezdve azzal, hogy a férfit Kathleen Turner alakította).
Nem hagyta szó nélkül a kritikus közönség a vélt szexizmust sem. A nagy nőcsábászként (és nem túl bonyolult lélekként) megismert Joey (Matt LeBlanc) sorozatos megjegyzései az ellenkező nemre sokaknál kicsapták a biztosítékot. De a három női karakter, Rachel (Jennifer Aniston), Monica (Courteney Cox) és Phoebe (Lisa Kudrow) megjelenítésével sem voltak feltétlenül elégedettek az újdonsült nézők. A testsúlyra, a szépségre és a szellemi teljesítményre tett megjegyzésekből nem lehet viccet csinálni – hangsúlyozták többen. Azt pedig vitára sem érdemes evidenciaként kezelik, hogy a Jóbarátok velejéig rasszista, hiszen nagyon kevés kivételtől eltekintve csak fehér színészeket láthatunk a produkcióban.
A fölháborodott kommentáradat láttán többen védelmükbe vették a Jóbarátokat. A Metro publicistája igyekezett felhívni a dühös fiatalok véleményét, hogy bár valóban sok probléma van a sorozattal – a faji sokszínűség kérdése például tényleg megválaszolatlan –, számos kifogásolt rész viszont éppen az elfogadást szorgalmazza. Bár Chandler fél tőle, hogy melegnek nézik, nem azért, mert szerinte az természetellenes volna. A karakter tökéletesen elfogadja a másik embert olyannak, amilyen, félelme a saját tanácstalanságának és paranoiájának eredménye; nem a melegeket neveti ki, csak saját magát. És ugyanez igaz a nőként fellépő apát bemutató epizódra és a legtöbb olyan esetre, amikor a sorozat látszólag a homoszexuálisok kárára viccel. – Miért ne mutatnák be precízen a sztereotípiákat, ha éppen lebontani akarják őket?
Nem egyedülálló jelenség a Jóbarátok felülvizsgálata. Az elmúlt években több sorozat került már a lencsecserén átesett nagyító alá, sokszor egészen érdekes végeredménnyel. Az amerikai kulturális sztereotípiákat módszeresen kikezdő A Simpson családot (és leszármazottait, a South parkot és a Family guyt) vádolták már rasszizmussal, a minden idők egyik legjobb sorozatának tartott Seinfeld pedig szinte mindent megkapott, a homofóbiától az idegengyűlöletig. És még a Bolondos dallamok rajzfilmsorozat epizódjai sem úszhatták meg, Tapsi Hapsinak és barátainak nyílt rasszizmusát számtalanszor leleplezték már.
A sitcomok keltette fölháborodásra reagálva a Toronto Star kolumnistája ugyanakkor figyelmezteti a huszonéveseket, egyszer ők is lesznek idősebbek, és akkor magyarázkodhatnak az unokáiknak, miért nem fordítottak nagyobb figyelmet a tévében a klímaváltozásra, és miért nem propagálták a szelektív szemétgyűjtést és a komposztálást.
