Ahogy Wilhelm Dilthey is vallotta, az élmény nem annyira tetszőleges pszichikai vagy esztétikai esemény, sokkal inkább a tapasztalat teljes spektrumát megalkotó fogalom. Ez „szilárd pontként” teszi lehetővé a megértéshez való hozzáférést – olvashattuk a Dilthey: történetiség, individualitás, hermeneutika című szövegben. Ugyanakkor a német történész–filozófus is adós maradt a válasszal: miként függ össze az élményszerzés az ittlét, az átélés, valamint a hit fogalmaival? Hozzáférünk-e a megértéshez akkor is, ha nem hisszük el az élményt, továbbá gazdagodhatunk-e, ha nem vagyunk jelen, viszont átéljük?
Több mint száz évet kellett várnunk, hogy a fontos ismeretelméleti kérdéseket végre fel merje tenni valaki. Külön bátorságra vall, hogy a bonyolult felvetéseket ezúttal nem poros filozófiai szakkönyvekben, hanem óriásplakátokon feszegetik. A Magyar Turisztikai Ügynökség nevű állami szervről beszélünk, amely sokadik plakátkampányával bizonyítja, az élmény külvilágra vonatkozó tapasztalata egyben az öntudat megtapasztalása is.
„Itt kell lenned, hogy elhidd” – hirdették nem is oly rég a plakátok, hírességek Instagram-posztjait elhelyezve hazai látnivalók előtt. Az üzenet egyértelmű: a Kis-Balatonig kell zarándokolnunk, hogy meggyőződjünk arról, hihetünk a szemünknek. Nem világos ugyanakkor, hogy mire vonatkozik a szöveg. A természetfotók elvégre bár gyönyörűen megkomponáltak, mégis inkább hajlunk elhinni valóságtartalmukat, mintsem a képszerkesztőkön keresztülmenő, tökéletesre csiszolt celebfotókét. De miért ne hinnénk el, hogy a Kis-Balaton olyan szép lehet, mint a képeken?
A rejtélyt a politikai mémgyárosok oldották fel ügyesen, miután a turisztikai ügynökség plakátjai mellett megjelentek a sorosozó hirdetések is. Egyből világossá vált: itt a „nem tudom elhinni, hogy ez igaz lehet” érzetével állunk szemben, a készítők pedig jó érzékkel korunk abszurditására igyekeztek ráirányítani a figyelmet. Rögtön el is készültek a humoros átiratok, például az, amelyen a kormányfő fotózza magát az aprócska faluban elhelyezett stadion előtt. Való igaz: ha messziről szemlélnénk az egészet, talán el sem hinnénk, hogy mindaz, ami itt folyik, igaz lehet.
Valami viszont történt: az utóbbi hetekben az okos társadalomkritika lekerült a hirdetőtáblákról, átadva helyét egy másik üzenetnek. „Át kell élned, hogy elhidd” – olvashatjuk mostanság, és nem tudunk dűlőre jutni, mi szükség volt a változtatásra. Csak nem az indokolta, hogy a kormányhirdetések mellé helyezve így nem nyernek egy másfajta jelentést? És miben állhat a különbség jelenlét és átélés között? Mivel kell többet tennünk, hogy végre hinni tudjunk? Mindez továbbra is rejtély marad.
