Közel másfél évtized a pályán meghozta gyümölcsét: a 2018-as Grammy-n tarolt Bruno Mars, a zenész mind a hat jelölését díjra tudta váltani. Míg a That’s What I Like az év dala lett, addig a 24K album, valamint a címadó szám megkapta az év lemezéért és az év felvételéért járó elismerést. A hawaii születésű énekes ezzel holtversenyben végzett a szintén hat díjat kapó Kendrick Lamarral. A vasárnap éjjel tartott 60. Grammy-díjátadó nagy vesztese velük szemben Jay-Z volt, aki üres kézzel távozott. A várakozásokat Mars abszolút felülmúlta. A The Guardian két nappal korábban közzétett esélylatolgatását például bőven lepipálta. A brit portál a főbb kategóriákban Jay-Z, Luis Fonsi és az 1-800-273-8255 sikerére számított, miközben maga sem a hawaii dalszerzőnek, inkább Kendrick Lamarnak és a Despacitónak adta volna a díjakat. Utóbbi háttérbe szorulását meglepőnek is nevezhetjük, tekintve, hogy egyértelműen a tavalyi nyár slágeréről van szó. Jay-Z pedig tizenharmadjára próbálkozott, így arra lehetett számítani, hogy most nemcsak egy adott teljesítményét, de egész eddigi pályáját méltatják majd. Mégis más aratta le a babérokat – mit tud Bruno Mars, amiért az övé lehetett az este?
Peter Gene Hernandez 1985 októberében, zenészcsaládba született. Kora gyerekkorától hangszert ragadott ő is, négyévesen már a családi zenekarban találjuk, nagybátyja mintájára pedig ő is Presley-imitátorként aratott sikereket. Tinédzserként is családjával adott elő, és már nemcsak a rock’n’roll királyát, de Michael Jacksont is igyekezett leutánozni. A hawaii Midweek 1990-ben már „kis Elvis”-ként is írt róla, sőt, a két évvel későbbi Első állomás: Las Vegas című filmben is felbukkant. Itt még Bruno Hernandez néven alakította Kis Elvist olyan sztárok oldalán, mint Nicolas Cage vagy Sarah Jessica Parker. Színészként azóta sem hódította meg a filmvásznat, jegyzett viszont számos hollywoodi sikerfilmben felhangzó számot, itt-ott pedig szinkronhangként is elcsíphettük. Közreműködött A Cleveland-Show egy epizódjában, négy évvel ezelőtt pedig a Rio 2.-ben kölcsönözte egy papagájnak hangját.
Phillip Lawrence dalszerzőnek egy barátja mutatta be, hogy aztán a 2000-es évek elejére a Bruno Mars művésznevet felvett fiú már számos világsztár slágereinek írásában működjön közre. Többek között olyan dalokba dolgozott be, mint Flo Ridától a Right ’Round, vagy épp Travie McCoytól a Billionaire. A 2010-es dél-afrikai labdarúgó világbajnokság számát, a K’Naan-féle Wavin’ Flag-et szintén részben ő írta, illetve producerként is közreműködött. A zeneiparban töltött évek meghozták eredményüket: az egyre ismertebb, népszerűbb Mars 2009-ben saját szerzeményével, a Nothin’ on You-val mutatkozhatott be. Ez viszont még nem tisztán saját dal volt: a B. o. B. néven ismert rappernek írta, bár ő maga is vokálozott rajta. Az addig háttérben maradó énekes-dalszerző ismertségén nagyot dobott a nóta, bár akadtak, akik pont az ő teljesítményét húzták le. A Pitchfork szerkesztője, Jayson Greene például úgy vélte, Mars dúdolása olyan, mint egy „légkondicionált Coldplay-aláfestés”, míg a Slant Magazine szerzője azt írta, inkább választaná Sacha Baron Cohen Brünóját, mint a hawaii énekest.
Néhány hónapra rá aztán jött az első saját dala és önálló albuma is: a Just the Way You Are hamar népszerű sláger lett, de jól fogyott a bemutatkozó lemez, a Do-Wops & Hooligans is. A Billboard élén landoló dalszerző-énekes soron következő dalai, a Grenade és az It Will Rain szintén arattak, és már ez az év is számos Grammy-jelölést hozott a zenésznek. Sőt, a Just The Way You Are-ral a legjobb férfiénekesi teljesítménynek szóló díjat is bezsebelhette, hogy aztán legközelebb három évvel később távozhasson Grammy-elismeréssel. Mars egyébként 2016 óta minden Grammy-jelölését díjra tudta váltani, a tendenciát látva pedig annyira nem lepődhettünk meg az idei eredményen sem.
A Noisey másfél éve arról írt: többek közt átalakulásaival bizonyítja rendre Mars, hogy az évtized egyik legfontosabb előadói között a helye. A szerző Dr. Jekyll és Mr. Hyde példáját hozta hasonlatként, rámutatva, miként tud az énekes-dalszerző hol elragadó jófiú, máskor igazi anyaszomorító lenni. – Jekyll-Bruno az az émelyítően megnyerő fiatalember, aki a Grenade című dalt adta nekünk – írta Lauren O’Neill, példaként hozva a Just the Way You Are című számot, amiben Mars arról énekel: ő bizony úgy szereti a barátnőjét, ahogy van. A nő hiába aggódik, tart a tökéletlenségeitől, a zenésznek minden egyes apróság tetszik, őt nem lehet kiábrándítani.
És mikor már teljesen elragadtatnánk magunkat, jön Hyde-Bruno, az előző karakter tökéletes ellentéte: nyegle, laza arc, aki biztosít mindenkit róla, hogy őt itt nem lehet lepipálni. A Noisey cikke szerint többek között neki köszönhetjük a 24K Magis című dalt is, ami egy abszolút fogyasztható, bombasztikus popsláger lett. – Bruno Mars ezen oldala jó. Ragyog, elbűvölő hatást kelt: venne neked egy daiquirit, bébinek hívna, te pedig odáig lennél tőle – vélekedett a zenei oldal szerzője. Érdekes szerinte közelebbről szemügyre venni, hogy meglássuk Michael Jackson és James Brown szerelemgyermekét, aki hol egyik, hol másik oldalát képes megcsillantani. Egyben azt a Marsot, aki a lazaság tökéletes ellentétét testesítette meg: aki egy egyetemi dzsekiben belopta magát a házibuliba, hogy később mégis bizonyítsa, ő a parti abszolút királya.
Mars második albumával (Unorthodox Jukebox) igyekezett is kiengedni már a benne rejlő kisördögöt, s azt a dalszerzőt, aki korábban nagyívű slágerek írásában vett részt, de saját jogán még nem diadalmaskodhatott. A mostani Grammy-díjeső bizonyította, hogy nem csak egy oldaláért szeretik az r’n’b hawaii dalgyárosát.
