„Mondja, ezek mind pincérek?” „Nem, van köztük pikoló is” – hangzott el 1912. május 10-én az MTK stadionjának lelátóján a Nemzeti Sport tudósítása szerint. A pikírt párbeszéd arra vonatkozhatott, hogy az eredeti hírek még arról szóltak, a Carpathia óceánjáró angol tisztjei fognak megmérkőzni a bajnokságban az FTC mögött a második helyen tanyázó Hungária körúti gárdával. Végül azonban jobbára matrózok és stewardok érkeztek, akik – mint a Pesti Hírlap írta – természetesen szintúgy kiváló és becsületes emberek, teljesítették humánus kötelességüket. Mindazonáltal tisztek is voltak közöttük, például a magyar születésű negyedik tiszt, Ráth Gusztáv mellett maga Rostron kapitány.
Azokban a hetekben a magyar sajtóban is számtalan cikk született a Titanic április 14-ei katasztrófájáról, amihez nálunk külön adalékot jelentett, hogy a White Star Line társaság jéghegynek ütközött és elsüllyedt óceánjárójának túlélőit a konkurens Cunard Line cég Carpathia nevű gőzöse mentette meg. A magyar állam 1898-ban kötött megállapodást a brit hajózási társasággal a célból, hogy ha már az Amerikába történő kivándorlást nem lehet megállítani, legalább szabályozzák valamelyest a folyamatot. A Cunard Line onnantól négy óceánjárót közlekedtetett New York, illetve Trieszt és Fiume között.
Az 1902-ben vízre bocsájtott Carpathia messze nem számított luxushajónak: jóval kisebb volt a Titanicnál, és az ellátásra – különösen az étkezésre és a szálláshelyek higiéniájára – is gyakran panaszkodtak az utasai. „Különben is – állapította meg a Pesti Hírlap újságírója –, mindig hajótörötteket visz a fedélzetén, az élet hajótöröttjeit.” Igazi világhírre a Titanic katasztrófáját követően tett szert a hajó, ugyanakkor nálunk már korábban ismert volt a neve. Ady Endre például 1907. október 27-én a Budapesti Naplóban megjelent, A Carpathia ajándéka című glosszájában hétszáz visszatérő kivándorlóról írt, akiket „hajótörés nélkül ért hajótörés ( ), akiknek számára már Amerikában sem volt betöltetlen hely”.
Amikor a Carpathia 1912. április 11-én elindult New Yorkból, szintén Amerikából visszatérő, a korabeli tudósítások szerint többnyire horvát, német és szlovák nemzetiségű kivándorlókkal tartott Fiume felé. A hajó a Titanic túlélőivel visszafordult New Yorkba, majd ismét nekivágott az óceánnak, és május 7-én futott be Fiumébe. A Monarchiába, illetve Magyarországra visszavándorolni szándékozó utasait viszont előtte Triesztben letette, ők vonattal mentek tovább, kivéve Lengyel Árpádot, a hajó orvosát, akit autón vittek Fiuméig, ahol a Titanic katasztrófájáról és a túlélők ellátásáról tartott előadást.
A Carpathia legénysége és az MTK játékosai közötti mérkőzés ötlete onnét eredt, hogy a lapok lehozták a hírt, miszerint angol futballklubok jótékonysági mérkőzéseket rendeznek, amelyek bevételeiből a Titanic túlélőit segélyezik. Innét egyenes út vezetett oda, hogy Budapesten is legyen hasonló esemény, ám akkor már az amúgy is több ponton magyar vonatkozású hajó legénységével, akiknek a delegációja Fiumébe érkezésüket követően azonnal felszállt a pesti vonatra, de már előtte is, miután Gibraltár közelében telegramon megkapták az MTK meghívóját, éjjelente a fedélzet egy elkerített részén gyakoroltak a futballmeccsre. Amelyre eredetileg május 9-én került volna sor, ám az MTK elnöke, Brüll Alfréd javaslatára Budapestre invitálták Sir Arthur H. Rostront is, akinek jöttét megvárták a kezdőrúgással. A Carpathia kapitányának tiszteletére Fiumében fogadást rendezett gróf Wickenburg István kormányzó és Jekelfalussy Zoltán, a kivándorlást felügyelő királyi biztos, ami után Rostron a másodkapitány Kinson, valamint Lengyel Árpád társaságában vonatra ült, és 10-én reggel Budapestre érkezett, ahol József főherceg fogadta audiencián.
Fél hatkor az ezúttal játékvezetőként közreműködő Herczog Ede szövetségi kapitány a sípjába fújt. A mintegy 4000 néző soraiban megjelent a korabeli elit, akik jelentős része egyébként nem járt futballmeccsre, most viszont páholyjegyet váltott. A közönség nagy ovációval üdvözölte Rostront és a Carpathia legénységét, akiknek a mérkőzés félidejében Bárczy István polgármester kitüntetéseket adott át. A találkozó az MTK 3:2-es győzelmével ért véget, a magyar sajtó ugyanakkor megrótta a házigazdákat azért, mert ahelyett, hogy látványos játékkal szórakoztattak volna, lekicsinyelték a náluknál gyengébb ellenfelet azzal, hogy időnként látványosan hagyták magukat: a tengerészek második góljánál például Domonkos kapus egyszerűen lefeküdt a földre.
A Carpathia legénysége az esti vonattal visszament Fiumébe, hiszen a hajó másnap fordult is vissza New Yorkba újabb kivándorlókkal, akiket még két évig szállított Amerikába. Az első világháború idején csapatszállítóként használták, mígnem 1918. július 17-én egy német tengeralattjáró megtorpedózta. A legénység majdnem teljes létszámban megmenekült, ám a Carpathia azóta is hullámsírban fekszik az ír partok közelében.
