Szecessziós sokszínűség a pusztában

Egy nemrég megjelent hiánypótló tanulmánykötet átfogó képet fest a stílus vidéki képviselőiről.

Komoly szakkönyv jelent meg nemrégiben a Kiskun Múzeum gondozásában. A Szecesszió az Alföldön – Dolgozatok a régió művészet- és várostörténetéről című kötet gyakorlatilag hiánypótló, hiszen a vidéki szecessziós építészetről ad, ha nem is teljes, de meglehetősen átfogó képet.

A könyv a Városépítő polgármesterek és az „alföldi szecesszió” című, 2015 októberében Kiskunfélegyházán megrendezett konferencia (majdnem mindegyik) előadásának szerkesztett változataiból állt össze. Ahogy Budapesten, a Fugában látható Ez is szecesszió című kiállítás (amely mintalapok segítségével mutatja be a stílus ihletforrásait és sokszínűségét) megnyitójával összekötött könyvbemutatón elhangzott: a konferencia is fontos lépés volt afelé, hogy közelebbi képet kaphassunk a szecesszió vidéki fellegvárairól, a kötet pedig megkerülhetetlen szakirodalommá válhat, akár már a közeljövőben is.

A kiállításában tankönyveket idéző, vaskos, ugyanakkor jól tagolt és könnyen olvasható, illusztrációkat is rejtő Szecesszió az Alföldön az építészet kedvelői számára mindenképpen ajánlott munka. Nemcsak egy-egy város (például Nyíregyháza, Debrecen, Arad, Hódmezővásárhely, Szeged, Szentes, Szabadka vagy Nagykőrös) kiemelkedő építészeti emlékeiről, meg nem valósult tervekről tudhatunk meg belőle sok mindent, de a korszak olyan építészeiről is (Kövér Lajos, Führer Miklós, Pavlovits Károly, Dobovszky József, Sztrucskó József), akiknek a neve és munkássága eleddig talán csak a helyiek számára volt ismert (vagy még nekik sem).  

Bár talán ezt nem is tűzték ki célul, de ez a mű nem vállalkozik arra, hogy kifejtse: valóban létezik-e csak az Alföldre jellemző szecessziós építészeti stílus (amelyet a virágos stílus és az alföldi szecesszió elnevezésekkel illettek már). Bár a kettős előszóban Keserü Katalin művészettörténész (szerepeltetése nem véletlen, ő volt az első, akit foglalkoztatni kezdett ez a felvetés), valamint a szerkesztők (Mészáros Márta, Brunner Attila és Veress Dániel) röviden körbejárják a kérdést, a szerzők azonban nem vonnak le konklúziót, nem kapunk arra tényleges választ, van-e vajon jól beazonosítható pusztastíl.

Mindez persze nem vesz el a tanulmányok értékéből. Földi Imelga esszéje például Arad építészeti remekeivel foglalkozik igen behatóan, s teszi fel a szecesszió térképére a várost, Sipos Anna Szentessel, Bodó Péter Hódmezővásárhellyel, Gordana Prcic Vujnovic Szabadkával teszi meg ugyanezt. Veress Dániel Debrecen vonatkozásában elemez néhány páratlan épületet és tér ki egy meg nem valósult tervre. Garai Péter tanulmánya viszont azért érdemel külön is dicséretet, mert egy egész megyét (Szabolcs-Szatmár-Bereg) próbál ebből a szempontból lefedni, ahogy Valkay Zoltán is egy kisebb régió (Zenta és Magyarkanizsa környéke) bemutatására vállalkozott.

A fekete-fehér fotók nagy segítséget nyújtanak abban, hogy bizonyos épületekről legalább minimálisan el tudjuk képzelni, milyenek – igaz, a nyomtatás miatt helyenként szürke masszává olvadnak az apró részletek, díszítések. Ugyanakkor jó lett volna a könyv végére egy településekre lebontott címjegyzéket is illeszteni, hogy a még álló szecessziós remekeket könnyebben megtalálhassa a kirándulni vágyó olvasó.

Ha a meghatározó és kiemelkedő épített környezetről esik szó, a többség hajlamos leragadni Budapestnél, és eszébe sem jut, hogy az ország többi pontjáról (vagy akár a határon túli magyarlakta területekről) említést tegyen. A Szecesszió az Alföldön pont abban segít, hogy végre a vidék és a vidéken alkotó építészek egy része is megkapja a neki kijáró tiszteletet.