A Carpathia legénysége és az MTK játékosai közötti mérkőzés ötlete onnét eredt, hogy a lapok lehozták a hírt, miszerint angol futballklubok jótékonysági mérkőzéseket rendeznek, amelyek bevételeiből a Titanic túlélőit segélyezik. Innét egyenes út vezetett oda, hogy Budapesten is legyen hasonló esemény, ám akkor már az amúgy is több ponton magyar vonatkozású hajó legénységével, akiknek a delegációja Fiumébe érkezésüket követően azonnal felszállt a pesti vonatra, de már előtte is, miután Gibraltár közelében telegramon megkapták az MTK meghívóját, éjjelente a fedélzet egy elkerített részén gyakoroltak a futballmeccsre. Amelyre eredetileg május 9-én került volna sor, ám az MTK elnöke, Brüll Alfréd javaslatára Budapestre invitálták Sir Arthur H. Rostront is, akinek jöttét megvárták a kezdőrúgással. A Carpathia kapitányának tiszteletére Fiumében fogadást rendezett gróf Wickenburg István kormányzó és Jekelfalussy Zoltán, a kivándorlást felügyelő királyi biztos, ami után Rostron a másodkapitány Kinson, valamint Lengyel Árpád társaságában vonatra ült, és 10-én reggel Budapestre érkezett, ahol József főherceg fogadta audiencián.
Fél hatkor az ezúttal játékvezetőként közreműködő Herczog Ede szövetségi kapitány a sípjába fújt. A mintegy 4000 néző soraiban megjelent a korabeli elit, akik jelentős része egyébként nem járt futballmeccsre, most viszont páholyjegyet váltott. A közönség nagy ovációval üdvözölte Rostront és a Carpathia legénységét, akiknek a mérkőzés félidejében Bárczy István polgármester kitüntetéseket adott át. A találkozó az MTK 3:2-es győzelmével ért véget, a magyar sajtó ugyanakkor megrótta a házigazdákat azért, mert ahelyett, hogy látványos játékkal szórakoztattak volna, lekicsinyelték a náluknál gyengébb ellenfelet azzal, hogy időnként látványosan hagyták magukat: a tengerészek második góljánál például Domonkos kapus egyszerűen lefeküdt a földre.
